Töretlen a magyarok gyermekvállalási kedve

A házasságkötések 0,6 százalékos emelkedése 2017-hez képest jól mutatja, hogy a házasság intézménye ma fénykorát éli Magyarországon, 1995 óta nem kötöttek annyi házasságot, mint az utóbbi években. Tavaly január és december között 50 900 pár döntött amellett, hogy életre szóló szövetségre lép egymással.

A házasságok emelkedése mellett egyre kevesebb a válás, a terhességmegszakítások és csecsemőhalálozások száma pedig soha nem volt még olyan alacsony, mint a tavalyi évben.

 A születések számának csökkenése egyenes arányban áll a szülőkorban lévő nők számának csökkenésével, 2018-ban több mint húszezerrel kevesebb szülőkorban lévő, 15-49 éves nő élt Magyarországon, mint 2017-ben.

A gyermekek több mint 90 százalékát az anyák 20 és 40 éves koruk között vállalják, és ebben a korosztályban 2,4 százalékot mutatott a nők lélekszámának csökkenése (a 30-40 közötti korosztályban 3,4 százalékot). Ehhez képest a születések 1,9 százalékos csökkenése kisebb mértékű, mint amire a gyermekvállalási korban lévők létszámának alakulásából következtetni lehetett.


Hirdetés

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke

'Fel a tetejéhez' gomb