Ungváry Zsolt: A múlt átértelmezési kísérlete
Fontosnak érezzük az igazságot, az vezérli az életünket. Ezért is próbálják sokan meghamisítani, hogy így szerezzenek hatalmat, pénzt, szeretetet, befolyást, önigazolást. A torzítások ellen küzdeni kell, személyes élményeket és emlékeket felmutatni, nehogy a hazugság rögzüljön. Az igazság ugyan erős, önmagáért beszél, de a hazugságnak erős a PR-ja, a sátán jó a dumában, a megtévesztő szavakban, az ál-világ valódivá maszkírozásában.
A logika azonban mindig az igazság mellett van. Azt gondolnánk például, hogy manapság már épeszű ember nem vonja kétségbe Krisztus történetiségét, de még ez is előfordul. Pedig a tények makacs dolgok. Kr.u. 64-ben, Néró császár idején brutális keresztényüldözés kezdődött. Vagyis ekkor már Rómában (bő kétezer kilométerre Jeruzsálemtől) olyan nagy számban léteztek Krisztus-követők, hogy bűnbakká lehetett tenni őket.
Hogy Jézust pontosan mikor feszítették keresztre, nem tudjuk, de Pilátus 26-36-ig volt Júdea helytartója, így valószínűsíthetően a harmincas évek elején történt. (Természetesen akkor még az időt másképp számolták, a város alapításának 780-as éveiben jártak.) 64-ben tehát ez egy harminc évvel korábbi esemény volt. Vajon egy kitalált sztorira ilyen gyorsan hogy építhettek fel egy, a halálig vállalt hitet? Ha az egész kamu lett volna, szemtanúk és kortársak ezrei cáfolták volna azonnal az apostolok tanításait. Nagyjából a rendszerváltás óta telt el ennyi idő; ki merne ma előállni azzal, hogy Antall József nem is élt? Hogy Orbán Viktor nem is beszélt Nagy Imre temetésén?
Ekkora távlatban az egyéni és a közösségi emlékezet még nem cáfolható meg. Kísérletet tenni persze lehet rá, és mindig akadnak a hazugság atyjának olyan gyermekei, akik megpróbálkoznak vele.
Legutóbb egy ilyen nyilvánvaló hamissággal jelentkezett az a politikus, akitől saját hangján, önkéntes beismeréséből tudjuk, hogy hazudott reggel, éjjel meg este. Ilyesmiket ír:
A 2010 előtti évek a demokratikus, szabad, európai Magyarország évei voltak. Terhelve sok vitával, ahogy demokráciában szokásos.
2006 ősze súlyos politikai válságot hozott. Benne egy drámai beszéd, egy előkészített puccsista orbáni szándék, a vele összejátszó, a köztársaság intézményeit háborús módon támadó, jogellenes, radikális fellépés, egy ügyetlen, sokszor jogtalan módon eljáró rendőrség.
Igen, így lehet megpróbálni a közelmúlt átértelmezését, megfeledkezve arról, hogy élnek még a tanúk és varázsütésre nem lehet az emlékezetet átprogramozni, mint a Harry Potterben. Ráadásul az ex-miniszterelnök elszólja magát:
Aki összemossa a 2010 előtti éveket az azt követőkkel, az vagy vak, vagy hazug.
Hát igen, valóban nem lehet egy napon emlegetni a pénzbőségben is válságot csináló, az aranytartalékokat felélő, a lakosságot devizacsapdába hajszoló dilettánsokat a 2010 utáni fellendüléssel. Az eladott közszolgáltatókat a visszavásárolt gáztározókkal és MOL-lal (és igen, a nemzeti kézbe vett, stratégiai fontosságú hírközlési céggel). A koalíciós feszültségekkel („Nem azt mondták, Feri”…) terhelt kormányzati kapkodást a stabilitással; a vizitdíjról és gázáremelésről szóló pofátlan lódításokat a háborús helyzetben is megőrzött rezsitámogatással. De leginkább két olyan súlyos bűn terheli Gyurcsány lelkét, amire nincs bocsánat sem húsz, sem száz év után. Az egyik a határon túliak – vagyis a magyar nemzeti összetartozás – elárulása, a másik a forradalom évfordulóján a békés tüntetőkre lövető egyenruhás bűnözők felbujtása. Gyurcsány nyilvánvalóan nem teljesen normális, de éppen ezért (is) veszélyes. A múlt átértelmezése kihathat a jövőre. Nem lehet szó nélkül hagyni, bármennyire is abszurd dolgokat állít. Mert a végén még azt is kétségbe vonják, hogy Krisztus létezett.
A címlapképen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond a párt európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. április 14-én. Forrás: MTI/Mohai Balázs
