Videós pályázatot indít a nemzetpolitikai államtitkárság
Potápi Árpád János azt mondta, az életről szóló, idősekkel készült beszélgetéseket várnak a felhívásra. A pályázatra 14 és 29 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, december 31-éig – hangzott el a műsorban.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a pályázat által is szeretnék az időseket közelebb hozni a fiatalokhoz.
Eddigi tapasztalatuk alapján sok pályamunkát várnak. Az államtitkárság nyári fotópályázatára mintegy 11 ezer kép érkezett a világ minden tájáról – tette hozzá. Az államtitkár a járványhelyzet miatt elmaradt programokra is kitért: a nemzeti összetartozás éve legtöbb programját 2021-re kellet átütemezni, és amikor a nemzeti újrakezdés évéről döntöttek 2020 novemberében akkor úgy tűnt, hogy 2021 közepére túl leszünk a járványon, de nem így lett. Egymást követik a hullámok és csak úgy tudunk úrrá lenni a helyzeten, hogyha mindenki Magyarországon és határon túl beoltatja magát – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a nemzetpolitikának is ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnia, és amikor a járványhelyzet lehetővé teszi, megtartani a programokat, rendezvényeket, nyári nagy fesztiválokat.
Potápi Árpád János a 2022-es magyarországi országgyűlési választással kapcsolatban azt mondta, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyarok körében a korábbiaknál nagyobb arányú részvételére számít.
(MTI)
Kiemelt képünkön Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Önkormányzati választások Ukrajnában magyar vonatkozások az új adminisztratív-területi rendszerben címmel rendezett sajtónyilvános konferencián Budapesten, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. székházában 2020. október 27-én. MTI/Soós Lajos