Pomozi Péter: Nemcsak az igaz, hogy nyelvében él a nemzet, hanem az is, hogy nyelve nélkül elvész
Anyanyelvünket nem elég használni, gondozni és ápolni is kell. A magyar nyelv napja alkalmából Pomozi Pétert, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatóját, az ELTE BTK docensét kérdeztük a nyelv hagyományairól, oktatásáról és identitás formáló szerepéről.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepeljük. Miért fontos megünnepelni a nyelvünket?
November 13-án a magyar nyelvet államnyelvvé emelő 1844. évi törvényre emlékezünk. Valójában az idáig vezető jogalkotási folyamat már 1843-ban elkezdődött. A nap ünneppé nyilvánítását az Anyanyelvápolók Szövetsége kezdeményezte 2008-ban, amelyet az Országgyűlés 2011-ben, tehát már a 2010-es kormányváltás után, egyhangúlag szentesített.
A magyar nyelv napjának kettős üzenete van. Egyrészt emlékeztet arra, hogy nyelvünket ápolni és fejleszteni kell, másrészt, különösen a trianoni országcsonkítás és nemzetfeldarabolás után arra, hogy éppen közös anyanyelve köti össze a Kárpát-medence (és a világ) minden magyarját, bárhol is éljen.
Miért fontos megőrizni, fejleszteni a magyar nyelvet? Egyáltalán: miért fontos ápolni a nyelvi hagyományokat?
A nyelv az ember legfontosabb munkaeszköze. Ez triviálisnak hat, azonban az átlagember alig-alig gondol arra, hogy a nyelvet ugyanúgy „karban kell tartani”, mint minden más munkaeszközt. Ha nincs minőségi kommunikáció, akkor minden sokkal nehezebben megy, és minden sokkal drágább is lehet. Egy nehezen értelmezhető jogszabály rengeteg felesleges pereskedés alapja lehet, rengeteg félresiklott gazdasági tervvel, kidobott pénzzel. Egy jó lektort nem látott, gyatra szövegű (tan)könyvnek sokkal kisebb a pedagógiai értéke, mint egy élvezetesen, választékosan megfogalmazottnak. Az őrzés-fejlesztés megkerülhetetlen eleme a nyelvi hagyományőrzés is.
Hogy is tudna az a nyelvhasználó élvezetesen, választékosan és tegyük hozzá, hatékonyan beszélni, előadni, vagy egyszerűen csak hatni, akinek sohasem volt népmese- és népdalélménye, aki soha nem szerette meg irodalmi nagyjaink műveit? Az ilyen élmények nélkül szocializálódott ember egyszerűen gyengébben kommunikál, és verbális mínuszai miatt nehezebben érvényesül az életben, a munkájától az egyszerű hétköznapi nyelvi helyzetek megoldásáig bezárólag.
Milyen szerepe van a magyar nyelvnek a kultúra és az identitás megőrzésében?
A Kárpát-medencei magyar identitás elsősorban úgynevezett „kultúrnemzeti identitás”, amelyben az anyanyelvnek kiemelt szerepe van. Ezen a nyelven beszélünk, írunk, olvasunk, éneklünk, imádkozunk.
Nem véletlen az sem, hogy ez a fajta magyar kultúrnemzeti identitás európai viszonylatban is igen korán kialakult. Már Sylvester János is megfogalmazza ennek lényegét 1539-ben, Sárvárott kiadott Grammatica Hungarolatinájában:
Ugyanúgy járunk mi is, mint azok az emberek, akiknek mérhetetlen kincs van elásva a kertjükben, és mégsem tudják felhasználni, holott nyomorultul szegények, mert nem tudják, hová van a kincsesláda elrejtve. El volt rejtve idáig anyanyelvünk kincsesládája is, amelyet most találtunk meg […] Ha nem vonakodunk élni vele, akkor rövidesen koldusszegényekből dúsgazdagokká lehetünk. (C. Vladár Zsuzsa fordítása).
Ennek a korán megjelenő identitásformának az az oka, hogy a másfélszáz éves (Délvidéken helyenként kétszázéves) török uralom miatt már akkor csak a közös nyelvi-kulturális tudat kötötte egybe a három országra szétszakított magyarságot. Trianon mindezt tragikusan, ha lehet még tragikusabban megismételte. Emiatt kulcsfontosságú negyven évnyi kommunista porhintés és néhány évtizednyi álomkórság után végre újra megerősíteni a Kárpát-medencei magyar nyelvi-kulturális kontinuitás tudatát. Maga a kontinuitás eddig is megvolt, de ha ez tartósan nem része az egyes nemzetrészek közösségi tudatának, akkor idővel megszűnik, elenyészik, s ezzel nemzeti azonosságtudatunk alapvető, identitásképző elemét veszítjük el.
Hogyan lehetne javítani a nyelvi kultúrát, illetve mi segítené a nyelvi tudatosságot a társadalomban?
Elsősorban a helyes nyelvi szocializációval családban és iskolában. A kétéves gyermeknek nem okostelefonra van szüksége, hogy „ne zavarjon”, hanem élőszóra, beszélgetésre, mondókákra, népdalokra és esti mesékre. A nagyobbaknak például Weöres és Tamkó Sirató versekre. Az iskolában pedig negyedik osztály után is meg kell tartani, jobban mondva vissza kellene helyezni jogaiba az élményközponti anyanyelv-oktatást és nyelvfejlesztést. Nem az a lényeg, hogy hányféle határozót ismer fel egy hetedikes-nyolcadikos gyermek, hanem hogy kreatívan, szépen, hatékonyan beszélje anyanyelvét. Mindebben, mármint a nyelvi igényesség és tudatosság fejlesztésében a médiának és a közszereplőknek óriási felelőssége van. Manapság azonban a média és a közszereplők nagyobb része épp az ellenkezőjével, a nyelvi igénytelenséggel és nemtörődömséggel tűnik ki.
Milyen kezdeményezések vannak a magyar nyelv napján, amik növelik ennek népszerűségét?
Számos Kárpát-medencei, illetve országos és helyi rendezvény hívja fel a nyelvhasználók figyelmét az időszerű nyelvi kérdésekre, egyben irányt is mutat az igényesebb közösségi nyelvhasználat érdekében, ilyen pl. az Anyanyelvápolók Szövetsége hagyományos magyar nyelv napi gálaműsora is. Másrészt ennek a napnak valóban kiemelt gondolata a „nyelvében él a nemzet” szállóigéje, amely bármennyire is elcsépeltnek hat, igaz. Ráadásul, ha nem teszünk folyamatosan anyanyelvünk fejlesztése érdekében, akkor alulmaradunk az egyre kíméletlenebb globális kultúrharcban. Márpedig nemcsak az igaz, hogy nyelvében él a nemzet, hanem az is, hogy nyelve nélkül elvész.
Fotó: Babiczky Attila
