Dédszüleink ebben ünnepeltek – babakiállítás a budaörsi Heimatmuseumban

Mária-lányok – valamikor egy-egy falu legnagyobb tiszteletnek örvendő tagjai voltak, hiszen csak makulátlan hírű és erkölcsű, vallásos, imádságos lányok kerülhettek soraikba. Feladatuk volt, hogy a körmeneten ők vigyék a vállukon a Hordozó Mária szobrát.

A legények nagyra becsülték a Mária-lányokat, és kitüntetésnek számított, ha udvarolhattak nekik. Mindez a külsőségekben is megmutatkozott, hiszen a lányok pompázatos, egy-egy tájegység népviseletének jeleit magán hordó ruhákat viseltek.

S hogy e csodás ruhaköltemények ne vesszenek a feledés homályába, arra tesz kísérletet Bese Gergő atya, aki több mint 20 éve gyűjti a Mária-lányok ruháiba öltöztetett babákat.

A most már több mint száz babát felvonultató gyűjtemény jelenleg Gödöllőn, a Királyi Kastélyban látható. Egy része azonban, mintegy húsz baba néhány hetes vendégség erejéig Budaörsre, a Heimatmuseum kiállítótermébe került – derül ki a Budaörsön megjelenő Arany Agancs havilapban megjelent interjúból. 

Mielőtt bárki valamiféle „genderőrületettel” megvádolna, hogy babákat gyűjtögetek, szeretném leszögezni, szó sincs erről – mondja nevetve Bese Gergő a babagyűjtés motivációit firtató kérdésre.

Mégis, akkor hogyan jött az ötlet?

Az egész nagyjából 20-22 évvel ezelőtt kezdődött a szülőhelyemen, Máriabesnyőn. Akkoriban egy agilis plébános, Nagy László Tamás atya tevékenykedett ott, aki a népi vallásosság emlékeiből egy nagyon szép Mária-múzeumot rendezett be. Fényképeket, kegytárgyakat gyűjtött a világ minden pontjáról, hogy bemutassa a Máriabesnyőre zarándokolóknak, milyen gyönyörű és színes a mi vallásunk. E kiállítás része volt az is, hogy a környékről, azaz a Galgamentéről érkezők hoztak magukkal egy-egy Máriás-babát, bemutatva azt, hogy náluk hogy néztek ki ezek a lányok, amikor elindultak a körmenetre. Így a gyűjteménybe került körülbelül öt, gyönyörű Máriás-lány ruhába öltöztetett baba.

Aztán 2000-ben, a jubileumi Szent Évben rengeteg zarándok érkezett Máriabesnyőre, és ekkor mondta nekem Tamás atya, hogy milyen jó lenne, ha megkérném ezeket a zarándokokat, hogy ha tudják, gyarapítsák tovább a múzeumunk gyűjteményét ilyen babákkal. Sőt, esetleg az se lenne rossz, ha még babákat is adnál hozzá nekik – tette hozzá. Én pedig ezt meg is oldottam, egy közelünkben működő babagyárban alaposan bevásároltam és szétosztottam az érintettek között.

Röviddel később azonban Nagy László Tamás sajnos rendkívül fiatalon, alig 45 évesen elhunyt és a helyére egy másik plébános került, aki felszámolta a múzeumot. Igen ám, de jött a búcsú, és érkeztek a felkért zarándokok, a kezükben a Máriás-babát mint egy oltáriszentséget tartva. Az új plébános csak rájuk nézett és azt mondta nekem, csinálj velük azt, amit akarsz! Én pedig úgy döntöttem, hogy Nagy László Tamás atya tiszteletére megtartom ezeket a babákat, sőt, amikor már egyre jobban foglalkoztatott a néprajz, tudatosan kezdtem el gyűjtögetni ezeket, felkérve egy-egy falu idősebb, hozzáértő asszonyát, hogy készítse el a településére jellemző ruhába felöltöztetett babát.

A teljes interjú elolvasható az Arany Agancs című lap internetes oldalán.

Címlapkép: AranyAgancs.hu