A barkó menő
– Kik is azok a barkók?
– A barkóság az Ózdi kistérségben, valamint a Felvidék azzal határos részén van jelen. Mintegy 52 településen élnek barkók, mégis a közgondolkodásban egy egészen elfeledett kis népcsoport. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a barkók a palócok keleti ágához tartoznak, és sok-sok évszázadig egy zárt közösséget alkottak.
Azt hihetnénk, hogy ez a zártság sokáig megtartotta egykori népviseletét, ám nem így történt.
Más népcsoportokhoz képest hamarabb hagyták el hagyományaikat és szokásaikat, melynek egyik oka a nehéziparban való részvételük volt. A környéken működő bányák és kohók hatására a 20. század elejére hamar megtörtént a „kivetkőzés”, azaz amikor a barkók elhagyták korábbi viseletüket. 
– Honnan lehet még régi népi ruhákhoz jutni?
– Sajnos a barkók és népviseletüknek a kutatása sokáig nem került a kutatók érdeklődési körébe, így igencsak megkésve kezdtük meg ezt a fontos munkát. 2017 óta a felvidéki barkó településekre is rendszeresen átjárunk.
Elsősorban Almágyba, Füleksávolyba, Gesztetére, Détérre és Gömörpéterfalára.
A terepmunka meghozta a gyümölcsét: többek között találtunk egy olyan idős hölgyet, aki féltve őrzi elei barkóruháit. A magántulajdonban megmaradt régi viseletek a néprajzkutatók és a hagyományőrzők számára is kiemelkedő jelentőségűek. Ugyanakkor tudni kell, hogy ezeknek a forrásoknak a száma véges, az elmúlt évtizedekben számos viseleti darabot dobtak ki, vagy lett az enyészeté. Ezt ellensúlyozandóan régi fotókat is gyűjtünk a térség életéről.
A fényképfelvételek is beszédesen vallathatók az elmúlt korok viseletéről. 
– Akkor azt lehet mondani, hogy végül is a barkók első világháború előtti népviselete alig ismert?
– Igen, csupán az 1900-as évek elejéről származnak az általunk ismert ruhák. A barkók kutatója, Paládi-Kovács Attila által megőrzésre került a népcsoport eredete, népszokásai, építészete, azonban a kézműves hagyományoknak nem akadt az elmúlt száz évben olyan lelkes kutatója, aki ezzel mélyebben foglalkozott volna. A térség nehézipari előretörése mellett kevesen gondolták azt, hogy a régi tárgyakat, hagyományokat a barkók között is keresni kéne.
Így ez a kis népcsoport számos értékével együtt szinte nyomtalanul elmúlt.
A barkók kutatáshiányosságaival kapcsolatban talán elég annyit mondani, hogy a Néprajzi Múzeumban összesen csupán hét darab tárgyi emlékük található. Van mit pótolnunk! A közelmúltban végzett kutatásainkkal megközelítőleg 2500 mintát gyűjtöttünk össze. Ezzel a munkával igyekszünk a barkóság kulturális sajátosságait megismerni és újraéleszteni.
– Akkor nemcsak a régi viseletek gyűjtése, hanem azok újjáélesztése is a cél?
– Igen, tavaly például megalakult a felvidéki Barkó hímzőkör is. Tervezéssel és hímzéstechnikával foglalkoznak. Az ottani magyarságot – mivel elszakadt az országhatártól – sokkal jobban foglalkoztatja a saját múltja és a hagyományaik.
Ott a barkóságnak valóban van egy sajátos identitásmegerősítő szerepe is, amely az anyaországban kevésbé van jelen. 
– A barkóviseletben van olyan mintakincs, mely elsősorban rájuk jellemző?
– Természetesen, a barkók kender- és pamutcsíkos szőttesek közé teszik a hímzéseket. Ehhez hasonló csupán a Mezőségben van. Régen minden stafírungot régi kendervászonba hímeztek, ma már egy sokkal egységesebb fonású textilen dolgoznak a hímzőkörökön.
Ma már mi is olyan portékákat készítünk, amik a 21. századi otthonokban is tökéletesen hasznosíthatók. 
Készítünk például tányéralátéteket, párnákat, lakástextileket, cipós zsákokat, mobiltelefon tartókat, illetve vannak olyan modern ruháink, amelyekbe a barkó viselet jellemző mintáit építettük bele. Készítünk már hímzett gyerekruhákat és felnőttruhákat egyaránt. Ezzel a nem titkolt célunk az, hogy a fiataloknak megmutassuk, hogy a népművészet menő, a barkó menő.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Pálmai Ilka, muvesztanya.com
