A Don-kanyar tanulsága ma is eleven: a háború a legszörnyűbb dolog a világon
Idegen földön, idegen érdekekért küzdöttek, az életükkel fizettek érte
Nyolcvanhárom éve, pontosan ezen a napon, 1943. január 12-én robbant ki az urivi áttörés, amely a 2. magyar hadsereg tragikus pusztulását indította el. A szovjet túlerő, a jeges sztyeppe és a -40 fokos fagy együttesen aratott le tízezreket: apákat, fiúkat, testvéreket, akik soha többé nem ölelhették meg szeretteiket. A hadsereg közel 200 ezer katonájából több mint 100 ezer esett áldozatul – elesett, megfagyott, sebesült vagy fogságba került.
Országszerte gyertyák gyúlnak ma: Pákozdon az Emlékkápolnánál, Hódmezővásárhelyen a Hősök terén, Debrecenben a Medgyessy sétányon, Kapuváron a Hősök Parkjában, Mözsön az Emlékparkban és számtalan más településen. Imádságos csendben, koszorúkkal és könnyekkel emlékezünk azokra a honvédekre, akik idegen földön, idegen érdekekért küzdöttek, gyenge felszereléssel, mégis emberfeletti kitartással. Leveleikben, naplóikban ott a honvágy, a család iránti végtelen szeretet és az Istenbe vetett hit, amely erőt adott nekik a pokolban is. Egyikük írta: „A hideg öl, de a haza melege tart életben.” Ők nem háborús agresszorok voltak, hanem áldozatok és hősök egyszerre.
A Don-kanyar tanulsága ma is eleven: a háború a legszörnyűbb dolog a világon. Ott apák, fiúk, testvérek halnak meg, családok szakadnak szét örökre, gyermekek maradnak árván, anyák gyászolnak évtizedekig. A múlt sebei emlékeztetnek minket arra, hogy semmi sem ér annyit, mint egy emberélet – semmi sem igazolja a pusztítást, a szenvedést, a végtelen gyászt.
És most, amikor a szomszédban, Ukrajnában továbbra is tombol a háború, ahol hasonlóan kegyetlen téli harcok dúlnak, ahol nap mint nap apák, fiúk és testvérek vesznek oda a nagyhatalmak játszmáiban – éppen ma, ezen a fájdalmas évfordulón erősebben kell kiáltanunk: béke kell! A béke nem gyengeség, hanem a legnagyobb erő. A béke az, ami megóvja az életeket, ami lehetővé teszi, hogy gyermekeink ne ismerjék a frontvonalat, hogy családok ne szakadjanak szét, hogy ne legyenek többé névtelen sírok a messzi földeken.
Keresztényként tudjuk: „Boldogok a békességre törekvők, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Mt 5,9). A doni hősök példája mutatja, hogy a legnagyobb szeretet az áldozat, de a legnagyobb bölcsesség a béke keresése.
A háború soha nem hoz igazi győzelmet; csak fájdalmat, veszteséget és sebeket, amelyek generációkon át gyógyulnak. Vonjunk párhuzamot: ahogyan akkor a magyar nemzetet megosztotta a háború, ma is látjuk, hogyan próbálják külső erők kihasználni belső megosztottságainkat. De a doni hősök példája mutatja: az igazi erő az egységben, a hitben és az áldozatkészségben van.
Ezen a januári napon gyújtsunk gyertyát a doni hősök emlékére, imádkozzunk a ma szenvedő katonákért és civilekért, és fogadjuk meg: a béke szentségét soha nem adjuk fel. Mert csak a békében lehet igazán élni, szeretni és reménykedni.
A doni hősök emléke nem csupán a múlté; élő figyelmeztetés a jelennek.
Isten óvja Magyarországot és adjon békét a világnak!
Vezetőkép: archív fotó
