Molnár Miklós atya: Pünkösd: a béke útja
Az apostolokra lángnyelvek áradtak ki, melyek nem égették el őket, hanem feltüzelték, hogy lépjenek, tegyenek az Isten országáért. A Lélek, Aki rájuk szállt nem árt, hanem mozdít, éltet, egységet teremt. Nekünk, magyaroknak nagy példa Boldog Özséb, aki szintén lángnyelveket látott a kereszt előtti imájában, melyek az erdő minden tájáról jöttek és a keresztnél egyesültek. Mennyire szükségünk van ma, nekünk, magyaroknak erre a tűzre, mely a kereszt által lesz a miénk, s amely egységben képes tartani a széthúzó erőket! Ma, pünkösd napján a Szentlélekre vágyakozva elmélkedünk.
Jézus az élő vizek folyamának nevezi a Szentlelket (vö.: Jn 7, 38kk). Ekkor az evangélista megjegyzi, hogy „A Lélek ugyanis még nem jött el, mert Jézus még nem dicsőült meg.” Jézus valóban az út, de nem csak abban az értelemben, hogy mi csak általa mehetünk az Atyához, hanem abban az értelemben is, hogy csak az Ő kereszthalála és feltámadása nyithatja meg az utat a Szentléleknek, hogy a hívekre kiáradjon. Ezért nevezzük a keresztséget is a szentségek kapujának, mert a Lélek közvetítette szentségek csak a megváltáson, vagyis a keresztségen keresztül áradhatnak ki a szívünkbe.
Másként is igazak ezek a szavak! Úgy is, hogy csak Jézus keresztjében találhatjuk meg azt az egységet, amelyre ma oly’ nagyon szükségünk lenne. Sokfajta szövetség van a világunkban, de ezek mind törékenyek. Azok felbomlásának egész sorát látjuk a mai világunk társadalmaiban. De, amit a Szentlélek egyesít, azt senki nem ronthatja szét. Ehhez az erős kötelékhez, viszont szükségünk van Krisztus keresztjére is.
Iszonyú törések vannak a társadalmunkban. Nem is szeretnék belemenni abba, hogy ki, hogyan tehet erről. A lényeg, hogy érezzük ezt mindannyian. Nem csoda, hogy ide jutottunk, hiszen évek, sőt már lassan évtizedek óta egyre több fórum veszik el, ahol egymást meghallhatnánk, egyre gyakrabban lehetetlenítenek el párbeszédeket, egymásra hangolódásokat. Miért lepődünk meg, hogy ebből háborúk születnek? Az ellentétek mindig is itt voltak köztünk, és maradnak is. Neked az a fontos, nekem ez lényegesebbnek látszik… Azonban a Lélek ezeket képes lenne orvosolni. Képes lenne arra, hogy ne csak a nyelvcsoda történjen meg (vö.: ApCsel 2): hogy hirtelen mind érteni kezdjük egymás nyelvét, de még szeretettel is tudjuk hordozni a különbözőségeket. Az ellentétek emberi méltósággal való hordozásához párbeszéd kell, empátiára van szükség. Ha ez megvan, akkor a különbözőségek előremozdító erővé, a fejlődés mozgatórugójává válnak. Ha hiányzik, mindent szétrombolnak.
Nagy élmény volt tegnap este, amikor a loretói litániát imádkoztuk, eszembe jutott, hogy milyen szép: ezzel belekapcsolódunk a csíksomlyói együttlétbe, pedig idén nem is jutottam el. De ugyanazt a Szűzanyát, a Magyarok Nagyasszonyát dicsérjük, mint ott a százezrek. Mi itt a kis templomunkban páran, mint ahogy szinte minden templomban a Kárpát-medencében. Dicsérjük mi, magyarok, a szlovákok, az ukránok, ruszinok, románok, szerbek, horvátok, szlovének, osztrákok, romák, mindenki a maga módján. Nem egység ez, ebben a határokkal szétszabdalt sorsközösségben? Ezer éve védasszonyunk Mária. Akárhogy zilálják szét a térségünket érdekek, akárhogy uszítanak egymás ellen az igazságaink!
Mária a Szentlélek mátkája, ott van az apostolokkal, akiket mintha árván hagyott volna Jézus. A remény eszköze, aki ismeri a Lélek erejét. Tudja, mit képes kihozni Isten az emberből. Önmagán tapasztalta meg. És itt van velünk is, amikor végre ki merjük mondani, hogy gyengék vagyunk önerőnkből diadalt aratni. Kevesek vagyunk ahhoz, hogy az üdvösséget elérjük. „Még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk.” (Róm 8,26) Amikor végre beismerjük, hogy rászorulunk Isten irgalmára, akkor segítségünkre siet a Lélek! Mária tudja, hogy itt kell most lennünk, amikor fogyni látszik a remény: az emeleti teremben, ahova zárt ajtókon át is eljön az Úr.
Fájdalmas látni, hogy mennyi önfejű, magabiztos ember kapkod és csapkod mindenfele! Sokan azért, mert valami furcsa elképzelés szerint a másik lejáratásától várják a békét. Mások különböző világi szövetségest keresve, vagy épp kétségbeesésükben tesznek így. Békét már nem tudunk teremteni a saját erőnkből. Indulatokat szítva sem, természetesen. A legjobb az lenne, ha végre letérdelnénk Az elé, Aki képes volt a világ őskáoszát is egyben tartani erejével. Lehet, hogy sokaknak nehéz, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha őszintén szembenézünk a bűneinkkel. Ha végre kendőzetlenül bevalljuk, hogy gyengék, gyarlók, hajlongók vagyunk. Ahogy Péter apostol pünkösdi beszédénél is a zsidóságnak szembe kellett néznie azzal, amit tett, de ebből új élet fakadt, igazi szabadság, kapcsolat az Istennel s egy széthulló Jeruzsálem mellett is igazi béke.
A Szentlélek tüze nem pusztítani jön, hanem tisztítani, éltetni, felemelni. Szeretne új életet adni. Békét adni a szívedbe épp úgy, mint a világunkba. Nincs más út. Ő mentheti meg az életünket egyedül.
Molnár Miklós atya
