Jól kifőzték a katolikusok

Rendhagyó gasztronómiai kiadványt adott az olvasó kezébe nemrég a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Az Így főznek a magyar katolikusok egy már létező, sikeres könyvsorozatba illeszkedik, lapjain 52 egyházi és világi katolikus osztja meg – számára kedves – családi receptjét, és rövid interjúban ad bepillantást a kapcsolatába a gasztronómiával – mindezt professzionális fotókkal illusztrálva. Noha a kiadó szándéka elsősorban egy impozáns reprezentációs kiadvány elkészítése volt, az eredmény sokkal több lett annál: az olvasóhoz egészen közel „engedi” a papokat, szerzeteseket, nővéreket és az élet számost területét képviselő hívőket, akik kötényben, habverővel, fakanállal, személyes hangvétellel kínálják az olvasónak nemcsak a szájnak, de a léleknek is szóló tartalmat. A receptek – lévén, valóban családiak – biztos sikerrel elkészíthetők, sokszorosan „kipróbáltak”. Ki tudja, hányszor főzték már meg ezeket az ételeket édesanyák, nagyanyák vagy akár a könyv szereplői – mind az 52-en.

A végeredmény felülmúlta a várakozásokat

A szereplők névsorát a szerkesztők gondosan, megannyi tényező figyelembevételével állították össze.

– Az volt a feladatunk – idézte fel a Vasárnapnak Tőkés Éva, az MKPK sajtószolgálatának vezetője –, hogy olyan névsort állítsunk össze, amelyben nem csupán főpásztorok, hanem papok, szerzetesek, szerzetesnővérek, világi munkatársak és jól ismert, „polgári” foglalkozású katolikusok – többek között színész, zenész, sportoló, orvos, borász, szakács, – is megjelennek. A névsorban megtalálhatjuk Mádl Dalmát, néhai köztársasági elnökünk nemrég elhunyt feleségét is. Talán Dalma asszony könyvbéli szereplése ajándék volt számunkra – idézte fel Tőkés Éva.

A sajtószolgálat munkatársai komoly munkával szervezték a felkéréseket, az interjúkészítéssel és fotózással kapcsolatos egyeztetéseket, majd a kézirat ellenőrzését is. Végezetül Szabó Attila séf – aki maga is szerepel a könyvben –, az összes receptet elkészítette. A professzionális ételfotók egy részén az általa, a receptek alapján elkészített ételek láthatók, egy részüket pedig a kötet szereplői maguk tálalták.

Mire a könyv összeállt és kikerült a nyomdából, egyértelművé vált: jóval több egy reprezentációs ajándékkiadványnál.

– Az Így főznek a magyar katolikusok végül kereskedelmi forgalomba került; nem titkolt célunk, hogy az ily módon befolyó bevétellel a Katolikus Szeretetszolgálat két intézményét támogassuk: az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthont, illetve a Bakonyszücsön működő Lelki Rehabilitációs Otthont – mondta el Tőkés Éva.

A könyv már megrendelhető az Új ember webboltjában, illetve az Új Ember könyvesboltban is megvásárolható.

– Bevallom – folytatta Tőkés Éva –, nagyon meglepődtem az elkészült interjúkat olvasva, hogy mennyire megnyíltak az emberek. A felkéréskor sem kellett nagyon győzködnünk a közreműködőket, aki ódzkodott, az inkább csak szerénységből tette: hogyan is kerülhetne ő egy ilyen kiadványba…

A Vasárnap megkereste a könyv két szereplőjét: Tóth Tamást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát és Petres Lúcia Domonkos-rendi nővért.

Habverő nélkül nem is érdemes próbálkozni – Tóth Tamás

– Tevékeny időszak áll a Magyar Katolikus Egyház és annak elöljárói, így a püspöki kar és háttérintézménye mögött is: járványterhes hónapok, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és annak számos szervezési feladata. Hogyan fért bele mégis egy ilyen volumenű könyv kiadása?

– Valóban sűrű időszak áll mögöttünk: a járvány terhét még mindig hordozzuk, ugyanakkor minden nehézség ellenére hálával tartozunk Istennek mindazért, amit kaptunk, kapunk. Különösen nagy a hála bennünk – személyesen bennem is –, amikor a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetére, és különösen az azt lezáró pápalátogatás megerősítő élményére gondolunk. Úgy éreztük, a sorba jól illeszkedne az „Így főznek a magyar katolikusok” című kötet is, hiszen 52 receptet tartalmaz, és nemcsak azért, mert egy esztendő ötvenkét hétből áll, hanem azért is, mert a most zárult budapesti világkongresszus az 52. volt a sorban.

– A könyv kiválóan illik a jól bejáratott, Így főznek… presztízs-könyvsorozatba. Egyedi színfolt, egyedi üzenettel. Számítottak arra, hogy könyv kiadása különleges – mondhatni –, rendhagyó elemét adja a sorozatnak?

– Azért vágtunk bele a kötet elkészítésébe, mert úgy láttuk, nagyon fontos, hogy megmutassuk – úgymond – a mindennapi arcunkat: Istenben hívő emberek vagyunk, akik egy jobb világért dolgoznak, de akiknek van egy személyes történetük, gyermekkori élményük, kedvenc ételük – és akiknek van személyes ars poeticájuk is: a kötetben ez egy fontos elem. A legnehezebb feladat talán az 52 riportalany kiválasztása volt, hiszen nagyon sok katolikus embert meg lehetett volna szólítani, de szerettük volna, ha minél több földrajzi régióból képviselteti magát minél több élethivatás: püspök, pap, szerzetes, házaspár, színész, szakács, jogász, újságíró, zongoraművész, pedagógus, orvos – csak hogy néhány példát említsek. A megszólalók igazából sokkal több embert képviselnek, a keretek azonban csupán ennyi riportot tettek lehetővé.

– Ön is fakanalat – pontosabban habverőt – ragadott, megosztotta az olvasókkal gyermekkora egyik kedvenc ízét: édesanyja Hóvirágtorta-receptjét. Milyen érzés nyomtatásban látni egy eleddig privát, családi emlékekhez kötődő receptúrát?

– Megtiszteltetés volt számomra, hogy megoszthatom a receptet. Édesanyám az ő édesanyjától tanulta. Otthon hóvirágnak nevezték, mivel a nyolcvanas években egy hasonló nevű kétszersültet lehetett kapni, és ami az édesség alapanyagául szolgált. A legviccesebb az volt, hogy a konyha világában nálam otthonosabban mozgó közreműködők nem akarták elhinni, hogy a habot akkor is fel lehet verni, ha előtte az ember gyümölcslekvárt kever a cukorhoz és tojásfehérjéhez. Hiába bizonygattam, hogy otthon rendszeresen sikerül ez a művelet. A dolog titka, hogy csak kézzel és rugós habverővel működik, elektromos szerkezettel kár is nekikezdeni.

– A könyvben szót ejt arról is, hogy nem áll különösebb barátságban a tökfőzelékkel. Remény sincs arra, hogy valahol, valaki olyan tökfőzelékkel áll elő, amire azt mondja: „… na, ez igen!”?

– Szerencsére szinte minden ételt megeszek – ezt otthonról hoztam magammal –, csak néhány étellel vagyok óvatosabb. Egyszer egyetemista koromban a tökfőzeléket csoportos szalmonellamérgezés követte – ez az élmény mélyen belém ivódott, de örömmel mondhatom, hogy azóta már ettem olyan, művészi módon elkészített főzeléket tökből, amely ízében és küllemében bőven feledtette azt a bizonyos élményt.

– Mikor evett utoljára Hóvirágtortát?

– Édesanyám múlt héten lepett meg vele utoljára. Az anyukák tudják legjobban, mivel lehet levenni a fiúgyermeket a lábáról…

 

– Egy jó asztaltól nem lehet úgy felállni, mintha mi sem történt volna – Petres Lúcia

– Így visszagondolva, úgy érzem, nem esett nehezemre a könyv lapjain bepillantást engedni az életembe. Kívülről talán titokzatosnak tűnünk mi, szerzetesek, de aki ismer bennünket az tudja, hogy nem zárkózunk el, nagyon is hordozzuk a világot, másokat. Én kifejezetten nyitottnak látom magunkat, magamat. Nem is lehetnék más, hiszen emberekkel foglalkozom, sokan megtalálnak a kérdéseikkel, nehézségeikkel is. És a hivatásomról is mindig szívesen mesélek, mert mind a mai napig lenyűgöz, hogy milyen jó Istennek élni. Ami megosztható, azt szívesen megosztjuk másokkal.

– Meglepődött, amikor megkeresték a kéréssel: adjon egy receptet és meséljen magáról a könyvben?

– Meglepett. Nem sűrűn keresnek meg hasonló kéréssel minket, szerzeteseket. Ugyanakkor örömmel vállaltam, az utóbbi időben amúgy is nagyon megszerettem a főzést. A szeretetnek, a gondoskodásnak egyfajta kifejezésévé vált számomra az, ha megajándékozhatom valami finommal a többieket. Jó volt néhány szót mondani az interjú során, ebben a nem megszokott kontextusban az életemről, a szerzetességemről, arról, amit fontosnak látok.

– A szétfőtt krumplileves – ezt a címet adták a neve alatt megjelent személyes történetnek. Mire véljük, hogy mégis egy rakottkáposzta-receptet osztott meg?

– Sajnos, a tárkonyos pityókaleves már foglalt volt… A káposztát pedig minden formájában nagyon szeretem.

– Ízlett a saját receptje – mesterszakács által elkészítve?

– Nagyon finomra sikerült, teljesen otthonos íze volt, és gyönyörűen volt tálalva. Már a róla készült képek is olyan jók lettek, hogy az ember tényleg kedvet kap, hogy kipróbálja. Amikor készültek a felvételek, belekóstolgattunk egymás receptjébe, közvetlen beszélgetések alakultak ki, főzési tippek cseréje, nagy nevetések. Igazán családias volt a hangulat. A mesterszakács nagy türelemmel és hozzáértéssel varázsolta elő a különféle recepteket, a munka oroszlánrésze az övé volt.

– Kapott már visszajelzést a megjelenés után?

– Igen, a tanítványaim egyik órán azzal köszöntöttek: olvastuk a szétfőtt krumplilevest! Egyébként zseniálisan jónak tartom a könyv ötletét és a produktumot is, örülök, hogy részem lehetett benne. Egy kicsit olyan, mintha az olvasó és a receptet adó egy közös asztalhoz ülne, és beszélgetne étkezés közben. Ahogyan a keresztény hagyomány sokszor kiemelte már, van valami szentsége annak, ahogy egy asztalnál közösen étkezünk, és nem csak az ételt osztjuk meg, hanem valamit önmagunkból, az életünkből, a szeretetünkből. Egy jó asztaltól nem lehet úgy felállni, és továbbmenni, mintha mi sem történt volna, mert ott valami átalakult és megváltozott bennünk, és más emberként, egymás által gazdagodva megyünk tovább. Egy kicsit ez az érzésem ezzel a kötettel kapcsolatban is: aki ezt átlapozza, az leül velünk egy asztalhoz, osztozunk, beszélgetünk, és talán kicsit gazdagabban megyünk tovább.

 

Kiemelt képünk forrása: MKPK