A baloldal már tíz éve a genderelmélet terjedését szolgálja

A választások közeledtével érdemes egy-egy momentumot felidézni a baloldal ténykedéseiből, mert az emlékezet kopik, sőt, hajlamosak vagyunk csak a jót megőrizni magunkban. Most azonban egyre fontosabb lesz, hogy tisztán lássuk, milyen irányvonalat képviseltek, és mi várna ránk, ha ismét hatalomra kerülnének. Egyik ilyen ominózus eset volt, amikor az akkori kormányfő, Bajnai Gordon titokban módosította az óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló kormányrendeletet.

Mintha érezték volna a vesztüket: utolsó vergődéseik közepette igyekeztek még bedobni egy nagy adag erkölcsi-szellemi-lelki pusztítást.

Sunyi módon belecsempészték a szövegbe a „nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülését”. Ennek értelmében például egyetlen magyar népmese sem hangozhatott volna el többé az óvodában. Az anya és az apa helyett valószínűleg gyorsan be kellett volna vezetni az 1-es és 2-es szülő elnevezést, a kisfiúk kezéből egy idő után kirángatták volna a dömpert, a kislányokéból pedig a hajas babákat.

Már akkor kiemelt téma volt a migránsvédelem

A korábbi alapprogramot módosító szöveg a migráns gyermekek esetében az „interkulturális nevelésen alapuló integráció lehetőségét” is megkívánta az óvodáktól és óvodapedagógusoktól. Az új kormány azonban 2010 augusztusában, még az óvodakezdés előtt módosította a szocialista kormány által titokban meghozott változtatásokat. A szövegéből kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése, és úgy változtatták meg: az óvoda „nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben”. A migráns gyerekeket érintő „interkulturális nevelésen alapuló integráció lehetőség” előírásán is változtatni kellett, ugyanis az a Fidesz–KDNP-kormány szerint nyelvi és szakmai szempontból is megvalósíthatatlan, illetve szintén


Hirdetés

vitatható követelményeket állított volna mind az óvodapedagógusok, mind az intézmények elé.

Ezért a kormány az alapprogram szövegében a migráns gyermekekre vonatkozó rendelkezést is módosította. Eszerint „a hazájukat elhagyni kényszerülő családok gyermekeinek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, társadalmi integrálását, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmét”.

Egyéb bizonyíték is szolgál arra, hogy a baloldal kormányra kerülése esetén teret nyitna a genderlobbi oktatási intézményekbe történő benyomulásának.

Dobrev Klára a gernderlobbi élén

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsányné Dobrev Klára ugyanis még a Bajnai-kormány idején létrehozta az UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületet, melynek célja nem volt más, mint a genderideológia terjesztése. Elsősorban persze a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség témáival kezdték puhítani a magyar társadalmat, azt hangoztatták: keressenek ugyanannyi pénzt a nők, mint a férfiak. Ki ne értene ezzel egyet? Ám ez csupán a beetetés volt. Az egyesületet más liberális közszereplők mellett például Tóth Herta is támogatta, aki a Soros-egyetemen szerzett diplomát gendertanulmányokból. Részt vett az LMBTQ-érzékenyítő képzési programjának kidolgozásában, amiről egy összefoglaló kiadvány is készült. Ebben egyebek mellett például leszögezik:

„valamennyi nevelési-oktatási intézménynek feladata (más kisebbségekkel együtt) az LMBT-közösség témájával foglalkozni”.

Résen kell lennünk!

Azóta is számos esetben kiálltak már a balliberális politikusok a genderlobbi mellett, és szeretnek vigyorogva vonulni a Pride-on, szivárványszín zászlókba burkolózva. A kormányra pedig sűrű átkokat szórnak, mert a hagyományos európai, keresztény családmodellt védve ki meri mondani: az anya nő, az apa férfi.

Szép új világ várna tehát ránk, ha újra kormányra kerülnének, immáron állig felvértezve a genderideológia terjesztésének legmodernebb fegyvereivel.

Résen kell lennünk a jövő évi választásokkor, és az addig előttünk álló időszakban, ha nem akarjuk, hogy néninek öltözött bácsik vörös boáját kelljen simogatniuk az óvodás magyar gyerekeknek. Vagy ha nem szeretnénk, hogy a betűvetést éppen csak tanuló kisiskolásaink kezébe nyomják a nemátalakító műtéteket végző klinikák legfrissebb prospektusait. Az LMBTQ-lobbi világszerte már több országban sikert aratott.

Naponta legalább egy gyermek megváltoztatja a nemét Angliában, a legfiatalabb közöttük 6 éves.

Svédországban 10 év alatt 1500 százalékkal nőtt azoknak a kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat. 2017-ben Nagy-Britanniában egy olyan kézikönyvet kezdtek terjeszteni az iskolákban, mely egy olyan 12 éves kislány – kitalált – történetét mutatja be, aki fiúvá vált. Teljesen egyértelmű, hogy ezeknek a kiskorú gyerekeknek maguktól eszükbe sem jutna ilyesmi. Sőt, még arról sem kellene tudniuk, mi az a szexualitás. Beteg világ… És ha nem szabunk gátat a balliberális mozgalmak beteg törekvéseinek, hazánkban is valósággá válik!

Schittl Eszter: A genderlobbi visszafordíthatatlan károkat okozhat a gyerekekben

Pride hónap a gyerekszobában

Progresszív ötlet Lazióban: Gendersemleges mosdókat alakítanának ki a közoktatási intézményekben

(Kiemelt képünk forrása: Unsplash.com)

'Fel a tetejéhez' gomb