Donald Trump bűnös, ezt mondta ki az esküdtszék New Yorkban a volt elnök ellen indult büntetőperben

Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban. A védelemnek lehetősége van fellebbezésre.

A New York-i bíróságon ismertetett esküdtszéki döntés hathetes tárgyalási sorozatot zárt le. 

A 12 tagú esküdtszék mintegy 11 órán át tartó vita után jutott egyhangú döntésre.

Juan Merchan bíró, a büntetés mértékének közzétételét július 11-re tűzte ki, ami négy nappal előzi meg a Republikánus Párt elnökjelölő konvenciójának kezdetét, amelyen hivatalossá kell tenni a párt elnökjelöltjét.

Donald Trump az esküdtszék ítéletének kihirdetése után a bíróság előtt elcsaltnak nevezte a teljes bűnvádi eljárást, amit véleménye szerint a Biden-adminisztráció indított annak érdekében, hogy politikai ellenfelének kárt okozzon.

A nem hivatalos republikánus elnökjelölt a vádat kezdeményező demokrata párti kerületi ügyészt, Alkvin Bragget, „Soros-által támogatott ügyésznek” nevezte, és kijelentette, hogy az igazi ítéletet a választók mondják ki november 5-én, azaz a választás napján.

Joe Biden amerikai elnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampánycsapata közleményben reagált az esküdtszék döntésére, ami szerint az New York-i bírósági eljárás azt mutatta meg, hogy senki nem áll a törvények felett.

„Donald Trump tévesen hitte azt, hogy soha nem szembesül majd a törvény saját hasznára való megsértésének következményeivel” – olvasható a közleményben, ami hozzáteszi, hogy „egyetlen mód van Donald Trumpot az Ovális Irodától távol tartani: a szavazóurnáknál”.

A bíróság épülete előtt csütörtökön Donald Trump támogatói és ellentüntetők is összegyűltek. A két csoport között kisebb dulakodás is kialakult, mielőtt a rendőrség szétválasztotta volna őket.

Donald Trump korábban azt mondta, hogy nem tett semmi rosszat, politikai boszorkányüldözés folyik ellene, ami beavatkozás a választásba.

Donald Trump: Jók az esélyek a New York-i győzelemre

(MTI)

Címlapkép: Donald Trump volt amerikai elnök, nem hivatalos republikánus elnökjelölt. Fotó: MTI/EPA/David Maxwell

'Fel a tetejéhez' gomb