Lassan lehull az összes lepel Magyar Péterről

A Tisza Párt elnökéről egyre több dolog derül ki, ami alapján nem biztos, hogy az, akinek látszik, vagy akinek látszani akar.

Érdekes interjút adott az Indexnek Magyar Péter volt párja, Vogel Evelin. Az 50 perces beszélgetésben több olyan dolog is elhangzik, amely legalábbis el kellene, hogy gondolkodtassa a választókat és elsősorban Magyar Péter szimpatizánsait.

És most elsősorban nem a magánéleti ügyekre gondolok, bár

nagyon szembetűnő, hogy a volt barátnő által elmondottak több ponton megerősítik azt a képet, amelyet Varga Judit, Magyar Péter volt felesége festett a baloldal új üdvöskéjéről.


Hirdetés

Vogel Evelin is beszámol ordítozásig fajuló veszekedésekről és arról, hogy Magyar hogyan próbálta folyton elvenni az önbizalmát a munkája minősítésével, vagy épp azzal, hogy Vogel fejéhez vágta: ő (mármint Magyar) mostantól bárkit megkaphat.

Hosszútávú politikai szempontból ugyanakkor van egy olyan momentuma a volt barátnő történetének, ami kifejezetten fontos és eddig kevés figyelmet kapott. Vogel Evelin elmeséli, hogy amikor pártot kerestek, eljutottak egy idős házaspárhoz is, ahol Magyar felajánlotta a férfinak, hogy európai parlamenti képviselő lehet, ha megegyeznek. A tárgyalás után Vogel számonkérte párját, mondván arról volt szó, hogy az online jelentkezők közül választják ki a leendő strasbourgi képviselőket. Erre

Magyar – Vogel elmondása szerint – úgy reagált: „dehogy lesz ő képviselő, ne viccelj!” Ez a reakció, ez a mondat többet mond száz felszólalásnál. Ebbe van belesűrítve Magyar Péter politikájának esszenciája: fűt, fát ígér, szépeket mond, de maga sem gondolja komolyan.

Persze láttuk már ennek jeleit korábban is, ennyire egyértelműen, nyersen és mellbevágóan ugyanakkor még senki sem fogalmazta meg. Pedig eddig is sejthettük. Magyar Péter volt az, aki a kampányban jól fizető kamuállásnak minősítette az európai parlamenti képviselőséget, és fogadkozott, hogy ő márpedig biztosan nem ül be a testületbe, majd láss csodát: végül ott kötött ki.

Ő volt az is, aki folyamatosan számonkérte és számonkéri a közmédián, hogy nem hívják meg oda, ugyanakkor a neki és pártjának felkínált megszólalási lehetőséget visszautasítja. És

ő volt az is, aki azt ígérte, hogy sem a Fidesszel, sem a DK-val nem működik együtt, ehhez képest az Európai Parlamentben pártja Ursula von der Leyen megválasztásakor és az Ukrajnának nyújtandó segítségről szóló döntéskor is a Gyurcsány-párttal szavazott együtt úgy, hogy a Fidesz ellenezte az indítványokat.

Nagyjából fél éve tart Magyar Péter politikai pályafutása, de ilyen rövid idő alatt is sikerült annyi ellentmondásba keverednie, ami másnak egy egész karrier alatt nem jön össze. Persze Vogel Evelin interjúja után tovább tisztul a kép: a Tisza Párt elnökénél a cél könyörtelenül szentesíti az eszközt. Bárkinek, bármit megígér úgy, hogy már abban a pillanatban tudja: nem fogja teljesíteni azt, amire a szavát adta. Azt pedig mindenki eldöntheti maga, hogy rábízza-e a sorsát egy ilyen emberre.

'Fel a tetejéhez' gomb