Szentkirályi Alexandra: Magyarországon béke, biztonság és stabilitás van

Magyarországon béke, biztonság és stabilitás van – hangsúlyozta újévi videoüzenetében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki reményét fejezte ki, hogy 2023 békét hoz majd a világban.

A kormány közösségi oldalán vasárnap közzétett videóban Szentkirályi Alexandra azt mondta: a 2022-es év mindenkinek nehéz volt, a szomszédban ráadásul még mindig fegyverek ropognak, miközben az európai gazdaságot olyan szankciókkal bombázzák, amelyek veszélyeztetik mindazt, amit az elmúlt években elért Magyarország.

Kiemelte: a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon biztosított az energiaellátás és a rezsicsökkentett ár is, amely a gáz és az áram esetében is a legalacsonyabb Európában a lakosságnak.

Amiért egyszer kemény munkával megdolgoztunk, azt most sem engedjük el – fogalmazott a kormányszóvivő. Hozzátette: rekord magasságon a foglalkoztatás, vagyis a nehéz helyzet ellenére is sikerült eddig megőrizni a munkahelyeket.


Hirdetés
A gyermekes családok, a nyugdíjasok és a magyar vállalkozások pedig biztosak lehetnek abban, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje őket, minden erejét és erőforrását ezekre a célokra fordítja

– jelentette ki.

Szentkirályi Alexandra köszönetet mondott azért a bizalomért, megértésért és támogatásért, amelyet eddig a válság kezeléséhez kaptak. Erre 2023-ban is nagy szükség lesz, hogy megőrizzék Magyarország békéjét és stabilitását – mondta.

(MTI)

A képen Szentkirályi Alexandra a Kávézz és Kérdezz! vendégeként a Scruton kávézóban. Forrás: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb