Nem minden medve Maci Laci

Egy medve valósággal átrohant Szalonnán, amit több szemtanú is látott. Szakemberek később a településen kívül is találtak nyomokat, melyek alapján úgy vélik, kifejlett példányról lehet szó. Ezek szerint nem ért véget a „medve-hullám”.

A nyáron felbukkant medve – később a Robi nevet kapta – látogatása igencsak felpezsdítette a közéletet Magyarországon: a szlovák határhoz közeli Somoskőújfalu településén vasúti dolgozók fotózták le a hazánkba áttévedt barna medvét.

Az ország egy emberként követte Robi medve kalandjait, aki több, mint két hétig vándorolt hazánkban. Csaknem 280 kilométert tett meg ez idő alatt. Többször próbálták becserkészni, azonban Robi taktikusan mozgott egészen a szerb határig. A befogási kísérletek kezdetben nem vezettek eredményre.

Robit 15 nap után sikerült megállítani, a Szegedi Vadaspark igazgatója lőtte ki, természetesen altatólövedékkel. A medvét a vadaspark elkülönített részébe szállították. Az országjárásában félbeszakított maci azonban – a fényképeket elnézve – nem érezte túl jól magát ideiglenes lakhelyén.


Hirdetés
Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A képek egyfajta „szabadítsuk ki a macit”-kezdeményezést indított el. A Facebook közösségi oldalán még eseményt is létrehoztak annak érdekében, hogy Robi szabadon hazasétálhasson.

A medvekultuszt csak tetézte, hogy kiderült: a Robi nem a legmegfelelőbb megszólítás, ugyanis az először 2-3 évesnek tippelt állat valójában nőstény. Alapos vizsgálatokat elvégezve az is kiderült, hogy a maci több, mint tíz éves.

Bár Sándorfalván már elindult egy kezdeményezés, miszerint a medvét szeretnék örökbe fogadni, Robit végül szabadon engedték a szlovák határ közelében egy csinos nyakörvvel felszerelve, mely segítségével nyomon tudták követni a újabb kalandjainak útvonalát. Robi nem nagyon díjazhatta az új kiegészítőjét, rövid időn belül megszabadult attól.

Forrás: Borsodihír

A szabadon engedést követően nem sokkal újabb medvét láttak Sajókeresztúron mászkálni, hetven kilométerre a szlovák határtól, így sokakban felcsillant a remény, hogy Robi visszatért. A magyar vendégszeretet, ugye… Június idusán a Bükki Nemzeti Park azonban hivatalos közleményben tájékoztatta a lakosságot, hogy az új medve bizony nem Robi. A hír valószínűleg sokaknak csalódást is okozott. Robi után a „leghíresebb” példány a miskolci maci volt, aki népszerűségét a helyiek kreativitásának köszönhette: egyfajta mém-hullám indult az interneten.

A medvéket hazánkban korábban veszélyforrásként kezelték, azonban a WWF rávilágított arra, hogy ez valójában nem helyes hozzáállás. Hazánkban a barna medve őshonos, fokozottan védett faj, mely az 1800-1900-as években ritkán volt csak megfigyelhető, azonban a 2000-es évekhez közeledve egyre több kóbor példánnyal találkozhattunk az országban A tavalyi nyár folyamán Robi után még 3-4 medvét sikerült azonosítani – ők azonban minden esetben sikeresen átvándoroltak Magyarországon.

A WWF szintén felhívta arra a figyelmet, hogy elképzelhető, újból meg kell tanulnunk együtt élni a nagyragadozókkal, jelen esetben a medvékkel, akikről azt hittük, nem leszek már a közelünkben. Ehhez közösségi oldalukon színes plakátokkal adnak tanácsokat.

Forrás: WWF Magyarország, Facebook

A legújabb, Szalonnán észlelt medve egyértelműen alátámasztja a WWF kampányának témáját. A melegedő idő lassan felébreszti téli álmukból az állatokat, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan újabb és újabb példányok szeretnék vendégszeretetünket élvezni.

'Fel a tetejéhez' gomb