Dömötör Csaba közölte: az Európai Parlament néppárti többsége kedden ismét hitet tett az eddigi Ukrajna-politika mellett (VIDEÓ)


Hirdetés

Brüsszelben a helyzet változatlan, mindent alá akarnak rendelni a háború finanszírozásának, az ukrán bővítésnek, kerül, amibe kerül, még akkor is, hogyha Európa ebbe belerokkan – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője kedden.

A képviselő az Európai Parlamentnek az ukrajnai háború kitörésének negyedik évfordulója alkalmából tartott plenáris ülése után nyilatkozott az MTI-nek. Hangsúlyozta: ezeket a terveket a Tisza, a „brüsszeli otthona”, az Európai Néppárt erőlteti, és mindent végrehajtanak, amit Magyar Péter a magyarok előtt letagad.

Dömötör Csaba elmondta: az Európai Parlament néppárti többsége kedden ismét hitet tett az eddigi Ukrajna-politika mellett, ami azt is jelenti, hogy tovább zsarolják a békepárti országokat és kormányokat. Kiemelte, hogy nagykoalíciós egyetértés van abban, hogy tovább kell támogatni a háborús tevékenységeket, akár fegyverküldéssel is. Ugyancsak nagykoalíciós egyetértés van abban, hogy még több pénzt kell biztosítani Ukrajnának, és abban is, hogy gyorsított úton kell felvenni Ukrajnát az Európai Unióba.

Hozzátette:

a keddi vitán a néppárti nagykoalíció semmilyen kivetnivalót nem talált abban, hogy Ukrajna blokkolja az olajszállítást Magyarország irányába. Ez azt is jelenti – fogalmazott -, hogy ebben az ügyben nyíltan összejátszanak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. „Ez nyíltszínű zsarolás. Egyértelművé tettük, hogy nem fogunk engedni ennek”

– jelentette ki.

Mint mondta, a plenáris vitán felhívta a figyelmet: az EP-nagykoalíció egy dologgal egyáltalán nem törődik, azzal, hogy melyek a következmények. Évente 400 ezer ember halt meg vagy vált rokkanttá ebben a háborúban, és ha így folytatják, ez a szám még magasabb lesz – fogalmazott.

Hangsúlyozta: épp ennyire súlyosak a gazdasági következmények is. A szankciók magasba tolták az energiaárakat, ennek következményeként az európai iparban az elmúlt években egymillió munkahely szűnt meg.

Mint mondta, eddig 200 milliárd eurót költöttek háborúra, most egy 90 milliárd eurós hitelt akarnak felvenni, és 300 milliárd eurót tennének a következő hétéves költségvetésbe. Emellett Ukrajna a következő tíz évre vonatkozóan egy 1500 milliárd eurós igényt is benyújtott, amelyet a néppárti nagykoalíció szintén kifizetne.

„Ha ezt megcsinálják, az a hihetetlen helyzet állna elő, hogy az Európai Unió többet költ Ukrajnára, mint saját magára”

– fogalmazott. Hozzátette: ez választ ad arra is, miért követelnek megszorításokat a tagállamoktól. Csak adóemelésekkel, illetve a meglévő támogatási programok csökkentésével lehet helyet csinálni Ukrajna jövőbeni finanszírozásának – mondta, megjegyezve: „ez köszönt vissza a Tisza kiszivárgott programjaiban”, és azért nem beszélnek róla, mert tudják, hogy ez sok millió magyar embernek fáj.

Dömötör Csaba arról is beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij kampányt indított a még gyorsabb bővítési eljárásért, és 2027-es céldátumról beszél. Az Európai Bizottság nyilatkozataiból – tette hozzá – tudni lehet, hogy nyitottak erre.

„Vessük ezt össze azzal, hogy Magyar Péter a gyorsított tagságnak még a lehetőségét is letagadja”

– fogalmazott.

A képviselő kijelentette: április 12-én döntenek arról, hogy meg tudják-e állítani ezt a háborús őrületet.

Vezetőkép: Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője sajtótájékoztatót tart a magyar uniós elnökségi programról szóló vita után Strasbourgban 2024. október 9-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

 

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb