A mohácsi csatában mindkét hadsereg nagyon hasonló tűzfegyvereket használt
Németh Balázzsal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténeti Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék egyetemi adjunktusával a Mohács 500 kutatócsoport tagjával beszélgettünk a mohácsi csata fegyverleleteiről.
– A mohácsi csatatér pontos helyszínét még keresik, de vannak arra utaló jelek, hogy hol lehetett?
– Igen, jelenleg mondhatni két kutatócsoport keresi a csatateret: mind a két oldal nagyjából megegyezett abban, hogy a mohácsi csata helyszínét a mai ismert tömegsírok környékén kell keresni. Arról azonban, hogy hol volt a csata epicentruma – Földvár falu, még viták folynak. A Mohács 500 kutatócsoport, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum vezetésével jött létre. Az intézmény régész-igazgatója, Bertók Gábor szerint a döntő összecsapás Majs mellett lehetett. Itt nagy mennyiségben kerültek elő hadirégészeti leletek: különféle méretű lövedékek és egy lőfegyverlelet – egy felrobbant puska maradványa. Mindezek arra engednek következtetni, hogy egy 16. század eleji összecsapás nyomait találták meg. 
– Lehet a fegyverleletekből következtetni a csata lefolyására?
– Igen, mivel a megtalált több száz puskagolyó elhelyezkedése megmutatja, hogy hol lehetett az összecsapás magja. Természetesen egyéb hadi leletek, páncél- és patkódarabkák, nyílhegyek kerültek elő, amelyek szóródását ugyancsak térképre helyezték, amely reményeink szerint beszédes adatokhoz segíti a kutatást.
– Hogyan használhatták ezeket a fegyvereket?
– A 15. század végén megindult a hadügyi forradalom, amely teljesen megváltoztatta az európai hadviselést.
A tűzfegyverekkel felszerelt gyalogság megváltoztatta a harc jellegét.
Megjelenésük gyorsította a nehézlovasság háttérbe szorulását, mely már a 14. században megkezdődött, amikor a zárt harcrendet alkalmazó nehézgyalogság ismét megjelent a harctereken. 
A 16. században elkezdtek kialakulni azok a gyalogsági harcrendek, amelyekben egyaránt voltak hidegfegyverek és tűzfegyverek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a harcoló gyalogság négyszögeket hozott létre a svájci iskola szerint. Egy ilyen alakzat akár 1500-2000 főből is állhatott.
Ebben voltak bizonyos részek, ahol puskások helyezkedtek el, de mellettük még ott voltak a hidegfegyveres katonák: a pikások, az alabárdosok stb.
Hasonló harcrendeket láthatunk az 1525. évi páviai csata ábrázolásain is, de a mohácsi csatáról készült ábrázolásokon is megjelennek a puskás és hidegfegyveres csapatnemeket egyesítő négyszögek.
– Milyen tűzfegyverleletek kerültek elő eddig?
– A Majs melletti falunyom esetében egyelőre egy jelentősebb lőfegyverleletről beszélhetünk, egy úgynevezett könnyű puska, egy arkebuz cső fari részéről. Ez egy kanócos lakattal rendelkező, kis – 10-18 milliméter űrméretű, körülbelül 100-120 centiméteres puska volt. Ez akkor a legkorszerűbb hadifegyverek egyike lehetett. Ebből van egy felrobbant csövünk – egy körülbelül 20 centiméteres darabunk. Nem sok, mégis ezzel meg tudjuk vizsgálni a kalibert, illetve azt is, hogy milyen gyújtási rendszerrel működött a fegyver. E lelet mellett több száz darab puskagolyóval is rendelkezünk, melyek nem tisztán ólomból készültek jellemzően, hanem ötvözetek voltak. 
A mohácsi csatatérről származó, hasonlóan 12-13 milliméter űrméretű arkebuz cső található még a Magyar Nemzeti Múzeumban is. A rendelkezésünkre álló leletek azt látszanak bizonyítani, hogy a korszakban két típusú lőfegyver jelenhetett meg a harctereken: a már említett könnyű arkebuz, és jóval kisebb mennyiségben az akár 10-20 kilogrammos tömeget is elérő, állványra helyezett, 20-30 milliméter űrméretű szakállas puska.
– Ha jól tudom a puskaleletek is megosztják a két kutatócsoportot.
– Igen, a tűzfegyverek tekintetében valóban vita alakult ki. A megtalált puskagolyók többsége ugyanis 10–18 milliméter közötti átmérőjű.
Meglátásunk szerint ezek a mohácsi csatának a leletei.
A másik kutatócsoport viszont úgy vélekedik, hogy ezek az űrméretek túl kicsik ahhoz, hogy azokat a 16. századi összecsapásban használhatták volna. Szerintük nagyobb űrméretű tűzfegyverekkel kellett hogy harcoljanak Mohácsnál. Mi ezzel vitatkozunk. A kutatásaink során éppen azt bizonyítottuk be, hogy ezek a lövedékek éppen, hogy annak a fegyvertípusnak felelnek meg, amellyel a korszakban harcolhattak. 
– Van más bizonyítékuk arra, hogy a talált puska valóban a mohácsi csatához kötődik?
– Igen, a kérdéses fegyverleletre a majsi falu határában bukkantunk. A mohácsi, 3-as számú tömegsír feltárása során is előkerült három darab ólomgolyó-lövedék. Ezeket mind méret, mind anyagösszetétel tekintetében alapos vizsgálatnak vetettük alá. Űrméretük illeszkedik a majsi falunyomnál talált lövedékek űrméretéhez, de ennél talán még fontosabb, hogy két lövedék esetében az elektronmikroszkópos vizsgálat során megállapított anyagösszetételek pontos megfelelőit is megtaláltuk az előkerült harctéri lövedékek között, vagyis egyre szorosabb a kapcsolat a tömegsírban talált lövedékek és a majsi falunyom leletei között.
– Meg lehet-e különböztetni a harcoló felek lövedékeit egymástól?
– Ezen dolgozunk, amikor az ólomlövedékek anyagvizsgálatát végezzük. Elképzelhető, hogy az adott felek más és más összetételű ólomlövedéket használtak. Érdekes lesz térképre helyezni az ötvözetek és űrméretek szerint csoportokba osztott lövedékeket. A területi szóródás vizsgálata segíthet az oszmán és keresztény lövedékek elválasztásában. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy a szétválasztás nem sikerül.
Ezen sem lepődhetünk meg, hiszen az ólom és ötvözetei stratégiai alapanyagok voltak, biztosak lehetünk benne, hogy a hadizsákmányt mindkét fél felhasználta golyók készítésére.
Az űrméretek sem biztos, hogy lehetőséget adnak a szétválasztásra, mivel az oszmán hadsereg is rengeteg olyan importfegyvert használt, amelyet nyugat-európai országokból vettek. 
– Azt akarja mondani, hogy amíg a Magyar Királyság harcolt az Oszmán Birodalommal, addig a nyugat-európai országok fegyvert adtak el a keresztény világ ellen induló hadaknak?
– Igen. Ezt igazolja a kézifegyverek Magyarországról történő exportját tiltó jogszabály is 1525-ből, mely az Oszmán Birodalom felé vezető kivitelt volt hívatott megakadályozni. Azt tudni kell, hogy a hadiipar mindig is egy üzleti tevékenység volt.
Aki többet fizetett, annak szállították a fegyvereket.
Ne gondolja, hogy most máshogy van. Ebből adódik, hogy nagyon hasonló puskák jelenhettek meg mindkét oldalon. Ezt igazolják a korabeli ábrázolások is.
– Tudjuk, hogy a szultánnak 4000 puskás janicsára volt. Lehetséges, hogy éppen ezek a puskák, ez a többlettűzerő nyerte meg az oszmánoknak a mohácsi csatát?
– Korai lenne még ezt kijelenteni. Azt tudni kell, hogy a fegyver önmagában nem nyer meg sem csatát, sem pedig háborút. Ehhez mindig ember kell: a katonai vezető és a kezelő egyaránt. Sokszor bebizonyosodott már a történelemben, hogy hiába modernebb egy fegyver, vagy hiába rendelkezik egyik fél nagyobb mennyiséggel – ha a vezetés és a katona jobb a másik oldalon, korántsem biztos a győzelem. A mostani kutatási eredményekből az látszik, hogy mindkét hadsereg nagyon hasonló tűzfegyvereket használt, amelynek jelentősége fontos volt a mohácsi csata eldöntése szempontjából.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
