„Egy szebb, boldogabb, keresztény szeretetre felépített Magyarországért” – A forradalom idején újjáalakult a KDNP elődje

Amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt „rövid időre megszűnt a kommunista diktatúra, lehetőség nyílt a demokratikus pártéletre, a KDNP rögtön bejelentette újraalakulását” – mutatott rá a Gondola.hu vasárnapi posztjában a Facebookon.
Mint írták, 1956. november 1-jén a Kossuth Rádióban Farkas Dénes, a párt korelnöke felhívást intézett a DNP (Demokrata Néppárt) korábbi tagjaihoz Budapesten és vidéken egyaránt.
„Magyar testvéreim! A Budapesten tartózkodó demokrata néppárti képviselők nevében mint a párt korelnöke bejelentem, hogy a Demokrata Néppárt megkezdte működését. Felhívásunk az ország egész népéhez szól, elsősorban ahhoz a 800 ezer választóhoz, akik a féktelen terror és csalások dacára ’47-ben szavazatukat pártunkra adták” – fogalmazott Farkas Dénes.
„Felkérjük az összes volt országgyűlési képviselőnket, amint tehetik, jöjjenek Budapestre, hogy a párt végleges szervezetéről határozzunk” – folytatta 70 éve a korelnök, majd mindenszentek, valamint halottak napjára utalva arról is szót ejtett, hogy a hallgatók a temetőkben emlékezzenek meg azokról is, „akik Budapest utcáin az életüket áldozták”.
„Ejtsetek egy pár könnyet azokért a fiatalokért, akik életük hajnalán adták oda mindenüket azért, hogy az életben maradottak egy szebb, boldogabb, igaz magyar keresztény szeretetre felépített Magyarországot építhessünk”
– mondta. Végül Farkas Dénes Isten áldását kérte Magyarország újjáépítésének munkájára a Demokrata Néppárt nevében.
Ahogy azt a Gondola.hu megírta, a párt október 31-étől november 4-éig működött. Az újjászervezését bejelentő röpiratok hangsúlyozták, hogy a párt „felekezeti különbség nélkül minden magyar embert, aki a keresztény etikát magáévá teszi, szívesen lát soraiba. Egyetlen feltétel, hogy a jelentkező mind az elmúlt Rákosi-Gerő korszak, mind a fasizmus bűneiben teljesen bűntelen legyen”.
A teljes rádióbeszéd itt meghallgatható:
Vezetőkép: Andrássy (Sztálin) út, a felvétel 1956. október 25-e délután készült. Forrás: Facebook/Bor Ambrus





