Csúnyán le tetszett bukni, sajnos
Történt ugyanis, hogy az Európai Parlament alelnöke a múlt héten, amikor egyébként kampánykörút helyett jó eséllyel az EP foglalkoztatási és szociális bizottságának ülésén kellett volna ücsörögnie (védve szavazóinak érdekeit és megdolgozva az uniós adófizetőktől kapott nem kis tiszteletdíjáért), a lappangó koronavírusos férje mellől ellátogatott Balassagyarmatra, hogy ott az úgynevezett „tömegben” elvegyülve hirdesse evangéliumát, miszerint az orbáni siralomvölgyből egyetlen kiút van: behúzni az ikszet a Klára asszonyra, majd karba tett kézzel várni a földi mennyországot.
Különös megváltójelölt az ilyen. Annak idején az, akinek portfóliója a kenyérszaporítástól a halottak feltámasztásáig elég pazar referenciákkal volt tele, annyit tudott ígérni, hogy aki felhagy az önsorsrontással és kellően odateszi magát, az a megfelelő időben majd valamikor, halála után üdvözülni fog. Klára asszony ezzel szemben jön a nem túl makulátlan pedigréjével, és egy szavazatért cserébe egy-két éven belülre minden benne hívőnek kilátásba helyezi Árkádiát.
Már itt gyanús egy kicsit az egész, de aztán a gyűlésről hazatérve még ki is önti szívét az Apró unoka a Facebookon, mégpedig ekképp: „Balassagyarmaton fiatalok kérdeztek arról, mi lesz azokkal a diákokkal, akik családjában a járvány alatt választani kellett, hogy kifizetik-e az online oktatáshoz szükséges internetszámlákat, vagy vacsora kerül az asztalra. Nem tudok indulatok nélkül beszélni, mikor ilyen történetek tucatjait hallom.”
Fárad a szövegíró, az bizonyos. A szemlőhegyi boltban a banán előtt szomorúan toporgó kisnyugdíjas néni sztorija eggyel jobb volt, hisz a banán tényszerűen pénzbe kerül – a digitális oktatáshoz szükséges internethasználat ellenben ingyenes volt. Kormányhatározat is van róla, tényleg bonyolult lenne tagadni; de ráadásul a mobilszolgáltatók külön díjmentes ajánlatai is ott virítanak máig a vonatkozó oldalakon. Érezhette is a stáb, hogy itt most ezt egy kicsit túltolták, a szomorú történetet ugyanis egy adott időpillanatban suttyomban lecserélték, méghozzá a következő javított verzióra: „Balassagyarmaton fiatalokkal beszélgettem arról, hogy a járvány után milyen nehezen találnak munkát pályakezdőként, és inkább már külföldre mennének dolgozni. Csak hogy legyen mit. Nem tudok indulatok nélkül beszélni, mikor ilyen történetek tucatjait hallom.”
Valószínűleg abból indultak ki, hogy a DK rajongói klubjához nem jutott el a hír az épp történelmi csúcsot döntő foglalkoztatottságról: még a zömmel képzetlen 15–24 évesek munkanélküliségi rátája sem haladja meg a 14,7 százalékot Covid idején, míg 2009-ben (a 2002-től indult erős emelkedést követően) lazán elérte a 26,5 százalékot. Mégse ez volt a legnagyobb probléma a balassagyarmati sirámok kettes számú verziójával, hanem hogy szemfüles kommentelők a szerkesztési előzményekre utalva érdeklődni kezdtek, egyáltalán mi indokolta az eredeti történet átírását. Lehetséges, hogy kitaláció volt az egész? De akkor vajon mi a garancia arra, hogy a második történet színigaz? Vagy várható egy harmadik próbálkozás is? Esetleg segítsünk közösségileg összedobni egy hihetőbb mesét?
Mire Dobrev Klára fogta magát, és „a múltat végképp eltörölni” bevált módszerét követve egyszerűen eltüntette az egész posztot. Most, hogy kezd kínossá válni a dolog, most már inkább nem is járt Balassagyarmaton. Pedig nagy kár, hogy nem válaszolta meg a felmerült kérdéseket, hiszen így azok továbbra is kínoznak minket, mélyen legbelül. Megtelepszik bennünk a gondolat és nem ereszt: nincs más magyarázat, mint hogy tényleg nem képes egy igaz félmondatot se képezni a drága hangszálaival. Sajnálatos, mert mi annyi esélyt adtunk neki. De ha nem, hát nem.
S ha ettől még nem lennénk elég szomorúak, ráadásnak jön az újabb csalódás: Klára asszony simán megfeledkezett arról, hogy Facebook-oldalán gratuláljon Varga Katalin kajakosnak a paralimpiai bronzérméhez. Még az se kizárt, hogy észre se vette az utolsó magyar sikert. Amit akár el is néznénk, csakhogy az olimpiai érmesek mind azonnal megkapták tőle az elismerő Facebook-posztot, és szűk két hete még az volt az ígéret, hogy a DK a gaz Fidesszel ellentétben soha, de soha nem fogja eltérően kezelni a paralimpikonokat, hanem hajszálpontosan ugyanúgy megbecsüli őket. Erre tessék, a 16. paralimpiai éremről már tudomást sem vesz. Pedig ennek az ígéretnek a betartása egyetlen fillérbe sem került volna. Mi lenne vajon a többivel?
Francesca Rivafinoli
A szerző korábbi írásai ide kattintva olvashatók.
Kiemelt képünk montázs. Forrás: MTI/Mohai Balázs, Facebook/Dobrev Klára