Megérkezett Franciaországba a jazidi nők és gyerekek első csoportja
Nadia Murad, az idei év Nobel-békedíjasa Twitter-üzenetében közölte, hogy a jazidi nők és gyerekeik megérkeztek Párizsba. Háláját fejezte ki az államfőnek és a francia népnek azért, hogy befogadja az iraki jazidi közösség tagjait.
Christophe Castaner belügyminiszter Muraddal együtt fogadta őket a repülőtéren.
Emmanuel Macron október végén tett ígéretet Nadia Muradnak, hogy országa az Iszlám Állam terrorszervezet markából szabadult száz jazidi nőt fogad be. Murad maga is egyike volt annak a több ezer jazidi asszonynak és lánynak, akiket 2014-ben elraboltak és rabszolgaságba kényszerítettek a dzsihadisták.
Macron bejelentette, hogy védnöke szeretne lenni annak az alapnak, amelyet Murad hozott létre szülőhelyének, Szindzsár térségének újjáépítésére, miután az Iszlám Állam fegyveresei 2014-ben lerohanták a régiót, lemészárolva a férfiakat és fiúkat, a nőket és lányokat pedig rabszolgasorban taszítva.
A jazidi nőket és gyerekeket a jövő év végéig telepítenék át az iraki Kurdisztánban lévő táborokból Franciaországba.
Több ezer jazidi nő és gyermek máig eltűntként van nyilvántartva, illetve a szélsőségesek fogságában sínylődik dacára annak, hogy a dzsihadisták elvesztették korábban birtokolt területeik túlnyomó részét Szíriában és Irakban. A terroristákat Szindzsárból kiűző kurd és iraki csapatok számos tömegsírra bukkantak a térségében.
MTI