Deák Dániel a Vasárnapnak: Tudatos hazugságról van szó a Medián részéről


Hirdetés

„Ellenzéki forrásból jutott el hozzám a Medián valódi adatsora, hiszen ellenzéki kutatói szakmai körökben is meghökkenést keltett a közvélemény-kutató legutóbbi mérése” – mondta Deák Dániel a Vasárnap.hu-nak. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a közvélemény manipulálását célozta a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legutóbbi, a Tisza Párt jelentős előnyét vizionáló felmérése.

– Tudatos átverést hajtott végre, illetve próbált meg végrehajtani a Medián?

– Igen, egyébként ellenzéki forrásból jutott el hozzám a Medián valódi adatsora, hiszen ellenzéki kutatói szakmai körökben is meghökkenést keltett a Médiánnak a legutóbbi mérése, ami egy 20 százalékos előnyt vizionált, illetve már egy hónappal korábban is egy jelentős Tisza-előnyt vizionáltak, tehát ezek meghökkenést keltettek ellenzéki körökben is, így eljutott hozzám a Medián valódi számsora. Ebben világosan látszik, hogy például

a teljes népességen belül valójában 36–36 százalékot mértek januárban, míg a nyilvánosság számára 40–33 százalékot publikáltak.

Tehát itt egy tudatos manipulációról, tudatos hazugságról van szó, ráadásul, ha megnézzük az adatsort, akkor látjuk, hogy módszertani problémák is vannak, az adatfelvétel is kifejezetten rossz volt, és egyébként a súlyozással is manipuláltak az adatok publikálásánál, tehát abszolút megtévesztésről van szó. A Mediánnak és Hann Endrének (a Medián ügyvezető igazgatója) nem az a célja, hogy a valódi helyzetet mutassa be, tárja fel a pártpreferenciát illetően, sokkal inkább a manipulálás a céljuk.

– Nem törődnek a saját hitelességükkel sem?

– Azt lehet látni, hogy a baloldali sajtó, a tiszás közvélemény, illetve a hozzájuk tartozó kutatók mindent feltettek egy lapra. Nekik az a céljuk, hogy 2026. április 12-én Orbán Viktor megbukjon, ezért minden eszközt bevetnek. Ez nem ismeretlen eljárás, az amerikai elnökválasztási kampányban is hasonló ment végbe. A választás előtti napokban például voltak olyan amerikai államok, ahol több mint 10 százalékos előnyt mértek a kutatásokban Kamala Harrisnek, majd Donald Trump nyerte meg a választást. El is mondták a demokrata tanácsadók, hogy a belső méréseik teljesen mást, Donald Trump-előnyt mutattak, míg a nyilvánosságban Kamala Harris előnyét publikálták. Nagyjából ugyanez a helyzet Magyarországon is, ez a demokratáknál használt kampánytechnika: a közvélemény-kutatásokat manipulációra használják fel. Ezt látjuk most a Medián esetében is.

– Van kapcsolat a Tisza és a Medián között?

– Igen, látszik, hogy van összehangolt kommunikáció; utalnék arra, hogy tavaly márciusban Magyar Péter egy nyilvános lakossági fórumon arról beszélt, hogy másnap ki fog jönni a Mediánnak a következő felmérése, és tudta is, milyen számok lesznek benne.

Magyar Péter már előzetesen tudja, hogy milyen kutatások lesznek a Mediánnál, összehangoltan kommunikálnak.


Hirdetés

Ez a mostani publikálásnál is látható volt: a Medián 6 óra után egy kicsivel kihozta a számait a HVG-n, a Telex rögtön élő műsort készített rá, Magyar Péter már kész grafikonnal rendelkezett, ezt ki is tette, Török Gábor a Facebookon „megzenésítette”; így görgetik egyre tovább ezt a történetet. Ebből jól látszik, hogy egy összehangolt kommunikációs, illetve manipulációs lépésről van szó a Tisza Párt és a Medián részéről.

– A Tisza Párt, illetve Magyar Péter esélyességének illúzióját kívánják megteremteni, vagy éppen a többi ellenzéki párttól szeretnének elhódítani szavazókat?

– Több céljuk is van. Az egyik szerintem fontos szempont, hogy a napirendet akarják uralni. Az ukrán helyzet, az olajvezeték elzárása kapcsán Magyar Péter eléggé csendben van, nem reagál érdemben, nem ítéli el az ukrán zsarolást. Látszik, hogy ez kellemetlen számára, ezért most ilyen kutatásokkal akarja mindezt igazolni. Azt mondja, hogy a Medián szerint is 20 százalékkal vezetek, nekem nem kell foglalkoznom ezzel az ukrán kérdéssel… A másik fontos szempont valóban az, hogy egy illúziót, egy esélyességi illúziót akarnak megteremteni. Azt akarják mutatni, hogy ők az esélyesek a választáson. Ezzel egyébként már készítik elő azokat a várható zavargásokat vagy tüntetéseket, amit egy esetleges választási vereségük után próbálnak meg, és aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Tehát amikor választási csalásról beszél Magyar Péter, akkor azt készíti elő, hogy a saját szavazói ne higgyék el, hogy a Fidesz nyeri meg a választást. A harmadik fontos szempont:

Magyar Péter azt ígérte, az összes ellenzéki szavazót megszólítja, ehhez képest még a DK és több más ellenzéki párt is kimutatható támogatottsággal rendelkezik, tehát még a baloldali szavazókat sem tudta megszólítani.

Ezekkel a kutatásokkal akarják azt elérni, hogy az ellenzéki szavazók úgy érezzék, nincs értelme más pártra szavazni, csak a Tiszára.

– Mennyire lehet majd még ezek után hinni a Medián felméréseinek?

– Hann Endrének a reakciója különösen beszédes. Egy mondattal elintézte lényegében, nem mondta azt, hogy hamisított vagy mesterséges intelligencia által generált lenne a hozzám eljutott adatsor, és nem is fenyegetőzik perrel. Ez azt mutatja, hogy ő is tudja, ez valóban a Mediánnak az adatsora. Most már csak negyvenegynehány nap van a választásig, így hamar kiderül, hogy nagyon nagyot hazudtak a Medián részéről, és onnantól kezdve egyáltalán nem lehet nekik hinni a jövőben.

Vezetőkép: Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Forrás: Facebook/Deák Dániel

'Fel a tetejéhez' gomb