Ez történhetett a keleten maradt magyarokkal
– Ahogy legutóbb beszéltünk róla, Árpád magyarjainak honfoglalását követően, legalább két területen éltek magyarok Európa legkeletibb végein. Ezek szerint volt idő, amikor több Magyarország is létezett?
– S. B.: Tulajdonképpen igen. Más kérdés, hogy a keleten maradottak mennyire voltak politikailag szervezettek és közösségeik egyáltalán mennyi ideig maradtak fenn.
– B. SZ. J: Ebben az időben nincsenek olyan értelemben vett határvonalak, mint ma. Árpád magyarjainak a stabilizációt a Kárpátok vonulata adta meg.
A földrajzi keret, a kereszténység és a Szent István-i állam együttállása volt az, amely a magyarságot megtartotta a későbbi évszázadokban.
A besenyők törzsszövetségének nem voltak ilyen szilárd sarokpontjai, ezért idővel eltűntek, beolvadtak, nem tudtak államot létrehozni. Évszázados távlatokban a keleten maradt magyarokra ugyancsak ez a sors várhatott.
– A Kárpát-medencei magyarok mennyire tudtak a keleten maradt testvéreikről?
– S. B.: Egyértelműen tudtak róluk, de az információk mennyisége idővel csökkent. A 10. századi bizánci források szerint rendszeres volt a kapcsolattartás. A jóval később lejegyzett magyar krónikás hagyományokban is vannak jelek arra, hogy számontartották a szétválások emlékét. Julianus barát éppen egy ilyen tudás nyomán indult keletre az 1230-as évek derekán. Ekkorra azonban erősen megkoptak az ismeretek: neki már keresnie kellett a keleten maradottakat, mert ott, ahová a Domonkos-misszió eredetileg elindult, már nem lelték őket.
– A tatárjárás ezeknek a keleten élő magyaroknak a szálláshelyeit is feldúlta, de mi történt az előtte lévő háromszáz év alatt az ottani magyarokkal?
– B. SZ. J.: Ezek azok a kérdések, amelyekre nem igazán tudunk választ adni. Hogy mi is történhetett a 10. század elejétől Gyula népével? Erre vonatkozóan, bár tényleg nagyon kevés forrásunk van, mégis adódik pár lehetséges válasz: a fennmaradt információk hatalmi változásokra engednek következtetni.
Lehetséges az is, hogy a besenyő előre nyomulás hatására a keleten maradt magyarok egy része Árpád magyarjai után a 10. században mégiscsak beköltözött a Kárpát-medencébe.
– Van erre bármiféle bizonyíték?
– B. SZ. J.: Igen, a 10. században a források még megkülönböztetnek fehér és fekete magyarokat. A kijevi őskrónikában pedig szó van egy olyan magyar vándorlásról, amely nagy valószínűséggel nem lehet Álmos és Árpád népéé. A régészek állítása szerint ugyanis akkor még nem létezett Kijev.
– Akkor viszont kikről számolnak be a kijevi Rusz őskrónikájának sorai?
Meglátásunk szerint valószínűleg a keleten maradt magyarságról, akiknek a vándorlását, a Kárpát-medencébe való költözését látták és rögzítették.
– S. B.: Biztos információk hiányában sokféle lehetőség elképzelhető arra, hogy mi is történt a keleten maradt magyarokkal. Úgy tűnik, egy időben a besenyőkkel működtek együtt. Más csoportjaik pedig az oguzok törzsszövetségébe tagolódhattak be, ennek eredményeképpen az anatóliai türkmen nomádok között számos madzsar, azaz magyar nevű csoport bukkan fel. Éppen így később a nogaj törzsszövetségben is volt madzsar nevű család, de még a 16. századi özbeg államszerveződésben is részt vettek madzsarok. Mindez egy politikai kereteit elvesztett nép szétszóródásának a szokásos képét mutatja.
De bizonyosan maradtak magyarok a Volga vidékén is, rájuk a Volga–Oka környékén számos földrajzi név emlékeztet.
– Mi a helyzet a muszlim forrásokkal, nem nyújtanak további segítséget a keleten maradt magyarok történetében?
– S. B.: A szó szoros értelmében egyetlen forrás tájékoztat csak róluk, Dzsajhání ismeretlen adatközlője. A későbbiekben nem írnak magyarokról, emlegetnek viszont a leírások baskírokat, akikről addig nem esett szó. Míg a Kelet-Európában leírt népek köre viszonylag egyöntetű, érdekes, hogy amelyik forrás a baskírokról beszél, az nem tud a magyarokról, amelyik viszont a magyarokról ír, az nem említi a baskírokat. Ez arra mutat, hogy valami kapcsolat létezett a magyarok és a baskírok között. Egyes elképzelések szerint a két név valójában egy tőről fakad, de más verziók is elképzelhetők.
Az mindenképpen érdekes, hogy egy 12. századi utazó Magyarország királyát baskír királynak nevezte.
A baskírok között pedig fennmaradt a gyarmat és talán a jenő törzs- vagy nemzetségnevünk is. Sajnos a muszlimok a baskírok korai történetéről sem sok mindent jegyeztek fel, ez tehát nem segít nekünk sokat, de e téren még bőven lesz kutatnivaló. 
– A 9-10. század fordulóján a muszlimok számára miért voltak fontosak a magyarok?
– B. SZ. J.: Bukhara a 890-es évektől nyeri el azt a nagyon aktív külpolitikával – is – együtt járó hatalmi státuszát, aminek a hatására a Számánida állam a térség meghatározó szereplőjévé válik. A Volga mentén – ahol a keleten maradt magyarok egy része is élhetett – épp Bukharával került kapcsolatba. Azaz al-Dzsajhání számánida miniszter számára azok a történések, azok a politikai viszonyok voltak érdekesek, amelyek a Volga mentén történtek. Ahogy korábban is beszéltünk róla, ezért is gondoljuk azt, hogy a muszlim források a 10. századi, keleten maradt magyarságról szólnak, nem pedig a korábbi korokéról. A 9. század legvégén zajlik ugyanis az az új muszlim expanzió a Volga régió irányába, amely ezeket a forrásokat egyáltalán létrehozhatta. Ezek nem történelemkönyvek, hanem hivatali, adminisztratív források, amik a jelen céljait szolgálták. 
– S. B.: Azaz a keleten maradt magyarokról szóló források nem kósza információk, hanem rendszerbe illeszkednek. Azért írtak róluk a muszlimok Buharában, a Számánida Birodalom központjában, mert a magyarok kereskedelmi partereik, a volgai bolgárok veszedelmes szomszédjai voltak.
– Ha viszont a korábban a 9. századra datált források nem a honfoglaló magyarokról szóltak, akkor ez azt jelenti, hogy nem is élhettek azokon a területeken, ahol korábban gondolták a történészek?
– S. B.: Élni élhettek, ám ezt nem tudjuk biztosan, forrásaink erről nem nyilatkoznak világosan. Egy ponton azonban talán mégis tovább léphetünk: a magyarokat a muszlim források a türk népek közé sorolják. Ezt korábban a kutatás általános érvényű megállapításnak gondolta, ami pusztán annyit jelent, hogy nomádok voltak.
Úgy néz ki azonban, hogy nem erről van szó.
A 10. századi muszlim források meglehetősen tudatosan használták a türk kifejezést, mégpedig az ázsiai – és csak az ázsiai – sztyepperégióban lakó népekre. A kelet-európai sztyeppét ettől külön kezelték, és Bizánc érdekszférájának tekintették. A türk név használatának időbeli korlátai is voltak: a kazárokat vagy a bolgárokat, akármilyen nyelven beszéljenek is, nem sorolták közéjük. Al-Isztahrí meg is mondja, hogy a türkök egy nem sokkal korábbi vándorlás során kerültek az Urál hegység nyugati oldalára.
Ennek a vándorlásnak voltak részesei a magyarok is.
Ez annyit jelent, hogy a muszlim szerzők szerint az általuk leírt magyarok valahonnan Közép-Ázsiából – az egyik szerző szerint Horaszánból – keveredtek Európába, nem sokkal az ő időszakuk, azaz a 10. század előtt. Ez pedig már a magyar őstörténet szempontjából is fontos információ.
Tóth Gábor
Szenzáció – Ismeretlen magyar fejedelem nyomára bukkanhattak
Kiemelt képünk forrása Magyar Nemzeti Galéria
