Engedjük magunkat megajándékozni karácsonykor!
A karácsonyi ajándékozás eredetével kapcsolatban több elgondolás is létezik. A legősibbnek mondható a rómaiak Saturnalia ünnepe, amelynek még semmiféle keresztény színezete nem volt. Az ünnep során vidám hangulatban ajándékozták meg egymást az emberek. A szegényekre is gondot fordítottak.
Az első keresztények életében Jézus Krisztus eleven valóság volt. Ők egyáltalán nem tartották fontosnak, hogy Jézus születésnapját megünnepeljék, hiszen a legtöbben még találkoztak a Mesterrel. Figyelmük emiatt elsősorban a megváltás tényére összpontosult. Jézus kereszthalálát és feltámadását ünnepelték, illetve az egyház első vértanúiként a Jézusban való hitük miatt áldozták oda az életüket.
Néhány évszázad elteltével a pogány hiedelemre történő válaszként a keresztények Jézussal azonosították a felkelő Nap szimbólumát. Így alakult ki valójában a december 25-re eső ünnep is. Egymás kölcsönös megajándékozásának ekkor még semmiféle nyomát nem tapasztaljuk.
Sokan azt gondolják, hogy az ajándékozás eredete az evangéliumi napkeleti bölcsek példáján indult el. Valóban igaz, hogy a bölcsek aranyat, tömjént és mirhát hoztak a zsidók megszületett új királyának. Ám látnunk kell, hogy az említett adományok királyok temetéséhez használatos kellékek voltak. Vagyis a napkeletiek imádása profetikus cselekedet: előrevetíti, hogy Jézus Krisztus milyen halállal váltja meg az embert dicsőségesen.
Assisi Szent Ferenc próbálkozott meg azzal, hogy méltó módon és elevenen tudja újra átélni Jézus születésének ünnepét. Az első betlehemi jászol újbóli megjelenítése az ő gondolata. Az olasz szent élő állatokkal, szalmával, valódi istálló hangulatban akarta átérezni a Megváltó születésének körülményeit, melynek során szívesen azonosult a legszegényebbekkel.
Az ő gyakorlata elterjedt az egyházban. Emiatt a hívők betlehemi jászlak felállításával, imával, énekkel, pásztorjátéknak nevezett színdarabokkal élték át újra karácsony titkát.
Szent Miklós püspök ünnepéhez kötődött valamiféle ajándékozási szokás, követve az önmagáról lemondó, a szükséget szenvedőket önzetlenül segítő főpásztor példáját követve. Állítólag ezt a szokást erősítette fel, és helyezte át karácsony ünnepére éppen Luther Márton.
A reformátor ezt azért tartotta fontosnak, hogy a gyerekek számára emlékezetesebbé tegye az ünnepet, valamint, hogy a hívek ne egy katolikus szentre, hanem mindenekelőtt Jézus példájára figyeljenek. Az ajándékok leginkább kedvességek voltak, és kevésbé konkrét játékok.
Idővel azonban a vándorkereskedők, később az ünnepi vásárok kezdtek el egyre bővülő kínálatot nyújtani a karácsonyi ajándékok beszerzéséhez. A forgatag egyre inkább megelőlegezte az ünnepet. A levegőt forralt bor és kalács illata és fények borították be főképpen nyugaton. A keleti kereszténységben az első keresztények hitéhez való kötődés megmaradt, és mentes volt az adventi kedves mulatságoktól.
A vásárokat általában a városok főterén rendezték meg. A standokon kézművesek és játékkészítők árulták portékájukat, amelyek díszekkel segítették az ünnep otthoni feldíszítését.
Ma már el sem tudnánk képzelni a karácsonyt az ilyen hangulatos vásárok nélkül. Jól esik a szívünknek bennük sétálni, vásárolni. Sajnos az üzleti szempontok rátelepedtek erre az ünnepre is. A reklámok kényszerítenek bennünket, hogy a legújabb eszközökkel lepjük meg szeretteinket.
A mai adventi szokásaink erdejében igencsak keresnünk kell a születésnapost. Jézus Krisztus születésének ünnepe már nem hitélmény, hanem egy kedves emlékezés, amelyben az ünnepelt egyre kevesebb szerephez jut. Keresztény identitásunkat fokozatosan elveszítjük, mert már azt sem tudjuk, kiben hiszünk.
Jézus Krisztus születését képtelenek vagyunk újra átélni. Főleg abban a vonatkozásban, amely az első keresztények mindennapjait áthatották: az Isten fia emberré lett, hogy kereszthalálával és feltámadásával új életet ajándékozzon számunkra. A kereszt és a jászol elválaszthatatlan volt számukra.
Ezzel szemben mi az ünnep apropóján kihagyjuk az ünnepeltet, aki helyett egymást ajándékozzuk meg. Eközben
az egyház vért izzadva igyekszik újra megkeresztelni az elkereszténytelenedett ajándékozást,
evangéliumi értelmet adva a mindent behálózó, Istentől elszakadt ünnepi szokásainknak.
Bárcsak észrevennénk Jézust a saját születésnapján. Karácsonykor nem kellene semmi mást tennünk, csak
időt szentelni elsősorban az Isten fiának, aki ajándékként a betlehemi jászolban értünk emberré lett. Engedjük magunkat megajándékozni!
