Gável András: Hálás vagyok Istennek, hogy a dicsőítés ajándékát megadta a családjainknak

„Hatalmas kincs, amikor az apák és a fiaik egységben tudnak lenni. Van egy közös dolog, amiben közösen alkotnak, nekünk ez a muzsika, Isten dicsérete. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ezt az ajándékot, a dicsőítésnek az ajándékát megadta a családjainknak” – mondta Gável András, az Eucharist zenekar egyik alapítója a Vasárnap.hu-nak. Dicsőítésről, a keresztény könnyűzene evangelizáló erejéről beszélgettünk a zenésszel az augusztus 2-i Pengető Pikniken, a Szobi majorban. Kezdésként a hétfő esti zsámbéki koncertjük is szóba jött, amire talán még nem késő most elindulni.

– Hétfőn, augusztus 3-án Zsámbékon lemezbemutató koncertet tartotok. Mesélj, kérlek, erről az albumról, illetve erről az előadásról!

– Ez egy újnak látszó lemez, hiszen bár vannak rajta egészen új nóták is, azért a legtöbb dalt már legalább két éve énekeljük róla. Viszont stúdióanyagként, egy csokorba gyűjtve még nem jelent. Ma már nehéz egyébként egy albumot albumnak nevezni, hiszen már eltűnt az a „műtárgy”, amit CD-nek hívtunk, vagy lemeznek, bakelitnek. Mégis fontosnak tartjuk, hogy egy-egy időszaknak a termését egy kosárba szedjük és átnyújtsuk a közönségnek. Egy nagyon szép helyszínen zenélhetünk: Zsámbékon, az Öregtemplom ódon falainak az ölelésében. Zsámbék önkormányzatának meghívására és támogatásával lépünk fel. Már sokadik éve vendégül látnak ott bennünket, és arról a környékről nagyon sokan rendszeresen eljönnek a koncertünkre. Este 8-kor kezdünk, addigra remélhetőleg már enyhül a nagy meleg. Mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk.

– A lemezt meg lehet vásárolni, vagy online lesz elérhető?

– Online formában lesz elérhető az ősz folyamán. Bevallom őszintén, picit elcsúsztunk vele, egy-két dal keverése még kér egy kis tennivalót. A koncert időpontja viszont adott, de azt gondolom, hogy önmagában ez az összeállítás, a dalok sorrendje, a köztük elhangzó igék – merthogy igehelyeket fogunk felolvasni a Bibliából –, mind-mind arról szólnak, hogy

Isten jó, szeret minket, és személyes kapcsolatra akar lépni velünk, olyannyira, hogy be akar emelni az ő szeretetébe.

Ezek az énekek azt járják körül, hogy Isten terve mindig jobb, mint a miénk, és erre igennel felelhetünk úgy, mint Jézus édesanyja, Mária, amikor az angyali üdvözletkor kimondta, hogy igen, legyen nekem a te igéd szerint, a te szavad szerint. Ugyanerre hívnak meg ezek a dalok, egészen odáig, hogy a Szentháromság ölelésébe léphetünk be. Egyébként ezen az albumon négy dalt is Mező Misivel közösen szereztünk. Ő most nem lesz előadóként jelen, azóta már külön alkotunk, külön lépünk föl, de ő is énekli ezeket az énekeket, és mi is, úgyhogy mindenki viszi a saját kincsestárában tovább.

– Milyen ma a keresztény könnyűzene helyzete, illetve befogadottsága a hazai egyházi közösségekben?

– Szerintem teljesen elfogadott. A püspökök részéről is azt érzem; én magam főleg a katolikus egyháznak a nyitottságáról tudok beszámolni. Azt gondolom, hogy ez egy teljesen elfogadott zenei megszólalás és nyelv lett, azzal együtt is, hogy a fő zenei nyelv a hagyományos gregorián, és az alapvető hangszer az orgona. Büszke vagyok arra, hogy a testvérem, Gellért, amikor megírta a Mise gitáron című misekompozíciót, azt Sapszon Ferenc karnagy úrral és a Cantate vegyeskarral adhattuk elő először. Ebből is azt olvasom ki, hogy

ahol az örök szépből merítenek a zenészek, és úgy akarják Istent dicsérni az ő oltára körül, ott nem lehet túl nagyot hibázni.

Hogyha itt egy kicsit másmilyen a zenei stílus, vagy a megfogalmazás, az nem gátat emel, nem falakat húz, hanem inkább sokszínűséget ad.

– A Pengető Pikniken, a zenekar tagjainak bemutatásánál, amikor az ütőhangszereken játszó Ábel fiadra tértél, úgy fogalmaztál, hogy olyan kütyükön is játszik, amelyek talán még a járókából maradtak nála. Ebből is az érződik, hogy magától értetődő számára is a zenélés. A testvéred, Gável Gellért gyermekei és te gyermekeid alkotják az Emberfia együttest. Milyen küldetéssel jött létre ez a zenekar?

– Ez a legtermészetesebb módon jött létre. Úgy is mondhatnám, hogy létre sem jött, hanem volt, csak adtunk neki egy nevet. Talán az volt az eleje ennek a zenekarnak, amikor megszülettek ezek a gyerekek. Mindig jöttek velünk, apáékkal és anyáékkal, és látták azt, hogy mit csinálunk: belenőttek, beleszerelmesedtek ebbe. Ez lett az ő zenei nyelvük is. Ha már Ábelről volt szó, ő is már egészen kicsiként mindenféle konzervdobozokat, meg vödröket ütött-vágott az udvaron, merthogy ő lesz a dobos. És valóban: nagyon ügyes ütős. Most végzett a középiskolában, és zenei vonalon megy tovább, ütősként, a jazz tanszakra. Hatalmas kincs, amikor az apák és a fiaik egységben tudnak lenni. Van egy közös dolog, amiben közösen alkotnak, és nekünk ez a muzsika, Isten dicsérete. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ezt az ajándékot, a dicsőítésnek az ajándékát megadta a családjainknak.

– Kaptál, illetve kaptatok olyan visszajelzést a közönség egy-egy tagjától, amelyben arról számoltak be, hogy a ti zenétek evangelizáló erővel bírt számukra?

– Hogyne, rendszeresen kapunk ilyen visszajelzéseket, és ez nagyon megerősítő. Van olyan, hogy nem kapunk visszajelzést. Van, hogy csak hetekkel vagy hónapokkal később tudjuk meg: valakinek az a koncert ott, a Szobi majorban nagyon sokat jelentett, sőt akár meg is változtatta az életét – még akkor is, ha ő csak a büfé mellett állt és onnan hallgatta. Hiszem azt, hogy Isten előkészíti az embereknek a szívét. Akár fejre is állhatnánk, gyönyörűen beszélhetnénk Isten nagy szeretetéről és fantasztikus szónoklattal ragadhatnánk meg az emberek figyelmét, de nem ez számít. A lényeg az, hogy Isten már előkészítette azoknak a szívét, akik eljönnek egy koncertünkre. Isten használja a mi zenei tudásunkat – amit nekünk teljes odaadással kell átadnunk, igényesen kell megszólalnunk –, és használja a mi kapcsolatunkat Jézussal. Ez azért fantasztikus, mert alázatra tanítja azt, aki a színpadon áll, és azt is, aki azt gondolja: „most majd én evangelizálok és misszionálok.” De valójában nem mi készítjük fel az emberek szívét. Isten már előttünk munkálkodik bennük. Nekünk csak arról kell beszélnünk, amit mi magunk megtapasztaltunk, hogy mit tett Isten az életünkben, és hogyan van jelen benne. Ahogy az emmauszi tanítványok felismerték Jézust a kenyértörésben, úgy mi is tanúságot tehetünk arról, hogyan ismertük fel őt a saját életünkben. Akiknek a szívét pedig az Úr már készítette, azok megerősödnek ebben. Ez egyszerre tesz kicsivé és alázatossá, ugyanakkor hatalmas ajándék is: Isten felhasználja a mi életünket mások javára.

Vezetőkép: Gável András. Forrás: Facebook/Eucharist Zenekar