Idén a terrorizmus erősödésével számolnak

Ébredeznek az Iszlám Állam alvósejtjei. Az elemzők szerint 2023 a terrorizmust tekintve az egyik legkiszámíthatatlanabb év lesz – számol be a Migrációkutató Intézet elemzésében.

Mintegy öt évvel az Iraki Iszlám Állam (IÁ) úgynevezett „kalifátusa” feletti győzelem kikiáltása után Irak és Szíria még mindig küzd a terrorszervezettel, ugyanis annak alvó sejtjei időnként támadásokat hajtanak végre. A terroristák már nem ellenőriznek nagyobb területeket, azonban továbbra is biztonsági fenyegetést jelentenek emberrablásokkal, támadásokkal és bombázásokkal, különösen Irak legnagyobb szunnita városainak sivatagi peremén, valamint Szíriában.

Az elemzők szerint 2023 a terrorizmust tekintve az egyik legkiszámíthatatlanabb év lesz. Képünk illusztráció. (Pixabay.com)

Emellett Irakra nyomás nehezedik azzal kapcsolatban, hogy az Iszlám Államhoz kötődő személyek ezreit és családjaikat visszatelepítse saját városaikba. Jelenleg a szíriai al-Hol menekülttáborban terroristák és hozzájuk köthető személyek ezrei tartózkodnak az Egyesült Államok által támogatott kurd csoportok ellenőrzése alatt.

Irak attól tart, hogy a visszatérők „inkubátorokat” hoznak majd létre, ahol újra csoportosulhatnak és megerősödésüket követően destabilizálhatják az országot.

Azonban más országokat is érint a terrorszervezet jelenléte. Az Iszlám Állam magára vállalta az egyiptomi Iszmailija városában december 30-án történt támadást, amelynek célpontja egy biztonsági ellenőrző pont volt. Az eset során három rendőr vesztette életét és sokan megsebesültek. Terrortámadás történt augusztusban Afganisztánban is, egy zsúfolt mecsetben 21 ember meghalt, köztük a mecset imámja.


Hirdetés

Afganisztán a keresztényüldözés hajnalán

Az elemzők szerint 2023 a terrorizmust tekintve az egyik legkiszámíthatatlanabb év lesz.

Egy ország, ahol kétóránként megölnek egy keresztényt

Ennek oka részben a fenyegetés széttagolt jellege, de hozzájárul az évek óta tartó nyugati terrorellenes stratégia eredménye is, ami az Iszlám Állam vezetését célozta meg. Emellett az alvó sejtek időnkénti aktiválódása is súlyos nehézségeket okozhat a térség instabil biztonsági architektúrájával rendelkező államai számára.

Forrás: Migrációkutató Intézet

Több mint harmincan meghaltak két támadásban Burkina Fasóban

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb