’56-os vidéki Magyarország ismeretlen története
Az emberek az élet minden területén, így vidéken is az önrendelkezést szerették volna elérni, hogy legyen végre befolyásuk saját sorsuk felett. – 1956 októberének vidéki eseményeiről Galambos Istvánnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történészével beszélgettünk.
– Ha az 1956-os forradalom és szabadságharcra gondolunk, akkor elsősorban a budapesti események jutnak az eszünkbe, holott a magyar vidéknek is nagy szerepe volt a forradalom sikerében.
– Ez valóban így van, bár vaskos könyvek sokaságában írták már meg 1956 vidéki események történeteit is. A vidék szerepvállalását a forradalomban néha csupán a fővárosba küldött élelmiszerszállítmányokkal kapcsolatban szokták említeni, noha Budapesten kívül is jelentős forradalmi események zajlottak. Számos jelentős esemény történt a megyeszékhelyeken, vagy éppen a kisebb településeken, falvakban is. A budapesti forradalomnak az eredményességét is nagyban befolyásolta az, hogy a főváros nem egyedül állt ellen a kommunista hatalommal, illetve a szovjet megszálló gépezettel szemben, hanem 1956 októberében valóban az egész ország megmozdult és harcolt a magyar szabadságért.
– Ugyanaz volt a forgatókönyv vidéken is, mint a fővárosban?
– Budapesten már a forradalom első napján megszólaltak a fegyverek és a szovjet katonai beavatkozás a forradalmat hamar szabadságharccá változtatta. A fegyveres harc, a felkelőcsoportok tevékenysége leginkább a fővárosban volt meghatározó jellemzője a forradalomnak, vidéken legtöbbször békés tüntetések, a forradalmi szervek (forradalmi tanácsok, nemzetőrségek és néhány nap múlva munkástanácsok) megalakítása volt a tipikus forgatókönyv. Döntő fordulatnak bizonyult, hogy a forradalmi ellenállás részeként megfosztották a hatalmától a helyi tanácsokat, és helyettük forradalmi tanácsokat (nemzeti bizottságokat) választottak.
A rend fenntartására létrehozták a nemzetőrségeket, akik gyakorta együttműködtek ezekkel a forradalmi tanácsokkal is.
A vidéki gyárakban, üzemekben, illetve kisebb településeken is létrehozták a munkástanácsokat. A békés, fegyvertelen tüntetésekre azonban nem egy helyen a hatalom véres sortüzekkel válaszolt, mint október 26-án Mosonmagyaróvárott, ahol a népharag végül lesújtott a vérengzésben bűnrészesnek vélt tisztekre is. A falvakban pedig jellemző esemény volt, hogy gyakorta elégették a begyűjtési íveket.
– Miért volt ennek kiemelt jelentősége?
– Azért, mert a kötelező beadási rendszer a vidéki lakosság kizsákmányolásának a legfőbb eszköze volt. Nem meglepő, hogy a tüntetések központi elemeként követelték ennek a begyűjtési rendszer eltörlését.
Ezért égették el a begyűjtési íveket.
1956 októberében a legtöbb – korábban erőszakkal összetákolt – termelőszövetkezet is felbomlott. Később, 1959 és 1961 között példátlan állami erőszak révén sikerült „újjászervezni” a termelőszervezeteket. Ekkor pedig Kádár János nagy büszkén kijelentette, hogy lerakták a szocializmus alapjait…
– Mi mozgatta a forradalmárokat, a szabadság iránti vágy?
– Az emberek az élet minden területén az önrendelkezést szerették volna elérni. Hogy legyen végre befolyásuk saját sorsuk felett. A gyárak munkásai is szerették volna a saját kezükbe venni a vállalatok irányítását. A településeken azt szerették volna, hogyha nem egy felülről kinevezett tanács döntsön a helyi ügyekben, hanem az általuk választott forradalmi tanács vagy nemzeti bizottság. Ezek a forradalmi szerveket választották, volt, ahol egész egyszerű módon közfelkiáltással döntöttek a vezetőkről.
– Mi történt a forradalom leverése után vidéken?
– Az ottani lakosságnak a legfőbb hírforrása a rádió volt, ami november 4-én az egyik pillanatról a másikra elnémult, illetve már a kádári propaganda hangján szólalt meg.
A forradalom lángját a munkástanácsok vitték tovább.
Nem véletlen, hogy számos munkástanács vezetőt elhurcoltak. A kádári megtorlás során a munkástanácsok vezetőin, tagjain kívül elsősorban a nemzetőröket és a forradalmi tanácsok tagjait vették közbiztonsági őrizetbe, állították bíróság elé vagy minden jogi eljárást mellőzve verték össze őket.
Gyakori eset volt, hogy az összegyűjtött forradalmi vezetőket a pártfunkcionáriusok hazugságai alapján kérték számon, sűrűn előforduló vád, hogy „üldözték a kommunistákat”, holott a valóságban épp ezek a vezetők védték meg őket a népharagtól. Később azonban a kádári bíróságok ugyanezeket a hazugságokat elővették és akár teljesen ártatlanul is elítélték ezeket az embereket. Ez a példátlan megtorlási hullám mutatta meg a Kádár-rendszer igazi arcát.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Fortepan / ETH Zürich