Keresztény szemmel – Kereskedő Emőke az önkétességről
Segítsek idegeneknek?
„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.” (Kol 3,23)
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy miért vállalok önkéntes munkát, akkor egyszerűen ezt válaszolom:
azért, mert szükség van rá. Egyik ismerősöm nem érte be ezzel a válasszal, értetlenkedve faggatott
tovább: „Népes családod van, három gyermeked, két unokád, biztosan szükség van rád otthon is!”
Igen, mindent megtennék a családomért, de nem mindenkinek van családja, hozzátartozója, akire számíthat a bajban. A mai világunkban, ahol mindenki rohan, és gyakran csak a saját céljait hajszolja, különösen nagy érték, ha valaki képes megállni és mások felé fordulni. Az önkéntesség erről szól: időt, figyelmet, szeretetet adni – önzetlenül, szívből.
A keresztény ember számára ez nem csupán szép gesztus, hanem krisztusi feladat. Hiszen Jézus tanítása világos és egyértelmű: segíts a rászorulón, emeld fel a gyengét, légy a szeretet eszköze ebben a világban. Az önkéntesség nem egy opció a sok közül, hanem a hit megélése a gyakorlatban – egyfajta válasz a krisztusi parancsra.
Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
Hirdetés Jn 13,15
Sokan így vélekednek: „Így is rengeteget dolgozom, nem akarom még a szabadidőmet is feláldozni.”
És valóban, érthető ez is, hiszen a hétköznapok terhei alatt könnyű kimerülni. Miért vállalna bárki plusz
terhet – ráadásul ellenszolgáltatás nélkül?
Az önkéntesség nem pusztán munka. Sokkal inkább lehetőség arra, hogy kilépjünk a saját gondjaink
köréből, átlépjük a határainkat, új területeken próbáljuk ki képességeinket, kapcsolatokat építsünk.
Segítségnyújtás közben nem csak a másik ember gazdagodik, hanem mi magunk is. Megtapasztalhatjuk az együttérzés erejét, a közösség összetartozását és azt a mély örömöt, ami abból fakad, ha számíthatnak ránk.
A keresztény ember számára pedig ez még ennél is több: a hit megélése múlik rajta.
Mert hiába ismerjük jól a tanítást, ha nem váltjuk tettekre. Az önkéntesség annak a jele, hogy komolyan vesszük Jézus szavait, és szeretnénk az ő példáját követni a mindennapokban is.
Sokan azt mondják: „Először a saját gyerekeimen, a rokonaimon kell segítenem. Nem fogok
hajléktalanokhoz járni, amikor a családom is rászorul a figyelmemre.” Ez részben igaz: a szeretet
valóban otthon kezdődik.
A Biblia is tanítja, hogy kötelességünk gondoskodni szeretteinkről. De fontos megérteni, hogy a kettő nem ugyanaz, és nem is egymás helyett van. A család szeretete nem mentség arra, hogy közömbösek legyünk mások nyomorúsága iránt. Krisztus tanítása túlmutat a vér szerinti kötelékeken: minden ember a felebarátunk, főleg a legkiszolgáltatottabbak. A jó szamaritánus példázatában sem rokonról van szó – hanem egy idegenről, akit mások kikerültek.
Önkéntesként vállalhatunk olyasmit, ami túlmutat a saját családunkon: egy ételosztásban részt venni, időt tölteni magányos idősekkel, tanítani hátrányos helyzetű gyerekeket, segíteni egy menekültszállón. Nem azért, mert a saját családunk kevésbé fontos, hanem mert Krisztus hívása ennél tágabb szívre szólít.
Kereskedő Emőke
A szerző teológus, szociális lelkigondozó, börtönmisszió vezetőhelyettes;
Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ.
Vezetőkép: Babtista Egyházi Szociális Módszertani Központ
