Másodszor is meghosszabbították Romániában a népszámlálás határidejét
Korábban július 24-éig tolták ki a határidőt. Az újabb hosszabbítást azzal indokolták, hogy még több időre van szükség az összeírásban tapasztalt lemaradás behozására. Hangsúlyozták, hogy több hosszabbítás már nem lesz.
Ezért arra biztatták azokat, akik még nem töltötték ki online vagy nem érvényesítették a kérdőíveket, és népszámlálóbiztos sem kereste fel őket, hogy menjenek el a településeken felállított állandó népszámlálási pontokra, ahol rögzítik az adataikat, illetve fogadják otthonukban a népszámlálókat. Bukarestben 80 állandó összeíró pont működik, míg az ország többi részében 700.
Július 20-áig csaknem 17 millió ember adatait vették fel, ami a becsült népesség 87,4 százaléka. A statisztikai intézet számításai szerint ugyanis a becsült állandó lakosok száma eléri a 19,02 milliót.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott Nepszamlalas.ro honlap szerkesztői arra figyelmeztettek, hogy több tízezer magyar is kimaradhat a népszámlálásból. Két nappal ezelőtti közleményük szerint Kolozs megyében a feltételezett lakosság 19 százalékát, Marosban 13, Szatmárban 12, Hargita megyében 9, Biharban 8, Kovászna megyében 6, Szilágy megyében pedig az 5 százalékát nem sikerült lekérdezni. Becslésük szerint Kolozsváron 16 ezer, Marosvásárhelyen 14 ezer, Szatmárnémetiben 7 ezer, Nagyváradon, Csíkszeredában és Temesváron 6 ezer, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Brassóban vagy Nagybányán is 3 ezer fölött lehet a népszámlálásból eddig kimaradó magyarok száma.
Más állami adatbázisból a kimaradók is automatikusan bekerülhetnek a statisztikába, de nekik nem lesz rögzítve a nemzetiségük, az anyanyelvük és a felekezeti hovatartozásuk. Romániában azokat a kisebbségeket illetik meg nyelvi jogok egy-egy településen, amelyek aránya meghaladja a húsz százalékot. A népszámlálási hiányosságok miatt így egy-egy településen a küszöbérték alá csökkenhet a magyarok számaránya.
(MTI)
A kép forrása: www.freepik.com