Áder: Dinamikusan erősödnek az osztrák magyar gazdasági kapcsolatok

Áder János az osztrák köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése után felidézte, hogy hét évvel ezelőtti kinevezésekor első útja Ausztriába vezetett, és vannak területek, amelyek azóta is dinamikusan fejlődnek, mint például a két ország közötti gazdasági kapcsolat.

Ausztria még mindig Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere, a harmadik legnagyobb külföldi munkaadó és befektető Magyarországon. A két ország közötti áruforgalom pedig tavaly 11 milliárd euró körül volt. Az államfő elmondta, a megbeszélésen szó volt arról, hogy Magyarország továbbra is Ausztria szövetségese lesz a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Áder János szólt van der Bellen tavalyi leveléről, amelyben az osztrák államfő a katowicei ENSZ klímacsúcs előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy ha meg akarják valósítani a párizsi klímaegyezményben foglalt célkitűzéseket, akkor ambiciózusabbnak kell lenniük, és növelniük kell a korábbi vállalásokat. Megjegyezte, idén két olyan fórum is lesz, amelyeken erről fognak beszélni, nem elég azonban beszélni, hanem döntéseket is kell hozni, biztosítani kell a szükséges forrásokat és az országoknak komolyan kell venniük a vállalásaikat.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy az atomenergia használatában különbözik a két ország véleménye. Ausztria lemondott a használatáról, Magyarország azonban más földrajzi adottságokkal rendelkezik, például nincs elegendő vízenergia, így szükség van atomerőműre. Osztrák kollégája figyelmét arra hívta föl, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az ENSZ tudományos tanácsadó testülete is úgy gondolja, hogy atomenergia használata nélkül a párizsi célkitűzések nem teljesíthetők.


Hirdetés

Áder János közölte, abban egyetértettek az osztrák féllel, hogy az atomenergia használata során a legfontosabb a biztonság kérdése. A paksi atomerőmű pedig – a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint is – Európa egyik legbiztonságosabb erőműve, ami alapján okkal feltételezhető, hogy a következő két új blokkal sem lesz ez másként.

Áder János elmondta, szó esett még az Európai Unió bővítéséről és a Nyugat-Balkán helyzetéről is. Ezzel kapcsolatban megállapították, hogy erre a bővítésre szükség van, de „kettőn áll a vásár”, a csatlakozni kívánó országoknak is teljesíteniük kell a csatlakozáshoz szükséges feltételeket, és az EU-nak is következetes, kiszámítható, elvszerű magatartást kell tanúsítania.

Az Ausztriában letelepedő és dolgozó magyarok helyzetére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, bárcsak Magyarország minden szomszédja hasonló jogokat és körülményeket teremtene az ott élő kisebbségeknek, mint Ausztria.
Alexander Van der Bellen osztrák államfő a sajtótájékoztatón ugyancsak rendkívül szorosnak nevezte a két ország közötti kapcsolatokat. Ausztria és Magyarország érdeke szerinte, hogy közös jövőjét egy erős Európai Unióban keresse.

Alexander Van der Bellen kiemelte a jövőbeni együttműködés fontosságát, mivel olyan időket élünk, amikor a világpolitikában alapvető változások történnek, éppen ezért szükség van arra, hogy az Európai Unióban a tagállamok között erősödjék az együttműködés. Az osztrák elnök emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az Ausztriát és Magyarországot összefűző több évszázados történelmi kapcsolatok is nagyon szorosak. Utalt arra, hogy 1956-ban sok magyar érkezett Ausztriába, és jelenleg is 80 ezer magyar él és dolgozik az országban.

Az osztrák államfő kiemelte, hogy a magyar köztársasági elnökkel mindketten szívügyüknek tekintik a klímaváltozás elleni küzdelmet. Köszönetet mondott Áder Jánosnak, amiért a lengyelországi Katowicében megrendezett ENSZ 24. Klímakonferenciáján elsőként támogatta a klímaváltozás elleni fellépésre vonatkozó kezdeményezését.

Az osztrák elnök elismerően szólt arról, hogy Magyarország az Európai Unióban vezető szerepet tölt be az informatikai fejlesztések területén, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is eltérőek az álláspontok az atomenergia hasznosítását illetően.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy még mindig szükség van határellenőrzésre az osztrák-magyar, illetve az osztrák-német határszakaszon; még mindig sokan vannak ugyanis, akik illegálisan próbálnak Nyugat-Európába jutni.
Alexander Van der Bellen ígéretet tett arra, hogy a vasfüggöny lebontásának 30. évfordulóját Ausztria Magyarországgal közösen ünnepli.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb