Soha nem látott gazdasági sikerek előtt áll az ország 2022-ben

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a magyar gazdaságpolitika. A koronavírus-járvány következtében fellépő gazdasági összeomlás kezelésének nagy része ugyanis 2021-re esett, ennek keretében pedig a gazdaságvédelmi intézkedések mellett meg kellett tenni az újraindításhoz szükséges lépéseket is. Ez olyannyira jól sikerült, hogy Magyarország azon hét uniós tagállam közé tartozik, amelyek gazdasági teljesítménye már 2021 júniusának végére elérte a 2019-es szintet.

Ehhez persze kellett a gyors és határozott kormányzati cselekvés. Az év első felében még ki sem futottak teljes egészében a gazdaságvédelmi intézkedések, máris elindult a gazdaság újraindítási akcióterv, melynek keretében 5 százalékra csökkent a lakásépítés áfája, és elkezdődött az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő lakásfelújítási program, melynek keretében a gyermekes családok maximum 3 millió forintig visszaigényelhetik az ingatlanjuk korszerűsítésére szánt pénz felét. Az egyszerű feltételekkel igénybe vehető támogatás olyannyira közkedvelt, hogy már több tízmilliárd forintot fizetett ki így a kincstár az érintetteknek. Az újraindítási akcióterv része volt még a bértámogatás meghosszabbítása a bajba jutott vállalkozások számára, valamint a hitelmoratórium meghosszabbítása, amely több tízezer családot mentett meg a létbizonytalanságtól. És ne feledkezzünk meg az újraindításra igénybe vehető 10 millió forintos, kisvállalkozások számára elérhető kamatmentes kölcsönről sem, amelyet szintén rengeteg cég vett igénybe.

Az hamar kiderült, hogy a gyors intézkedéseknek gyors hatása lesz, és a növekedés megugrása további intézkedéseket is lehetővé tesz.

Így első körben már az idei évben lehetőség nyílt a nyugdíjasok megbecsültségének növelésére, elsőként a nyugdíjprémium és a nyugdíjkorrekció novemberi kifizetésével. A nyugdíjasok egész életen át tartó munkájuk elismerése azonban nem áll meg itt: jövőre megkapják a teljes 13. havi nyugdíjat, amelyet a Gyurcsány–Bajnai-kormány 2009-ben elvett tőlük, és mostanra az is biztossá vált, hogy juttatásukat 5 százalékkal emeli meg jövőre az állam. Ugyanakkor nem csak ők számíthatnak arra, hogy javul a helyzetük jövőre.

A jó gazdasági helyzetnek köszönhetően emelkedik a pedagógusok, a szociális ágazatban dolgozók, a bölcsődei dolgozók és a rendvédelmi dolgozók bére is.

És előrébb léphetnek a minimálbért és garantált bérminimumot keresők is, előbbi egy 20 százalékos növeléssel 200 ezer, míg utóbbi bruttó 260 ezer forintra nő. Természetesen a vállalkozókat is segíti a kormány, hogy ki tudják gazdálkodni a rendkívüli emelést. A kabinet 2022-től eltörli a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, 2,5 százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adót, és 10 százalékra mérsékli a kisvállalati adót is. Nem mellesleg az iparűzési adó is a jelenlegi, alacsonyabb szinten marad a kisvállalkozások számára. A kormány nem feledkezik meg a családosokról és a nagybetűs életüket most elkezdőkről sem. Ennek megfelelően a legalább egy gyermeket nevelők február közepén a teljes, 2021-ben befizetett személyijövedelem adójukat visszakapják, a 25 év alattiaknak pedig ezt a közterhet egyáltalán nem kell megfizetniük.

Az Orbán-kormány tehát 2022-ben is teljesíti azt, ami egy polgári kormánynak a kötelessége: politikájának köszönhetően pártállástól függetlenül, mindenki léphet (legalább egyet) előre.

Nem véletlenül mondta azt a novemberi Fidesz-kongresszuson Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a jobboldal politikájával az is jól jár, aki nem rájuk szavaz, a baloldaléval pedig az sem, aki őket támogatja. Ez a gazdaságban mutatkozik meg talán a leginkább. Hiszen míg a baloldal 2010 előtt megszorításokkal, a családtámogatások és a nyugdíjak megkurtításával igyekezett elhárítani a bajt, addig a jobboldal a jelenlegi krízist a gazdaság pörgetésével, ösztönzésével kezeli. Hogy melyik sikeresebb? Arról a szakértők helyett jobb, ha a számok beszélnek. Míg ugyanis 2008 után többéves recesszió következett, addig most egy fél év elegendő volt ahhoz, hogy az ország kijöjjön a gödörből.

Iratkozzon fel hírlevelünkre