Ungváry Zsolt: Más világ; mások világa
Vannak örök értékek, amiket nem az ember hozott létre. Jó és rossz eldöntése nem a mi feladatunk. Készen kaptuk a teremtőtől, aki nagy alkotásába ezt is belefoglalta, mert tudta, hogy csak így van értelme és csak így fog működni. Amikor az ember ezt kétségbe vonta, elvesztette a boldog kegyelem állapotát, és az Úrnak újból be kellett avatkoznia, hogy megint rendben menjenek a dolgok. Azóta rendelkezésünkre áll a vezérfonal.
Vannak persze, akik nem akarják követni. Ezt hívják szabad akaratnak. De ha az emberi akarat ütközik az istenivel, nem lehet kétséges, ki lesz a győztes. Itt van legújabb lakmusz-papírként a pedofil tanár (pontosabban pedagógiai asszisztens) ügye. A 15 éves diákjával kujonkodó, s azzal elhencegő választópolgáré. Eddigi politikájuk és szereplésük alapján a liberálisoknak pártolniuk kellene ezt a fura figurát. Hiszen folyton ezeknek a devianciáknak az elfogadásáról, egyenjogúságáról (sőt már-már magasabb rendűségéről) papolnak. Eleinte mintha lett is volna erre szándékuk. De ők is értik és érzik, hogy ez vállalhatatlan. Ilyenkor derül ki, hogy az elveik még szerintük is undorítóak, ha egyszer gyakorlattá válnak. Meg is tagadták gyorsan az efebofilía meghonosítási kísérletét.
Nem támogatják a szervezetek szoknyája mögé bújt „ifjúszerető tanárt”
Szegény hülye „ifjúszerető” pedagógusunk azt hitte, elfogadható az ő aberrációja, még fel is sorolta azokat a jónevű szervezeteket (PDSZ, TASZ, Helsinki Bizottság), amelyek ebben őt támogatják. Lehet elvben és kioktató jelleggel az abnormalitást egy darabig normálisnak láttatni, de ha a valóság megmutatkozik, vége van. (Ld. még Márki-Zay és a guruló dollárok; maga sem fogta fel, hogy a saját világában természetesnek ható külföldi beavatkozás valójában vállalhatatlan.)
A közelmúlt másik pofára esése az antifa budapesti garázdálkodása: tarthatatlanná vált az a sugalmazás, hogy a (szélső)baloldaliság a demokrácia, szolidaritás, emberség és jóindulat melegágya. Valójában ez a társaság agresszív csürhe, deviáns csőcselék, amit most megfelelő képi illusztrációval mindenki láthatott; egy pillanatra elakadt liberálisék szava is, mert ezen csakugyan nincs mit mentegetni. De ilyen volt régen a Bokros-csomag vagy az őszödi „igazságbeszéd” és nyomában a rendőr terror; eleinte próbálták gazdasági sikerreceptnek illetve politikai hőstettként bemutatni, de aztán maguk is letettek erről. Nem véletlen például az sem, milyen kínosan ügyelnek arra, hogy az abortuszokról semmilyen álló- vagy mozgókép ne szivárogjon ki (hányszor is vetítették a televíziók a Néma sikolyt?), mert pillanatok alatt kiderülne, milyen sátáni hazugság ezeket a brutális gyilkosságokat holmi szabadságjognak beállítani.
Az ilyen esetek mutatják meg, mennyire fontos ezek ellen harcolni, és hogy nem engedhetünk a normalitásból, mert ahová a hagyományokat romboló másság befészkeli magát, onnan már igen nehéz lesz kiverni. Ellenzéki politikusok, közírók, művészek, influenszerek rendre értetlenkednek, miért népszerű még mindig az Orbán-kormány az infláció, a válság és a „putyinizálódás” ellenére. Még mindig nem értenek minket, nem is akarnak. Segítsünk nekik? A szempontjaink (nemzet, haza, család, kereszténység; életforma, szuverenitás, történelem, kultúra, magyarság) felülírják a hangzatos jelszavakat és a lelketlen gazdasági adatokat. Nagyon nem szeretjük, ha ránk kényszerítenek valamit. A nemzeti oldalon senki sem Putyinpincsi és pláne nem oroszbarát. Jellemző, hogy akik akkoriban elaléltak a felszabadító szovjet kommunista elvtársaktól, amikor mi a ruszkik haza fílingben éltünk, most, hogy nem az oroszok a fő ellenség, hirtelen nagy orosz-ellenesek lettek. A nyugat is most akar megvédeni az oroszoktól. Most köszönjük, nem kérjük. ’45-ben vagy ’56-ban jobb lett volna.
Lehet, hogy az ellenzékiek minket Stockholm-szindrómás Orbán-fanoknak látnak, de rosszul látják. Mi a demokráciából azt értettük meg, hogy támogatjuk, aki minket képvisel. Orbán helyettünk nem tapsolt a turul-döntő, a kárpátaljaiakat vágóhídra küldő, a háborúba ájult Zelenszkijnek. mert mi sem tapsoltunk volna. Orbán helyettünk is viseli a (nem csonka-) Magyarország körvonalait ábrázoló sálat, mert mi is viselnénk. Orbán helyettünk rúgja ki a színművészetiről a bolsi-libsi-nihilista-magyargyűlölőket, mert mi is kirúgnánk. Helyettünk, a nevünkben hozzák a gyermekvédelmi törvényt, mert nem akarjuk, hogy ilyen gusztustalan alakok neveljék a gyerekeinket. A magyar jövő számára adják a családi kedvezményeket, az igazi magyar történelem felkutatására alapítanak Magyarságkutató Intézetet, a mi meghosszabbított kezünkkel tűzik ki a Parlamentre a székely zászlót.
Ha az ellenzék sikerre éhes, eltanulhatja Orbánéktól és csinálhatja még jobban. Hajrá!
De ha mindezzel szembe megy, sosem fog választást nyerni. Soha!
A címlapkép forrása: Pixabay
