Budapest elveszett tetődíszei – A Fővárosi Állat- és Növénykert Elefántháza
A Városliget peremén 1866-ban nyitotta meg kapuit a ma Fővárosi Állat- és Növénykert néven ismert intézmény, amely a kiegyezés utáni polgárosodó Budapest egyik büszkeségének számított.
Az alapítás mögött lelkes közadakozás és a természettudományok iránti rajongás állt, ám a millennium utáni években a lendület megtört, a fenntartó társaság csődbe jutott, az épületek állapota pedig rohamosan romlott. A főváros 1907-ben vette át az állatkertet, és nagyszabású újjáépítési programot indított, amely 1909 és 1912 között gyakorlatilag új arculatot adott a területnek. 
Az elefántok korábbi elhelyezése szerényebb, funkcionális épületben történt, amely nem képviselt különösebb építészeti értéket. A város vezetése az átalakítás során már reprezentatív állatházban gondolkodott, amely egyszerre felel meg a korszerű állattartás igényeinek és a századforduló művészi ambícióinak. A döntés egy új, monumentális Vastagbőrűek Háza felépítéséről szólt, amely 1912-re készült el, és ma Elefántházként ismert.
A kupolás, minaretes épületet Neuschloss Kornél tervezte, aki nemzetközi tanulmányai révén kivételes műveltséggel rendelkezett. Svájcban és Párizsban szerzett tapasztalatai nyomán magabiztosan nyúlt a keleti formakincshez, amely a szecesszió idején különösen népszerű volt. Budapesten több jelentős bérház és villa is fűződik a nevéhez, munkásságát a historizmustól való elszakadás és a dekoratív formálás iránti érzékenység jellemezte. Az Elefántház esetében a funkció és a látvány egységére törekedett, háromhajós csarnokot tervezett, ahol a középső, legmagasabb tér a látogatóké, az alacsonyabb oldalhajók az állatoké. 
Az épület tömegét két kupola zárja le, közülük az egyik karcsúbb és magasabb, mellette emelkedett az eredetileg harmincegy méteres minaret. A tetőket színes, eozinmázas cserepek fedik, a pártázatok és ívek pirogránit elemei a Zsolnay porcelángyár műhelyéből kerültek ki. A homlokzatokon és a kupolák dobján stilizált állatfejek, domborművek, növényi ornamentika és keleties ívformák sorakoznak. A főbejárat fölött elefántfej dísz látható, a kisebb kupolák alatt további vastagbőrűeket ábrázoló kerámiák idézik az eredeti elnevezést. A minaret nyolcszög alaprajzú törzse körerkéllyel és hegyes sisakkal zárult, belsejében csigalépcső vezetett a kilátószintig.
A keleties hangulat erős gesztusnak bizonyult. 1915-ben, az első világháború idején az Oszmán Birodalom diplomáciai kifogást emelt amiatt, hogy egy muszlim vallási jelkép állatház részeként jelenik meg. A Monarchia vezetése a szövetséges érzékenységét szem előtt tartva elrendelte a torony elbontását, így a minaret mindössze három évig határozta meg a városligeti látképet. Csonkja évtizedeken át emlékeztetett az eredeti kompozícióra. 
A második világháború az épületet viszonylag kíméletesen érintette, a szerkezet nem szenvedett helyrehozhatatlan károkat. A szocializmus évtizedeiben az állagmegóvás háttérbe szorult, a vakolat lehullott, a díszítőkerámiák megrongálódtak, a belső festéseket lemeszelték. Az egykori ragyogás megkopott, az épület a kilencvenes évekre életveszélyessé vált. 
A rendszerváltozás után átfogó rekonstrukció indult. A munkák 1997-ben kezdődtek Kugler Katalin tervei alapján, a belső terek helyreállítását Anthony Gall irányította. Korabeli fényképek és a Zsolnay gyár archív dokumentációi segítették a hiteles rekonstrukciót. Ekkor építették újjá a minaretet is, előzetes egyeztetés után a hazai iszlám közösséggel. A torony ismét teljes magasságában áll, kilátóként működik, és visszaadja az épület eredeti, kiegyensúlyozott sziluettjét. 
Az Elefántház helyreállítása 2000-ben Europa Nostra díjat kapott, amely a műemlékvédelem egyik rangos európai elismerése. A minaret visszaépítése világos üzenetet hordoz arról, hogy egy elveszett tetődísz rekonstrukciója képes helyreállítani egy teljes építészeti kompozíció arányait és szellemiségét. Az Elefántház példája azt bizonyítja, hogy a szecessziós örökség alapos kutatáson alapuló helyreállítása szolgálja a történeti hitelességet, erősíti a városképet, valamint hozzájárul a közösségi emlékezet fennmaradásához.
(A sorozat hamarosan folytatódik!)
Vezetőkép: A monumentális Vastagbőrűek Háza 1912-ben. Forrás: www.zoobudapest.com
