Udvardy György érsek és Tóth Tamás, az MKPK titkára megáldotta a veszprémi Bara-házat, az új gyermeksegítő központot

Hiánypótló, ugyanakkor minden igényt kielégítő, modern szemléletű fejlesztőközpontot adtak át a Cholnoky-városrészben, a létesítmény a Katolikus Szeretetszolgálat és Veszprém város összefogásával valósult meg – közölte a Vasárnap.hu szerkesztőségével a Veszprémi Érsekség kedden.

Azt írták, hogy a Bara-ház – amely hivatalosan a Börzsei Barbara Korai Intervenciós és Gyermek Mozgásfejlesztő Központ nevet kapta – átadóján Dr. Udvardy György érsek atya arról beszélt, hogy nagy titok az élet, amit nehezen tudunk felfedezni, értelmezni.

Az élet misztérium. Isten ajándékoz meg önmagunkkal, Ő tudja, mire van szükségünk. Az életet birtokoljuk, ugyanakkor kívülről is nézzük. Hittel is nézzük, a Jézus Krisztusba vetett hittel és azokba a kiváló szakemberekbe, munkatársakba, fejlesztő pedagógusokba és más szakmák képviselőibe vetett hittel, akik az életet alázattal, segítő szándékkal szolgálják

– mondta.


Hirdetés

Porga Gyula, Veszprém polgármestere felidézte a névadó tragikus történetét. Börzsei Barbara ugyanis már nem lehet velünk, azonban az általa megálmodott központot és a megkezdett munkát volt, aki tovább vigye – írták a közleményben.

Barbara története számomra azt is jelenti, ha eléggé kitartók és állhatatosak vagyunk, akkor igenis képesek vagyunk az álmaink megvalósítására. Kacskaringós úton jutottunk el idáig, azonban ma egy hiánypótló és a város minőségét tovább fejlesztő beruházást adhatunk át. Bízom benne, hogy a központ reményt ad majd a veszprémi és környékbeli családoknak és tovább nemesíti közösségünket – fogalmazott a városvezető.

Mátay Lilla intézményvezető hangsúlyozta, hogy klasszikus alapokon nyugvó, ám korszerű szemléletű fejlesztőközpont megvalósításán dolgoznak, ahol a különböző rizikófaktorral és más fejlődési rendellenességgel élő gyermekeknek segítenek. Forrás: Veszprémi Érsekség

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője elmesélte, hogy amikor Barbarék megkeresték az ötlettel, tudta, meg kell valósítani, és azt is, hogy bizonyára sok akadályba ütköznek majd. Mint írták, Ovádi Péter úgy fogalmazott, hogy „szerencsére szövetségesekre találtak az ügyben, és ennek köszönhetően számtalan családnak tudnak segítséget nyújtani”.

Mátay Lilla intézményvezető hangsúlyozta, hogy klasszikus alapokon nyugvó, ám korszerű szemléletű fejlesztőközpont megvalósításán dolgoznak, ahol a különböző rizikófaktorral és más fejlődési rendellenességgel élő gyermekeknek segítenek.

Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója is arról beszélt, hiánypótló az intézmény. Ezt követően Dr. Udvardy György és Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára közösen megáldotta az épületet.

Udvardy György érsek és Tóth Tamás, az MKPK titkára megáldotta a veszprémi Bara-házat, az új gyermeksegítő központot. Forrás: Veszprémi Érsekség

A fejlesztőközpontban egy bronz emléktáblát lepleztek le a névadóról, Börzsei Barbaráról. Mint írták, Börzsei Barbara életcélja az volt, hogy az ő gyermekéhez hasonló, speciális nevelésű igényű gyermekek alanyi jogon és helyben kaphassák meg a legmegfelelőbb és legmodernebb fejlesztési lehetőségeket, eszközöket. Ezért alapították a Voluntas Egyesületet, amely ezen gyerekek és családjaik segítését tűzte ki céljául.

Címlapkép: Udvardy György veszprémi érsek a Börzsei Barbara Korai Intervenciós és Gyermek Mozgásfejlesztő Központ átadóján. Forrás: Veszprémi Érsekség 

'Fel a tetejéhez' gomb