Nagyböjtben a saját feltámadásunkra is készülünk

Idén március 2-ára esett hamvazószerda, ekkor kezdődött el a nagyböjti időszak, amely Krisztus feltámadásának ünnepéig, nagyszombat estig (idén április 16.) tart. Ezalatt az időszak alatt a keresztények bűnbánattal, böjttel és imádsággal készülnek húsvét ünnepére. Örs atya az időszak valódi jelentéséről beszélt, és arról, hogyan készülhet az ember ilyenkor Jézus és a saját feltámadására.

–  Mi a nagyböjt értelme, mire való ez az időszak?

– A nagyböjtöt nem értjük meg a húsvét nélkül, ami a felkészülési időszak célja és értelme. Nem a nagyböjt a lényeg, hanem amire ez rávezet, és amire ez az időszak felkészít: azaz húsvét. A nagyböjt tehát azért van, hogy felkészüljünk húsvétra. A feltámadás nélkül nincs értelme a böjtölésnek, lemondásoknak se. Pál apostol azt mondja a korintusiaknak írt első levelében, ha nincs feltámadás, együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk. A húsvét lényege, hogy Krisztus feltámadt, s ígérete szerint ez mindannyiunk életének része, tehát az emberi élet nem ér véget a halállal. Az emberi élet nem csak a földön eltöltött évekből, évtizedekből áll. A húsvét arra emlékeztet minket, hogy ne csupán az legyen a célunk, hogy élvezzük az itt eltöltött éveket. Erre emlékeztet hamvazószerdán a hamvazkodás is: ne olyan dolgokat hajszoljunk, amik életünk végén porrá lesznek, hanem azt, amit magunkkal vihetünk az örökéletbe. Krisztus meghal nagypénteken, de aztán feltámad. Erre készülünk: mi is meghalunk, de utána majd feltámadunk.  

– Miért fontos ezt folyamatosan tudatosítani magunkban?

– A földi élet tulajdonképpen a létünk jelentéktelenebb része. Minden ember meghívást kapott az örök életre, a mennyei dicsőségbe. Az örök élet azonban nem csak jó lehet. Jézus tanítása szerint vannak feltételei annak, hogy az örök dicsőségbe jussunk. Juthatunk üdvösségre, de juthatunk kárhozatra is.

Tehát az ember földi életének alapvető kérdése, hogy üdvözülni fog vagy pedig elkárhozik. Ebből következik, hogy a földi életben mindent meg kell tennünk, hogy az üdvösségre jussunk. Ez az egész emberi életünk feladata, de vannak időszakok, mikor fokozottabban oda tudunk figyelni a lelki életünkre.

Ha hasonlatot kéne mondanom: képzeljünk el egy sportolót, aki azért dolgozik, hogy olimpiai bajnok legyen. Nyilvánvalóan nem a versennyel kezdi, hanem előtte végigcsinál egy hosszú felkészülési időszakot. Bár mindig edzésben tartja magát, de a verseny előtt elmegy edzőtáborba – kiszakadva kicsit a hétköznapi életéből –, ahol irányítottan a versenyre készül.

ĺgy van a keresztényeknél is: a lényeg az üdvösség, a húsvét, a föltámadás. Ahhoz, hogy ezt elérjük, hasznos, ha kijelölünk egy időszakot az életünkben, ahol koncentráltabban foglalkozunk azzal, ami az üdvösség elnyeréséhez kell. Az egyház erre rendelt egy időszakot, amit úgy nevezünk, hogy nagyböjt.

– Tehát ebben az időszakban erősebben éljük meg a hitünket, mint máskor? Ez miben nyilvánul meg?

– Maradva a sportolói hasonlatnál: egy edzőtábornak szabályozott menetrendje van, ami eltér a normál sportolói tevékenységétől. Jól tesszük, ha ugyanilyen programot készítünk magunknak a nagyböjtre. A farsangi időszak, a nagyböjtöt megelőző időszak az, ami a táncról, a mulatságról, a farsangi bálokról szól. Ezt zárja le a hamvazószerda, a nagyböjt a kezdete. Ez az időszak azt üzeni: eddig mulattál, szórakoztál, inkább a földi dolgokkal foglalkoztál, most húsvétig valami más jön. Nagyböjtnek ez az egyik lényege, hogy az ember kicsit el tudjon szakadni attól, ahogyan ő általában él, próbáljon kiszakadni az anyagi világ lezártságából. Nagyböjt második vasárnapján a szentleckében hallhattuk Pál apostoltól:

„Sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, Istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, és az eszüket földi dolgokon járatják.” (Fil 3,17–4,1)

Természetesen nagyböjtben is itt élünk ezen a földön, tehát a földi dolgokkal is foglalkoznunk kell. De nagy a veszélye annak, hogy az embernek a figyelme csak a földi dolgokra irányul. És ezért mondja az egyház, hogy akkor legyen egy időszak, amikor az ember egy kicsit ki tud ebből tekinteni, amikor nem a földi dolgok, nem az élvezetek, hanem valami más köti le a figyelmünket.

– A nagyböjt fontos része a lemondása, a böjtölés. Miért van erre szükség?

– A böjt lényege nem csupán az, hogy nem eszek valamit vagy nem csinálok valamit, amit szoktam. Ilyenkor igyekezzünk megtalálni azokat a dolgokat, amelyek időleges nélkülözése közelebb visz az üdvösséghez. A böjtöléssel, ha valamiről lemondunk, azt fejezzük ki, hogy nem ezek a dolgok uralkodnak rajtunk, nem vagyunk ezeknek kiszolgáltatva. Böjtölni sok dologgal lehet: lemondhatunk a húsról, a csokoládéról, a kávéról vagy egy rossz szokásunkról is. Korunkban különösen fontos böjtöt tartani az internetezésben. Rengeteg fölösleges, kifejezetten káros tartalmat nézünk a világhálón, és észre sem vesszük, hogy mennyi időt elpazaroltunk. Nemcsak az üdvösségünket, de a földi életünket sem viszik előrébb ezek a tevékenységek. Legyen egy olyan időszak, amikor azt mondom, hogy most kicsit távolságot tartok tőle, és mondjuk kevesebbet vagy nagyon megválogatva fogyasztom. Tehát ez az igazi jó böjt, és ez a böjtnek a lényege, hogy keressek az életemben valami olyan dolgot, amiről tudom, hogyha kevesebbszer tenném vagy teljesen elhagynám az életemből, az a javamra válna. Itt a földi életemben is és az üdvösségem tekintetében is. Lehet például böjtölni az önakarattal is. Mindannyian rabjai vagyunk saját önzőségünknek, saját akaratunknak, saját vágyainknak, és ebben is lehet böjtölni. A nagyböjtben tudatosan odafigyelhetünk arra, hogy ne próbáljuk erőszakosan a saját akaratunkat, vélt igazságainkat ráerőltetni másokra.

– A divatos életmódváltások, diéták korát éljük. Beleeshetünk abba a hibába, hogy nagyböjti fogadalomként hiú célokat tűzünk ki magunknak (például valójában azért mondunk le az édességről, mert le szeretnénk fogyni)? Hogyan válasszuk szét magunkban ezeket a dolgokat, hogy ne csapjuk be saját magunkat?

– Nagyon nehéz ezeket egymástól szétválasztani, mert itt a földi keretek között élünk, tehát nem tudunk a testünktől független, pusztán lelki életet élni. A testi és a lelki mivoltunk szorosan összekapcsolódik. Ha nem aludta ki magát az ember, akkor a legnagyobb igyekezete ellenére is elaludhat imádság vagy elmélkedés közben, vagy ha az éhség kínozza, nehezen tud az élet nagy kérdésein elmélkedni. A fizikai és lelki életünk nagyon szorosan összefonódik, nehéz őket szétválasztani. A megtartóztatás célja persze különböző lehet: nyilván nem nevezhető vallási értelemben böjtnek, ha valaki azért von meg magától a bizonyos dolgokat, mert mondjuk fogyni akar, szebb akar lenni, csinosabb akar lenni. Ez egyértelműen földi cél. Ugyanakkor a megtartóztatásnak lelki célja is lehet: lemondok valamiről, hogy megmutassam, nincs hatalma felettem, tudok uralkodni magamon, a lemondással nyert időt, pénzt, energiát pedig mások javára fordítom. Persze nem bűn, ha a testünkre is odafigyelünk. Érvényes a mondás: „ép testben ép lélek”.

– A nagyböjt tehát többnyire az önmegtartóztatás, lemondás időszaka, de vannak napok, amikor ez kiemelten fontos szerepet kap…

– Amikor a nagyböjti időszak jelentősebb napjairól beszélünk, érdemes kiemelni hamvazószerdát, a böjti időszak kezdetét. Ezen a napon hamvazkodunk is. A hamu már az Ószövetségben is a bűnbánatot jelképezte. A hamu megtisztít: az emberek régen hamuban ültek vagy hamut szórtak a fejükre, ezzel mintegy kifejezve azt, hogy nemcsak kívülről, hanem belülről is szeretnének megtisztulni. Ezt jelképezi a katolikus hagyomány is, amikor a pap az előző évi virágvasárnapi barka hamvával keresztet rajzol a hívek homlokára.

A virágvasárnapi barka a dicsőséget szimbolizálja: Jézust Jeruzsálemben ujjongó tömeg fogadja, majd pár nappal később ugyanaz a tömeg halálát követeli. A hamu arra emlékeztet, hogy minden földi dolog előbb-utóbb porrá lesz.

Ne olyan dolgokért fáradozzunk, küzdjünk, amik a testünkkel együtt elenyésznek. Ahogy Jézus mondja, ne olyan kincseket gyűjtsünk, amit a moly megrág, amit a rozsda elemészt, amit a tűz eléget, vagy amit a tolvaj ellop, hanem olyan kincseket gyűjtsünk, ami odaátra is megmarad.

Amit itt a földön összegyűjtöttünk, nem tudjuk átvinni, viszont, amit másoknak odaadtunk szeretetből, az kincset képez majd a mennyben, beszámítják az ítéletkor.

– Hamvazószerda után még bő negyven napunk van húsvétig felkészülni. A nagyhéten mégis kígyóznak a sorok a gyóntatófülkék előtt, ami sem a híveknek, sem a papoknak nem jó. Miért alakul ez minden évben így? Tartanunk kell attól, hogy egy nagyböjt eleji gyónás a nagyhétre esetleg elévülhet?

– Kortünet, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyunk. Túlterheltek vagyunk, és rengeteg dolgunk van. A gyónásnál érdemes azzal is számolni, hogy sajnos egyre kevesebb pap van, ami már itt, Budapesten is érzékelhető. Bölcsen teszi tehát az ember, ha nem az utolsó pillanatra hagyja a szentgyónást. Ez egyrészt praktikus, mert nem az utolsó héten kell órákig sorban állnia, de lelki szempontból is kifizetődő, ha az egész nagyböjti időszakot egy ilyen megtisztult lelkiállapotban éli meg.

 

A címlapképen Szkaliczki Csaba Örs, a budai Szent Imre-plébánia plébánosa látható (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)