Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget

Gabriel Attal francia miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy „a legmagasabb szintre emeli” Franciaországban a biztonsági készültséget az orosz főváros melletti Krasznogorszkban péntek este elkövetett merényletet követően, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalt magára.

Tekintettel arra, hogy az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásért, és a fenyegetésekre, amelyek hazánkat sújtják, úgy döntöttünk, hogy a legmagasabb szintre emeljük a Vigipirate biztonsági készültséget: a merényletveszélyi riasztásra

– írta a kormányfő az X közösségi oldalon a védelmi tanács ülését követően, amelyet a francia elnöki hivatalban hívott össze Emmanuel Macron államfő.

A miniszterelnöki hivatal az AFP hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az Iszlám Állam megfenyegette Franciaországot, és a közelmúltban európai országokban, egyebek mellett Franciaországban és Németországban meghiúsított több merényletterv mögött is a dzsihadista szervezet áll.


Hirdetés

A biztonsági készültséget januárban csökkentették másodfokúra a legmagasabb szintről, amelyet azután hirdetett ki a kormány, hogy október 13-án egy dzsihadista megölte volt tanárát az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában.

A legmagasabb biztonsági készültséget általában akkor vezeti be határozott időre a kormány, amikor közvetlen a merényletveszély, vagy már megtörtént a támadás. A rendkívüli terrorkészültség a kulcsfontosságú infrastruktúrák, közintézmények és nagyobb események fokozott védelmét, valamint a lakosság figyelmeztetését, tájékoztatását foglalja magában.

A péntek este négy fegyveres által a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központnál végrehajtott mészárlásnak 137 halálos áldozata van, a nyilvántartott sebesültek száma 182. A merénylet elkövetőjeként még péntek éjjel az Iszlám Állam jelentkezett. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azt közölte, hogy a támadóknak ukrajnai kapcsolatai voltak, és oda akartak menekülni, amikor elfogták őket. Kijev azonban visszautasította, hogy köze lenne a krasznogorszki terrortámadáshoz.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/EPA/Sascha Steinbach

'Fel a tetejéhez' gomb