A teljes pacifizmust hirdető pap, akit az egyház eretnekséggel vádolt

Bulányi György 1919-ben született piarista szerzetes, tanár, aki 1945-ben közvetlenül a második világháborút követően kezdett kiscsoportos hitközösséget szervezni.

Elmondása szerint a világégést követő diktatúrában egyértelművé vált, hogy az egyház szervezésében már nem lesz lehetséges a tisztességes vallásgyakorlás, így szükségessé vált helyi szinten a kiscsoportos keretek kiépítése.

Bulányi atya a kommunista diktatúra által tönkretenni akart katolikus hitélet megtartásának szándékával hívta életre a Bokor mozgalmat, és egy olyan egyház megvalósulását tűzte célul maga elé, mely alulról szerveződő bázisközösségekből áll.

Tanai hatására közösségének tagjai rendre megtagadták a katonai szolgálatot Magyarországon, tovább erősítve a kommunista vezetés ellenszenvét a piarista pap személyével szemben. A Bokor bázisközösség tagjai az egyházak működését felügyelő állami hatóság, az Állami Egyházügyi Hivatal többszöri felszólítása ellenére sem hagytak fel a katonai szolgálat megtagadásával, mindezek következtében az atyát a rendszer ellenségének nyilvánították.

1952-ben a legkeményebb Rákosi-rendszer idején letartóztatták. Egy korábbi interjúban így emlékszik vissza elfogása utáni kocsiútra:

Csak azért imádkoztam, hogy a Széchenyi utcán ne jobbra forduljunk, mert az a Gulagot jelenti, hanem balra, amelyik az áldott honi földet jelentette.

Végül nem a gulágra, hanem fogházba került, később pedig a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte őt. 1956-ban kiszabadult, azonban 1958-ban ismét elfogták. 1960-ban nyerte el szabadságát végleg, azonban papi hivatását nem gyakorolhatta tovább.

Sokáig szállítómunkásként dolgozott, majd a 60-as évek végén ismét lendületet vett közösségszervező munkája, ennek eredményeképp pedig létrejött az azóta már Bokor néven elhíresült kisközösségi mozgalom.

Mindez végül oda vezetett, hogy a magyarországi egyházi vezetőkre gyakorolt állami nyomás következtében a püspöki kar 1982-ben elítélte az atya tanait, eltiltotta őt a nyilvános misézéstől. Tanításait a Hittani Kongregációhoz terjesztette fel, aminek vezetője Ratzinger bíboros (később XVI. Benedek pápa) végül 1986-ban tanaival kapcsolatban kifejtette, hogy: „téves, veszélyes és félreérthető”. Bulányi György később egy interjúban így emlékezett vissza az esetre:

Az volt a baj, hogy teológiai írásaim arról beszéltek, hogy Jézus nem ismeri a verekedést, az erőszakot, a másik pedig abbéli véleményem, miszerint nem azokat a szerencsétleneket kell a püspököknek pappá szentelni, akik tizennégy féléven keresztül tanulják a katolikus egyház teológiáját, hanem azokat, akik tudnak kisközösséget gyűjteni.

A piarista atyát lelkiismerete vezérelte egész életében, és bár az egyház a rendszerváltozás után rehabilitálta, élete végéig kénytelen volt „nemkívánatos személy” maradni a katolikus vezetés szemében. Élete során végig a szeretet fontosságát hirdette, így képes volt hitelt érdemlően képviselni a krisztusi tanítást: szeresd ellenségedet is. Ezt az alapszabályt közösségének tagjai is tartották, tagjai a Kádár-rendszer alatt inkább leültek három évet börtönben, semhogy sorkatonák legyenek.

Vatikán próbálta az eretnekséggel vádolt piarista pátert segíteni valamelyest a maga módján: Ratzinger bíboros összeállítatott egy 12 pontos dokumentumot, melynek aláírása esetén mentesül a vádak alól. Bulányi még akkor, 1985-ben aláírta ugyan ezt a 12 pontot, ám csak egy tizenharmadik, szintén a zsinati dokumentumokból származó szövegrésszel megtoldva, amely szerint az ember „csak a lelkiismeretének tartozik engedelmességgel”. E tizenharmadik pont azonban Ratzinger szerint „viszonylagossá” tette az állásfoglalást.

A kompromisszum több mint egy évtizeddel később, 1997-ben született meg: Bulányi kiegészítése bekerült a dokumentum szövegébe,  így már aláírta azt.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar majd fél évvel később, 1997. szeptember 10-én tájékoztatta a nyilvánosságot Bulányi György rehabilitálásáról. A római katolikus egyház történetében nemigen volt arra példa, hogy még életükben „rehabilitáltak” korábban eretneknek nevezett személyeket.

Sajnálatos módon Bulányi György 2010. június 6-án bekövetkezett haláláig kénytelen volt élete végéig az egyház perifériáján ténykedni, annak ellenére, hogy az ellene megfogalmazott vádakat végül ejtették.

Ha volt rendszerváltás, akkor annak odaillő mozzanata volt az a semmi, ami velem történt. Ugyanúgy nem tehetek semmit a templomokon belül, mint kilencvenhét előtt.

Születésének századik évfordulóján január 5-én rendezett emléknapon tekintettek vissza mozgalmas életére és a jelenkor számára is példaértékű, nagyhatású munkásságra. Kezdetben előadások hangoztak el, utána sor került egy emléktábla avatására is, délután pedig  képes mozaikok vetítése kezdődött meg a Bokor életéből. 

(Idézett interjú: Ökotáj 41-42. sz)