Hornung Ágnes bejelentette: megemelt összeggel indul újra a kisgyermekek bölcsődei díjára igényelhető támogatás
„Az a cél, hogy minden vágyott gyermek megszülessen – mondta Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár november 8-án a Magyar Államkincstár épületében megtartott Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása elnevezésű projekt zárórendezvényén.
A 2019 nyarán indult, idén októberben zárult projektben – amint azt Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke összefoglalta –, legfeljebb 40 ezer forintot kaptak a támogatott családok, mindezt természetesen havonta. Az összeget kisgyermekük bölcsődei költségtérítésére, illetve napközbeni gyermekfelügyeletre fordíthatták.
A közel három év alatt 10300 gyermek bölcsődei elhelyezését, és 9700 kisgyermekes szülő munkába való visszatérését segítette a pályázat.
A kifizetett mintegy 2,6 milliárd forint támogatás fele részben állami, fele részben európai uniós forrásból származott.
Az államtitkár a záróeseményen bejelentette, hogy a támogatási projekt – ráadásul megemelt, 5 és fél milliárd forintos keretösszeggel – hamarosan újraindul. A jövő év elejétől újra igényelhető lesz az EFOP Plusz részeként. Fenntartó formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosulttá válik, ha visszatér a munkaerőpiacra.
„Az új felhívásban nóvum, hogy 30 százalékkal magasabb összeget igényelhetnek az egyszülős, a menekült hátterű, a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelő, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult családok, valamint azok a szülők is, akik korai fejlesztési ellátást biztosítanak a gyermeküknek, vagy sajátos nevelési igényű gyermeket nevelnek” – mondta Hornung Ágnes.
Az államtitkár a kormány családtámogatási politikájáról szólva emlékeztetett: az elmúlt 13 évben több mint 30 családpolitikai intézkedés született, amelyek révén tényleges anyagi támogatást kapnak a családok.
„A családpolitikánkban egyedülálló dolog, hogy a teljes életutat lefedi. Kiszámíthatóságot biztosítunk az állampolgároknak. Fontos, hogy érezzék, az életút minden szakaszában van olyan családtámogatási elem, amivel segítjük őket” – tette hozzá.
„Mindez nem állna meg anélkül az eszme nélkül, amelyet nap mint nap próbálunk átadni, hogy Magyarország egy családbarát ország, mi itt tényleg a családokat helyezzük a középpontba. Valljuk, hogy családban élni jó!” – emelte ki az államtitkár, aki szerint sokan irigylik a nagycsaládosokat, de csak kevesen tesznek érte, hogy ők is azok legyenek, mert félnek az esetleges nehézségektől.
„2030-ig körülbelül 300 ezer ember tűnik el a magyar munkaerőpiacról, egészen egyszerűen azon demográfiai tény miatt, hogy nyugdíjba mennek” – mondta az eseményen szintén felszólaló Zöld-Nagy Viktória munkaerőpiacért is felelős helyettes államtitkár, aki kifejtette, a munkaerő-tartalék egy része éppen a kisgyermeket nevelő szülők. Emiatt is fontos az ő segítésük a munkához való visszatéréshez; például azzal, hogy gyermekeiket könnyebb adhatják bölcsődébe.
Címlapkép: Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Fotó: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián