Üzemanyaghiány lehet Európában nyáron
Válság minden fronton
Fatih Birol a Der Spiegel című német hírmagazinnak adott interjúban rámutatott, hogy Oroszország az Ukrajna elleni támadásig a globális energiarendszer meghatározó szereplője. Az első számú kőolaj- és földgázexportőr, és az egyik legnagyobb szénexportőr volt. Ezért míg a hetvenes és a nyolcvanas évek energiaválságai egyedül a kőolajról szóltak. Az Ukrajna elleni orosz támadás következtében „egyszerre van olajválság, gázválság és villamosenergia-válság”. Így ez a krízis sokkal súlyosabb, mint az eddigiek, és valószínűleg hosszabb ideig is tart majd – fejtette ki a párizsi székhelyű kormányközi szervezet ügyvezető igazgatója a Der Spiegel hírportálján közölt interjúban. Kiemelte, hogy a nyár az utazás, autózás legfőbb szezonja Európában és az Egyesült Államokban. Így emelkedik az üzemanyag iránti kereslet, ami a válságos környezetben ellátási zavarokhoz vezethet. Mint mondta, benzinből, dízelből és kerozinból is hiány keletkezhet, méghozzá főleg Európában.
Európában ugyanis nem csupán a nyersolajimporttól, hanem a feldolgozott olajtermékek behozatalától is függ az ellátás – tette hozzá Fatih Birol. Rámutatva, hogy több exportőr, köztük Kína kiviteli korlátozásokat vezetett be a hazai fogyasztók védelmére. Ugyanakkor lehetnek „megkönnyebbülést hozó meglepetések” a piacon. Javíthat a helyzeten, ha tovább gyengül a kínai gazdaság, mert így csökkenne az olaj iránti kereslet. A kínálat bővülését eredményezheti, ha sikerülne megállapodni a legnagyobb kitermelők közé tartozó Iránnal az ország nukleáris programjáról. Ugyancsak a kínálati oldalról hozhat enyhülést, ha néhány közel-keleti termelő, például Szaúd-Arábia, növelné a kitermelését. Azonban „mindegyik eset meglepetés lenne, nem szabad számítani rájuk” – húzta alá az IEA vezetője. Inkább a fogyasztás csökkentését szolgáló javaslatokat lenne érdemes megfogadni, amelyeket a szervezet már márciusban bemutatott – mondta Fatih Birol.
Autómentes vasárnapok
Felidézte, hogy a tíz pontból álló csomag a fejlett gazdaságoknak szól, és a többi között azt tartalmazza, hogy vezessék be az autómentes vasárnapok intézményét a nagyvárosokban, csökkentsék a jegyek, bérletek árát a közösségi közlekedésben és szigorúbban korlátozzák a sebességet az autópályákon. A 31 államot, köztük Magyarországot összefogó szervezet vezetője a többi között arról is szólt, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében kialakult energiaválság lehetőségeket, reményt is jelenthet. Mint mondta, a válság „fordulópont lehet sok ország számára, hogy alapvetően átalakítsa energiapolitikáját”.
Ha a kormányok a megújuló energiaforrások kiaknázását és minden más, „tiszta technológia” használatát ösztönző beruházási politikát folytatnak, akkor nem csak az éghajlatvédelem ügyét mozdítják előre, hanem enyhítik országuk függését a fosszilis energiahordozók importjától – fejtette ki az IEA vezetője, aláhúzva, hogy „a megújuló energia energiabiztonságot jelent”.
(MTI)
Címlapkép: Koszticsák Szilárd/MTI