Ungváry Zsolt: Magyar önvédelem kollektív öngyilkosság esetén
Az amerikai érdekeket képviselő nyugat-európai politikusok, valamint a sajtó is, előszeretettel nevezik az Orbán-kormányt az oroszok kiszolgálójának, a miniszterelnököt Putyin-bérencnek. Hazai balliberálisaink pedig, akik bő évszázada arra vannak kondicionálva, hogy a történéseket mindig az ellenségeink szemüvegén keresztül figyeljék, szívesen ráerősítenek erre a narratívára.
Megpróbálom összefoglalni, miért nem tudunk mi, igazságkereső nemzeti konzervatívok azonosulni azzal a válasszal, amit az Európai Unió döntő többsége adott a háború kérdésére. Spoiler: nem Orbán miatt, nem azért, mert ő a szánkba rágta az érveket, amiket mi visszaböfögünk. Egyedül is ki tudjuk találni, miként vélekedjünk valamiről. Ez sokszor egybeesik Orbán Viktor nézeteivel, illetve az övé a miénkkel. Vagyis nem igaz a másik oldal vádja, hogy mi elvtelenül követjük, a politikusainkat, szajkózzuk a szavaikat. Igazából a politikusaink úgy gondolkodnak, mint mi, innen az összhang. Megkérdezik, megértik, mit akarunk, és eszerint cselekszenek, mi pedig a szavazatunkkal megháláljuk, egyben megelőlegezzük a folytatást. A baloldalon ez igen nehéz, mert ott rühellik a saját politikusaikat, állandóan vitában vannak velük, ami nem érdem – nem „független objektivitás”, amiképpen ők előadják –, hanem a képviseleti demokrácia meg nem értése. Ha a pártok és a szavazók között ellentét van („önálló vélemény”), akkor a pártok rosszul képviselik a szavazóikat. Ez látszik is azon, hogyan vélekednek utóbbiak az előbbiekről.
Az ukrajnai eseményeket illetően a nyugat három okot sorol fel, amelyek miatt szerintük – szó szerint bármi áron – segítenünk kell a kék-sárgákat.
– A soha senki által pontosan nem definiált „európai értékek”, a demokrácia védelme. Mivel Ukrajna nyilvánvalóan távol áll egy kiforrott nyugati demokráciától – a korrupció mértéke, a fegyveres szabadcsapatok léte, az amerikai pénzből (ők maguk ismerték el) végrehajtott puccsok, a betiltott pártok –, ez az érv csak elfedni igyekszik azokat a nagyhatalmi és befektetői érdekeket, amelyek valójában támogatják a háborút. Miközben a feneketlen ukrán zsákba az EU önti a pénzt, tőlünk, a szövetség tagjaitól megvonja a jogszerűen járó kifizetéseket.
– Az orosz agresszióra adandó válasz. Kétségtelen tény, hogy egy állam katonai intervenciót indított egy másik állam ellen. Ez azonban gyakorta megtörténik a Földön a Közel-Kelettől Afrikáig, mégsem vezet be az EU szankciókat az agresszorral szemben. Amiképpen soha, egyetlen egyszer sem tette ezt meg az USA-val szemben, amely pedig az elmúlt évtizedekben – Trump elnökségét kivéve – rendszeresen bombázott vagy támadott meg független országokat. Ráadásul, a történelemben példátlanul, a szankciókat elrendelők – vagyis elvileg az aktív, senki által nem kényszerített fél – önként vállalt veszteségei nagyobbak, mint a szankciók célpontjáé, akit meg kívánunk gyengíteni. Olyan ez, mintha a lakásunkba behatoló betörőt azzal próbálnánk távozásra bírni, hogy hirtelen kést szegeznénk a saját feleségünk nyakának, hogy leszúrjuk, ha a betörő nem távozik. Erre mondaná Kund Abigél és Vlagyimir Putyin: „Nosza hát!”
– A területi integritás megőrzése a legnevetségesebb szempont. Ukrajna egy sosemvolt állam, 30 éve a Szovjetunió összeomlásakor mint egykori tagállam nyert önállóságot. Valamikori litván, lengyel, orosz, tatár, Habsburg és persze magyar területeket eszkábáltak össze a nagy Oroszország kovácsolta frigy, a Szovjetunió számára. Senki se gondolta, hogy majd egyszer ezek az államok ebben a formában függetlenek lesznek. Jellemzően Trianonban senki sem ágált a határok sérthetetlensége mellett, sőt. Aztán a II. világháború után újra megrajzolták azt a Közép- és Kelet-Európát, amelyik mindig azonnal szétesett, ha a körülmények módot adtak rá. De még a II. világháború utáni status quo-hoz képest sem védhető az ukrán álláspont, hiszen akkor a Szovjetunió határait rögzítették, Kárpátalját is a Szovjetunióhoz csatolták.
Amint ezt sok millióan számtalanszor kijelentettük (és ezt kormányfőként Orbán Viktor is megerősítette): ez nem a mi háborúnk. Semmi közünk hozzá. (Az a kis közünk, ami van, az elsősorban az ukránok elnyomó nemzetiségi politikája miatt semmiképpen sem indokol baráti attitűdöt.) Mégis, hasonlóan az első világháborúhoz, amihez szintén nem fűződött semmilyen nemzeti érdekünk, könnyen vesztesei lehetünk a konfliktusnak, egész Európával együtt. A világot vezető egykori kontinens mára a nagyhatalmak játékszerévé vált, bábkormányok, bábparlamentek és bábbizottságok irányítják. A huszadik században elkezdődött pusztulása most látszik beteljesedni. A két világégéssel részben kiirtotta, illetve végletesen meggyengítette magát, az azóta folyamatosan áradó sátáni eszmék pedig a biológiai megsemmisülésre vezetnek. Ennek lépései részben a lelki-szellemi, részben az ebből fakadó fizikai öngyilkosságot hozták el: a kereszténység kiiktatása, a család szétverése, az abortuszok népirtása, a szexuális eltévelyedések és a feminizmus pártolása nyomán keletkező vákuumba idegen népelemek betelepítésével és betelepülésével etnikailag, vallásilag, kulturálisan is átrajzolták földrészünket.
Mi magyarok azonban újra és újra felülünk a boncasztalon, és tiltakozunk: még nem haltunk meg, még élni szeretnénk. S ha a kormányunk is ezt képviseli, nem nehéz ebben támogatni őket. Csak azért nem fogunk ezzel szembeszállni, hogy kellően függetlennek, haladónak, korszerűnek tűnjünk.
