Progresszív ötlet Lazióban: Gendersemleges mosdókat alakítanának ki a közoktatási intézményekben

transzgender, mosdóhasználat

Olaszország, Lazio, Róma. Mi ugrik be a először a területről? Itt van a Vatikán, itt él a Pápa, sok a templom, sok a keresztény, sőt, az olasz főváros S.S. Lazio nevű csapata is a jobboldali szurkolótáboráról híres. Szóval mindent összevetve, nem a legprogresszívabb szeglete a bolygónak. Ez azonban megváltozhat, hiszen a római San Camillo kórház szakemberei kidolgoztak egy tervezetet, ami segítené egész Lazióban a nemi átmenetben lévő gyerekeket. Ennek részeként gendersemleges mosdókat alakítanak ki a fővárost is magába foglaló régió közoktatási intézményeiben.

Konkrét cselekvési tervet dolgoztak ki a római San Camillo kórház munkatársai és az Agedo Nazionale LMBTQ-szervezet önkéntesei, hogy segítsék a nemi diszfóriával küzdő gyermekek megfelelő fizikai és szellemi identitásának kialakulását – számolt be a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hétfőn volt a homo- transz- bi- és interfóbia ellenes világnap (természetesen a felsorolást még hosszan lehetne folytatni, de sajnos ezen cikk szerzője nem eléggé progresszív ehhez), melynek alkalmából megszületett a cselekvési terv. Ezt továbbították a régióban található összes közoktatási intézménynek, sőt, hab a tortán, hogy a témában egy tanfolyamot is meghirdettek, ami a tervek szerint szeptemberben kerül majd megrendezésre.

Maddalena Mosconi, kiskorúakra szakosodott olasz pszichológus azt nyilatkozta, hogy

„Ez az első ilyen típusú dokumentum, amelyet Olaszországban adtak ki az iskolák számára. Ezek tanácsok, gyakorlati útmutatók, amiket azzal a céllal írtak, hogy megvédjék azokat a diákokat, akik szükségesnek tartják, hogy a nemi átmenet útjára lépjenek.”

A szakember hozzátette, „el sem tudják képzelni, hogy mekkora  szellemi és bürokratikus ellenállással találkozom, minden alkalommal, amikor felhívom az egyik fiú iskoláját, akit végigkísértem a nemi átváltozás útján.” (Valójában de, el tudjuk képzelni – a szerk.)

Mosdót mindenkinek!

A javaslat kiterjed a WC-k és az öltözők használatára is, mivel „sok transznemű tinédzser arról számolt be, hogy nem használja őket, mivel zavarban van, hogy melyik helyiségbe kellene mennie” – mondta Mosconi. A dokumentumok szerint minden iskolának célszerű lenne kialakítania egy olyan mosdót és öltözőt, amelyet minden nem képviselői használhatnak. A figyelemfelkeltés és a csoportos tevékenységek szintén nagyon fontosak lennének, ha nem választanák szét nemek szerint az ezzel kapcsolatos felvilágosító órákat. (Szintén szerkesztői megjegyzés, de véleményem szerint hihetetlenül bigott és elmaradott dolog egy mellékhelyiséget fenntartani az összes nemnek – ha célravezető nem is, de sokkal progresszívebb lenne minden gender számára külön WC-t építeni. Maximum az iskolákban kevesebb hely maradna tantermeknek, de egy fontossági sorrendet azért illene felállítani!)

A statisztikák szerint a tavalyi évben 150 százalékkal nőtt a nemi átmenetet elindító gyermekek száma. Érdekes korreláció, hogy ezzel párhuzamosan egyre erősebben terjed az LMBTQI-lobbi, de – természetesen – a két tény között nincsen semmi összefüggés. Mindez csak azért lehetséges, mivel a társadalom egyre elfogadóbb, és a transz emberek végre fel merik vállalni nemi identitásukat!

Fény a sötétségben, hogy a nemek újfajta megközelítésével kapcsolatban több szervezet, többek között a Generation Family, és a Pro Vita & Famiglia is tiltakozását fejezte ki, kijelentették, hogy, a nemek közötti különbségek elfogadásához nem lenne szükség semmilyen ideológiai megközelítésre, és az egyenlőséggel kapcsolatos tanulmányokat is ennek szellemében kellene megtartani.

Emellett az oktatási minisztériumtól is segítséget kértek, annak érdekében, hogy minél gyorsabban felfüggeszthessék ezt a rendelkezést. 

Kiemelt képünk forrása: flickr

Iratkozzon fel hírlevelünkre