Böcskei Balázs: Requiem egy baloldalért

Látlelet ez, sem mint recept.

Böcskei legfontosabb mondataiból válogattunk, melyek egytől-egyig a balliberális ellenzék és az azokat támogató erők finom, ám határozott ostorozásáról, terelgetéséről szólnak.

• Míg az (új)baloldali tematikák jelentős része jelen van már a létező ellenzéki pártok egyikében-másikában – például alapjövedelem, zöld ügyek, lakhatás, LMBT-jogok, vagy további elkötelezett baloldali társadalompolitikai program és javaslat formájában (lásd Lakner Zoltánnak az Esélyben megjelent összeállítását) –, az ellenzéki pártok támogatottsága – számos, e helyütt nem részletezhető, de ismert ok miatt – mégsem emelkedett, elismerésük sem nőtt.

És miért?

• Európa-szerte a balközép néppártok mellett létező újbaloldali alternatívák nem csak a kormányzás esélyével nem bírnak, de például Kelet-Közép-Európában az országok többségében elégséges támogatottságot sem tudnak felmutatni (lásd például a lengyel Razem támogatottságát). Mindeközben az sem mondható el, hogy a régió balközép pártjai ellenben soha nem látott módon versenyképesek lennének, s ezáltal maradhatnának liberalizált állapotukban. Azt azonban igen, hogy komoly kétségek merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a „populista (új)baloldali” recept mennyire univerzális, mennyire javasolt gyógyír Nyugat-, és Kelet-Európában, mely utóbbi esetében számos ország még – az egyszerűség kedvéért és pontatlanul fogalmazva – „illiberális” kihívásokkal is küzd.

A kulcsmondatok

• Az újbalos populista modell a kulturális liberalizmus értékeit és a neoliberalizmus generációkon átívelő veszteseit kívánja tömöríteni egy szavazótáborban – illetve minden identitást úgy kíván felszabadítani, hogy „megérteti” vele a gazdasági rendszertől való függését (lásd a feminista mozgalom kortárs belső vitáit). Magyarországon ennek igénye tehát 2010 óta permanensen fennáll, és ennek intézményesülése érdekében számos lépés történt, de érdemi szervezeti szinten nem sikerült a megjelölt célkitűzést megvalósítani. A közvélemény számára az újbaloldali aktivisták láthatatlanok és szigetszerűen léteznek.

Elemzésbe csomagolt levezetés

• Mint az ismert, az újbaloldali populizmus – a jobboldalival ellentétben– nem egyes társadalmi csoportok szembeállítását konstruálja. A politikát nem zéró összegű játéknak kívánja felfogni, hanem a posztpolitikai konszenzussal szemben fogalmazódik meg. Ez leginkább a neoliberális hegemónia. Hozzá kell tenni, bár nem képezi az írás tárgyát, hogy a magyarországi és európai új-jobboldal szintúgy Gramsci hegemónia-elméletére támaszkodva – legalábbis közvetve – konstruálja politikáját és többségét. Míg az újbaloldal elsősorban a gazdasági alapról – neoliberalizmus-kritika – kívánja megépíteni hegemóniáját, addig a populista jobboldal kulturális „építkezésben” gondolkodik, azaz esetében a nemzet, a nemzeti kultúra és a nemzetállami identitás integráns jellegének erősítésében.

Az olvasó elidegenítése után pedig következik a csattanó.

• A jövőre vonatkozólag több út mutatkozik a magyarországi újbaloldali kibontakozásra. Az egyik, hogy az újbalos aktivizmusok létrehoznak egy politikai szervezetet, annak minden nehézségével együtt. A kereslet így megmutatkozik – a fentiek miatt is –, bár aligha az „old school” baloldali pártokat meghaladó támogatottsággal. A másik lehetőség, hogy az aktivisták, mozgalmárok belépnek egy-egy pártba, és ezeknek a politikájára lesznek ráhatással. A harmadik lehetőségük, hogy miután egyes pártok nyitottságot mutatnak az újbaloldali innovációk után, úgy velük közösen alakítanak ki egy Orbán-rezsimmel szembeni hegemóniát. Ez utóbbi azt jelenti, hogy mozgalmi lábát adják a már létező pártoknak, elindulnak aktivizmusokból mozgalommá, és „csak” azzá állnak össze.

Forrás: Mandiner/Mérce