Álmatlanság gyötörte XVI. Benedek pápát, emiatt mondhatott le
A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott – derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a halála előtt küldött az életrajzírójának, és amelynek tartalmát pénteken megjelent számában ismertette a Focus című német hetilap.
A Peter Seewaldnak tavaly október végén elküldött levelében XVI. Benedek felfedte, hogy a 2005. augusztusi kölni katolikus ifjúsági világtalálkozó után álmatlanság kezdte gyötörni. Orvosa erős gyógyszereket írt fel neki, amelyek kezdetben ki is fejtették a kívánt hatást, de ezek az altatószerek aztán idővel elérték határaikat, és egyre kevésbé tudták garantálni, hogy ő pápaként képes legyen rendelkezésre állni.
2012 márciusában mexikói és kubai látogatása során még balesetet is okozott az altatók használata. XVI. Benedek beszámolója szerint a vizit első éjszakája után reggel azt vette észre, hogy véres a zsebkendője. Minden bizonnyal nekiütközhetett valaminek a fürdőszobában, és elesett. Szerencsére egy orvos meg tudta oldani, hogy ne látszódjanak a sérülései. Ezt követően csökkentették a pápa által szedett altatók adagját, és azt javasolták neki, hogy a jövőben külföldi látogatásai során csak a délelőtti órákban vállaljon nyilvános szereplést – állt a levélben.
XVI. Benedek beszámolt róla: ekkor már tudta, hogy ezek az orvosi korlátozások csak rövid ideig tarthatók fenn számára, és ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy 2013 februárjában lemondjon. Hozzátette azt is, úgy érezte, hogy a néhány hónappal később esedékes riói katolikus ifjúsági világtalálkozóval már képtelen lenne megbirkózni, ezért úgy döntött, időben visszavonul, hogy utódja részt tudjon venni a brazíliai eseményen. A Joseph Ratzinger néven 1927-ben született XVI. Benedek pápa hat évszázada az első olyan egyházfő volt, aki lemondott tisztségéről. Ismert volt, hogy visszavonulása hátterében egészségügyi okok álltak, de a súlyos alvászavarairól mindeddig nem lehetett tudni. A nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, december 31-én hunyt el.
(MTI)
A címlapképen XVI. Benedek pápa üdvözli a híveket az utolsó elõtti vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádsága alatt vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre nézõ ablakából 2013. február 17-én.
MTI/AP/Domenico Stinellis