Eddig 53 halálos áldozata van a tibeti szent városnál történt földrengésnek

Erőteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében, a kínai állami média szerint a rengés épületkárokat és halálos áldozatokat követelt.

A regionális katasztrófavédelmi központ jelentése szerint a kedden reggel pekingi idő szerint 9 óra 05 perckor bekövetkezett 6,8 erősségű földrengésnek 53 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk.

Az epicentrum a Tingri megyében 10 kilométer mélyen volt. Az epicentrum 20 km-es körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, 5 km-en belül hat falut érinthet a katasztrófa. Sigace városban – a Pancsen Láma székhelyén – épületekben keletkeztek károk, többek között a közeli Lhatse város boltjainak homlokzatai leomlottak.

Kép forrása: MTI

A rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal II. szintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban.

A központi hatóságok mintegy 22 ezer katasztrófaelhárítási eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre. Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást is a helyszínre küldtek.

A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett. Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihar államban a lakosok kimenekültek otthonaikból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat.

A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuáni földrengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.

Vezetőkép: A Hszinhua kínai hírügynökség felvételén a katasztrófavédelem tagjai embereket keresnek egy leomlott épület törmeléke közt a délnyugat-kínai Tibeti Autonóm Területen fekvő Tingri megye Csangszuo településén, miután 6,8-as erejű földrengés rázta meg a térséget 2025. január 7-én. Fotó: MTI/EPA/AP/Hszinhua

'Fel a tetejéhez' gomb