A rákdiagnózistól a színpadig: Editka és a „második esély” története

Először lép fel a Katakomba színpadán az Editka & The Second Chance formáció.


Hirdetés

A budapesti Katakomba klubban az elmúlt években a hazai keresztény könnyűzenei formációk színe-java tiszteletét tette egy-egy koncerttel. Most a Second Chance – magyarul második esély – zenekaron a sor, hogy átadjanak valamit abból, amit Istentől kaptak. A zenekar célja, hogy az Istentől kapott remény üzenetét képviselje. Dalaik hétköznapi témákat dolgoznak fel, amelyeket bárki magáénak tudhat, élhet meg, de mindeközben bemutatják a valóságos Isten személyét. A május 9-ei koncert kapcsán Nagy Edit „Editka” énekesnő, a zenekar megalkotóját nyilatkozott a Vasárnapnak.

– Az Editka & The Second Chance zenekar, ha jól tudom egy isteni fogadalom hatására indult útjára 2021-ben. Mi volt ez a fogadalom?

– A történetem 2020-ban egy rákdiagnózissal indult, volt egy olyan időszak, amikor nem volt biztos, hogy ezt túl fogom élni. Éppen Isten előtt voltam, feltéve neki a kérdéseimet, amiből érthető módon jó sok volt akkor. Miközben imádkoztam, azt mondtam Istennek, hogyha ezen átvisz, és túl fogom élni, akkor megcsinálom majd ezt a formációt, amit már nagyon régen a szívemre helyezett, és mindenhol elmondom majd az embereknek a színpadon, hogy mekkora csodát tett velem, és hogy Ő egy valóságos gyógyító Isten. Mára hatalmas bizonyság számomra, hogy ez valóság lett.

Kaptam Istentől egy második esélyt, ezért lett ez a zenekar neve.

Mi ezt képviseljük, és mind hiszünk abban, hogy Isten az élet minden területén tud új esélyt, és új életet adni. Nincs az a mélység, amiből ne tudna visszahozni bárkit. Csak keresni kell Őt, és aki keresi, az meg is találja.

– Hogyan állt össze végül a zenekari formáció? Hogyan zajlik az együttműködés?

– A zenekarban jelenleg nincs konkrét tagság; amikor megkaptuk a felkérést az első koncertre, kialakult egy csapat, amiben olyan emberek vannak, akikkel azonosak a keresztény nézeteink, akik között nagyon jó a kapcsolat, és teljes mértékben biztonságban érzem magam velük a zenei együttműködés során is. Általában minden koncertfelkérésnél ők a kiinduló csapat, akiket megkérdezek, hogy benne vannak-e az adott koncertben, és ha esetleg nem ér valaki rá, akkor szoktunk hívni helyettesítő embert. Nagyon fontos volt számomra, hogy a zenészek élvezzék a közös munkát, és abban az áldott helyzetben vagyok, hogy jelenleg egy baráti társaság van mögöttem. Az pedig már csak bónusz, hogy még az Istentől kapott látásomban is támogatnak. Nagyon hálás vagyok értük, mert fantasztikus emberek, hatalmas tehetséggel.

– Ha a „Kiút”-ra a „Fényévekre” vagy az „Egy helyben”-re gondolok, akkor elmondható, hogy voltak már megjelenéseitek, de egy egyórás koncertet ez még nem tesz ki. Így adódik a kérdés, hogy milyen dalokkal készültök?

– Ez a kérdés valóban teljesen jogos. Azok közé az előadók közé tartozom, akiknek tele van a fiókja meg nem jelent dalokkal. Sajnos nem egyszerű manapság finanszírozni a megjelenéseket, így kicsit ezek lassan haladnak. A koncerten ezek a – még nem kiadott – dalok lesznek hallhatóak. Tehát száz százalékban saját dalokkal érkezünk, amelyek között lesz néhány ismertebb dicsőítő dalom is, ami például a Dics suliban is hallható volt régebben.

– Említetted valahol, hogy egy érdekes hangszereléssel készültök a katakombás koncertre. Mire érted ezt?

– Mivel a Katakombában eddig inkább akusztikus koncerteket láttunk, így gondoltunk egyet a csapattal, és úgy döntöttünk, hogy az egyébként elektronikus hangzásokkal teletűzdelt popzenénket kicsit átalakítjuk és létrehozunk egy kizárólag élő hangszeres megszólalást. Ez még számomra is újdonság volt a próbán, de elmondhatom, hogy újra lenyűgöznek a srácok a zenei kreativitásukkal. Nagyon várom, hogy tetszik majd ez a hangzás a közönségnek.

– Terveztek idén új dalt, esetleg videóklipet közzétenni?

– Igen! Hamarosan megjelenik majd az új dalunk, amibe meghívtam Tibes-t egy közreműködésre. Nemsokára forgatunk hozzá klipet is. Ennek apropóján gondoltunk egy nagyon bátrat, és úgy döntöttünk, hogy a koncerten lehetőséget adunk majd az embereknek arra, hogyha rádobban a szívük, akkor ezt tudják támogatni anyagi formában a bejáratnál. Reményeim szerint az idei dal csak a kezdet lesz, és szépen lassan a többi dal is elkezd kikerülni a fiókból.

– Mit gondolsz a hazai keresztény zenei színtérről, keresztény zenei életről úgy általában?

– Szerintem elég színes a paletta, és nagyon örülök annak, hogy egyre több zeneileg, és szellemileg is igényes keresztény zenekar létezik Magyarországon.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a zenén keresztül el tudjuk érni a nem keresztény embereket, így azért imádkozom, hogy egyre több minőségi evangelizációs zenekar legyen az országban.

Úgy gondolom, hogy nekünk, keresztényeknek az a fő feladatunk, hogy fényt vigyünk a sötétségbe, és a zene erre egy fantasztikus eszköz. Mi is ezt az irányt képviseljük a Second Chance-szal. Ezért van modern hangzásvilágunk, mert sokszor látjuk, hogy ez ad egy nyitottságot a tartalom felé is, ami igazából a lényeg.

– Mit üzennél azoknak, akik az interjút olvasva érdeklődnek a május 9-ei koncert iránt?

– Azt üzenném, hogy jöjjenek el minél többen, és ha tehetik, akkor hozzanak el magukkal nem keresztény barátokat is, mert lehet, hogy Isten pont most akar majd hozzájuk szólni. Mi hozzuk a szívünket és a tudásunkat, és bízunk benne, hogy az összes többit Isten majd megteszi rajtunk keresztül, így mindenki majd úgy mehet haza, hogy kapott valamit Istentől ezen a koncerten.

***

Időpont: 2026. május 9. kapunyitás: 18:00 óra, kezdés: 19:00 óra.

Helyszín: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 10. -1/3. Katakomba – Pengető Színpad

Vezetőkép: Május 9-én először lép fel a Katakomba színpadán az Editka & The Second Chance formáció. Forrás: szervezők

'Fel a tetejéhez' gomb