Tíz éve van temploma az újpalotai lakótelepnek
A dunaújvárosi lakótelephez hasonlóan – ahol 2008. novemberben szentelték fel a Krisztus Király-templomot – a 40 ezer ember-lakta újpalotai lakótelepet is templom nélkül tervezték meg annak idején. A templom építésének igénye 35 éve fogalmazódott meg; míg ez nem valósulhatott meg, addig a művelődési központban tartották a szentmiséket.
Az önkormányzat 2006-ban telket adományozott a templom építéséhez, és még abban az évben, december 20-án sor is került az alapkőletételre. A Pattogós és a Szerencs utca találkozásánál épült templom a lakótelep mértani középpontjában áll. Az épület – a harminc méter magas toronnyal – tíz hónap alatt készült el.
Az oltárba Szent Bonifác és Szent Kelemen egy-egy ereklyéje került, a szentélyben található ereklyetartóban pedig Salkaházi Sára vezeklőövét helyezték el. A mozaik oltárkép – Puskás László görögkatolikus pap, festőművész alkotása – az úr színeváltozását jeleníti meg Mózessel, Illéssel, valamint Péter, Jakab és János apostolokkal. Az alkotás Boldog Batthyány-Strattmann László, Boldog IV. Károly király, Boldog Romzsa Tódor, Isten Szolgája Meszlényi Zoltán, illetve Boldog Salkaházi Sára testvér portréját is ábrázolja.
A templomban közel félezer ember fér el, 300 ember számára van ülőhely. Az új egyházi épület nemcsak szakrális, hanem közösségépítő, szociális, karitatív szerepet is vállalt az elmúlt évtizedben. 
A névadó Boldog Salkaházi Sára a második világháború legnehezebb, utolsó hónapjaiban üldözött zsidók, nők és gyerekek százait rejtegette budapesti rendházában. Miután följelentették, a nyilasok az általa bújtatottakkal együtt a Duna-partra hajtották, és ott kivégezték 1944 decemberében, 45 éves korában.
Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán ifj. Schalkház Lipót, a Schalkház Szálló tulajdonosa lányaként. Iskolatársai mókás természetűnek, szellemes tréfacsinálónak ismerték. Tanítóképzőt végzett, de csak egy évig tanított, mert megtagadta a cseh kormány által követelt hűségesküt. Ezután kitanulta a könyvkötészetet, dolgozott kalapüzletben, és írogatni kezdett. 1919-től különböző felvidéki magyar lapokba írt.
1926-ban jelent meg első novelláskötete Fekete furulya címmel. Novelláinak fő témaköre a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú sorsa volt. Ekkoriban az újságírók könnyed életét élte: „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…” – írja naplójában korábbi életmódjáról.
1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. 1928-ban elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot. Még ebben az évben felkeresett egy budapesti anyaházat, rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta szabadságról, és istennek szentelte életét. 
Első fogadalmát 1930. pünkösdjén tette le Szegváron. 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol a karitászmunkát irányította, emellett a gyermekkonyhára felügyelt, hitoktatást végzett, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott. 1934-ben visszahelyezték Kassára, ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt.
A Brazíliában élő magyar bencések 1937-ben szociális testvéreket kértek missziós munkára. Ehhez a munkához Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia, ezért végleg elhagyta Kassát, és Budapestre költözött. Időközben azonban a második világháború kitörése miatt lehetetlenné vált a brazíliai utazás.
Sára testvér 1940. pünkösdjén tehette le örökfogadalmát. Jelmondatát az eredeti „Alleluja!” helyett ekkor változtatta meg a következőre:
„Alleluja! Íme itt vagyok, engem küldj!”
Pedig ekkor még csak Brazíliába akart menni. A következő évtől a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője volt. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított, és elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését is. Nevét 1942-ben, amikor sokan visszavették eredeti német nevüket, Salkaházira magyarosíttatta.
A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük körülbelül százan személy szerint Sára testvérnek. A nyilasok 1944. december 27-én körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, ami Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, és négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg.
Elkerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, és egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat meztelenre vetkőztetve a jeges Dunába lőtték Budapesten, a Szabadság híd pesti hídfőjénél. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára.
2006. szeptember 17-én tartották Salkaházi Sára, szociális nővér boldoggá avatási szertartását a budapesti bazilika előtti téren. Magyarországon először emelt a keresztény egyház a boldogok sorába egy egyszerű, középosztályból származó nőt Salkaházi Sára személyében. A szertartáson Erdő Péter bíboros felolvasta XVI. Benedek apostoli levelét, ami Salkaházi Sára boldoggá avatásáról szólt. A boldoggá avatási eljárást tíz évvel korábban indította meg a Szociális Testvérek Társasága, a Salkaházi Sára vértanúságát bizonyító dokumentum 2004-ben készült el.
Felszentelésének 10. évfordulóján, december 27-én, csütörtökön 18 órakor Erdő Péter szentmisét mutat be az újpalotai lakótelepen található Urunk Színeváltozása és Boldog Salkaházi Sára tiszteletére emelt templomban (Budapest XV., Pattogós utca 1., 1156).
(Fotó: Thaler Tamás)
