Egy alku nélküli vértanú üzenete a ma emberének

A cigarettafüstös, cigányzenétől hangos nagyvilági élet kellős közepéről hívta el Isten Boldog Salkaházi Sárát, hogy életét mások szolgálatába állítsa. Vértanúhalála egy általa pártfogolt munkáslány árulása miatt következett be. Legalább 100 embert életét mentette meg a nyilas uralom alatt, mielőtt egy hideg december végi napon a jeges Dunába lőtték. Mindig azt vallotta: a boldogtalanság és az igazi nyomor forrása az, ha bűnben élünk.

Az akkoriban pezsgő, élettel teli városban, Kassán született Salkaházi Sára, 1899. május 11-én. Édesapjáé volt a híres Schalkház Szálló, ami évtizedeken keresztül a magyar művészet közismert fellegváraként működött. Ifj. Schalkház Lipót azonban korán meghalt, így Sára édesanyja igazgatósági tagként dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben, hogy el tudja tartani három gyermekét.

Az édesapa nélkül maradt testvérek édesanyjukkal.

A művészközeg, a nagyvilági élet tehát nem állt messze a fiatal lánytól, gyakorlatilag ebben nőtt fel. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” – így jellemezte később akkor újságíróként töltött fiatal éveit.

Salkaházi Sára kamaszkori fotója.

Salkaházi Sára kamaszkori fotója.

Már gyermekkorában fiús alkat, kemény, lázadó természetű, de egyben mókás lány volt, aki nagyon szerette a tréfát. Amikor az első világháború véget ért, még tizenéves kamaszlány. Szülei egykori szállodáját szovjetházzá minősítették, és megismerte a nélkülözést.

A híres Schalkház szálló fénykorában.

1918 őszén, a csehek kassai bevonulását követően pedig megtapasztalta azt is, hogy milyen elnyomott nemzetként élni. Akkor már egy éve dolgozott tanítóként, de inkább elhagyta a pályát, minthogy hűségesküt tegyen a cseheknek. Ezután könyvkötő-segédnek állt, s húga kalapüzletében dolgozott. 1919-től pedig különböző felvidéki lapoknak kezdett írni, melyekben a politikai rendszerre is reagált tökéletesre fejlesztett szimbolikus kifejezésmódjával. 1926-ban megjelent első novelláskötete is.

Már néhány hónapja jegyben járt egy leendő vidéki gazdatiszttel, amikor elment a kassai Szociális Testvérek Társasága egyik előadására. Ott érezte először igazán Isten hívását. Hirtelen azt érezte, hogy valami nálánál nagyobb hatalom birtokba veszi őt, és megérkezett valahová, ahová mindig is vágyott. Hazatérve az előadásról kiment az erkélyére, felnézett a Holdra, és azt mondta magának:

„Sára, ez nem neked való!”

Már másnap visszaküldte a gyűrűt vőlegényének. 1928-ban elvégezte a testvérek által szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, s lélekben egyre közelebb kerül a Társaság szelleméhez. Első fogadalmát 1930 pünkösdjén tette le Szegváron. Jelmondata egyetlen szó volt: „Alleluja!”.

Innentől fogva rengeteget dolgozott: 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol irányította a karitász munkát, felügyelt a gyermekkonyhára, hitoktatott, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott. Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, kurzusokat szervezett, beutazta Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott a katolikus lányoknak és asszonyoknak. 1934-ben visszahelyezték Kassára, ám kimerültsége miatt abban az évben nem tehetett fogadalmat. De ez mit sem változtatott munkahevületén.

A mindig aktív Sára testvér.

Bár szeretett volna Brazíliába utazni, hogy missziós tevékenységgel szolgálja Istent, a második világháború eseményei ezt a tervét keresztülhúzták. 1940 pünkösdjén tehette le örökfogadalmát. Új jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Alleluja! Íme itt vagyok, engem küldj!). Nevét 1942-ben magyarosította Schalkházról Salkaházira, akkor, amikor a németbarátság miatt sokan éppen az ellenkezőjét tették. Az efféle kiállás elvei mellett már fiatalon is jellemezte, például amikor igyekeztek Kassán eltörölni a magyar ünnepeket, és megtiltották, hogy megkoszorúzzák Rákóczi szobrát, ő megszervezte, hogy hóvirágokkal szórják tele, és

ha kellett, magyar nemzeti színű ruhában, kokárdával a mellén vonult végig az utcákon.

– Olyan ember volt, aki szembe ment a saját félelmeivel is. Erre példa az, amikor a Társaság zsidómenekítésbe kezdett az alapító Slachta Margit kezdeményezésére. Salkaházi Sára látta, hogy ez nagyon veszélyes, és a naplójából kiderült, hogy rettentően félt, de a félelem nem bénította meg, sőt, felajánlotta életét Istennek. Azt akarta, ha valakinek meg kell halnia, az ő legyen – nyilatkozta lapunknak Németh Emma Pro Ecclesia Hungariae díjjal kitüntetett szociális testvér. A szociális testvérek körülbelül ezer embert mentettek meg a biztos haláltól,

közülük legalább százan köszönhetik életüket közvetlenül Salkaházi Sárának.

A sors furcsa fintora, hogy éppen olyasvalaki miatt kellett meghalnia, akin önzetlenül segített. A dolgozó lányok otthonának egyik lakóját arra figyelmeztette, hogy mivel háború van, bármikor meghalhat, ezért nem tarthat fenn bűnös viszonyt egy nyilas tiszttel. Amikor másodszor is figyelmeztette, a lány feljelentette Sárát, és emiatt tartották meg a házkutatást, melynek során őt is elfogták, és feltehetően még aznap este, 1944. december 27-én mezítelenül a Dunába lőtték. Húsz évvel később, a zuglói nyilasper egyik vádlottja mondta el, mi is történt valójában: a sortűz eldördülése előtt egy alacsony, fekete hajú nő – ő volt Sára nővér – a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, majd felnézett az égre, és keresztet vetett.

– Salkházi Sára mindig alkutlanul ment a saját útján, nem szerette a képmutatást sem a politikai rendszerekben, sem a jótékonyságban. Alapvetően szenvedélyes, óriási munkabírású ember volt, saját, karakteres véleménnyel, s emiatt az engedelmesség nem volt mindig könnyű számára.

Mindig azt vallotta, hogy aki Isten akarata és tetszése szerint él, az boldog.

A boldogság tehát Isten akaratának teljesítése, még akkor is, ha ez nem mindig könnyű, vagy hirtelen nem felel meg a saját érzéseinknek – mutatott rá Németh Emma testvér, aki vice-posztulátorként vett részt Salkaházi Sára boldoggá avatási eljárásában, mely 2006. szeptember 17-én valósult meg.

Salkaházi Sára szociális testvérként.

De vajon mit üzen Salkaházi Sára életével, hőstetteivel és vértanúságával a ma emberének?
– Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki másokért adja az életét – akár radikális, fizikai értelemben, akár úgy, hogy másoknak szenteli az életét. A közszellemtől függetlennek maradni mindannyiunk számára fontos feladat, különben mindenféle embertelenség és pusztító ideológiák áldozatául esünk – hívta fel a figyelmet Emma testvér. – Amikor Salkaházi Sára nyomorral, szegénységgel, nehéz helyzetben élőkkel találkozott, mindig feltette a kérdést: vajon a testi vagy a lelki nyomor a nagyobb baj? A válasza pedig az volt erre: a boldogtalanság és az igazi nyomor forrása az, ha bűnben élünk – mondta Emma nővér. Majd hozzátette, van még egy nagyon fontos üzenet Salkaházi Sárától számunkra:

„Ma, amikor nem teszünk különbséget jó és rossz, igaz és hamis között, amikor az erkölcsi igazságok az emberek többségének egyszerűen nem számítanak, akkor a legfontosabb, amit meg kell tanulnia tőle a ma emberének az, hogy nem találjuk meg soha a boldogságunkat, ha félretesszük az erkölcsöt.”

 

(Háttérinformációk: szocialistestverek.hu; Fotók: Szociális Testvérek Társasága irattára)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!