Petíciót indítunk: kiállunk Lengyelország és a lengyel életvédők mellett!

Azt követően, hogy Lengyelországban az alkotmánybíróság döntésével kiterjesztette az élet védelmét, felbőszült feminista, szélsőbaloldali és ultraliberális csoportok életellenes tüntetéseket hirdettek meg, melyek keretében számos alkalommal inzultáltak keresztény híveket, papokat, életvédőket, templomokba törtek be és szentek szobrait rongálták meg. 

A CitizenGO Magyarország és a Vasárnap.hu közös kiállást indított annak érdekében, hogy megüzenjük lengyel testvéreinknek; velük vagyunk és támogatjuk életvédő küzdelmeiket. Csatlakozzon Ön is!

2020. október 22-én a lengyel alkotmánybíróság az emberi élet védelmét szolgálva döntött róla, hogy alkotmányellenes az eugenikus abortuszok végzése, tehát fogyatékos vagy beteg születendő gyermeknek nem lehet kioltani az életét.

Lengyelországot ezt követően hatalmas támadások érték: feminista, baloldali és liberális csoportok erőszakos tüntetéseket szerveztek, a liberális sajtó pedig életellenes és lejárató kampányt indított.


Hirdetés

Az abortuszpárti demonstrálók templomokat és szobrokat rongáltak, és miséket zavartak meg. Mára fő céljuk a lengyel kormány megdöntése lett. Hatalmas nemzetközi nyomás helyezkedik Lengyelországra az Európai Unió és más szervezetek, államok és csoportosulások részéről is.

Szükségesnek tartjuk kifejezésre juttatni, hogy támogatjuk Lengyelország hazafias, nemzet- és életigenlő politikáját, támogatjuk a konzervatív és keresztény értékek érvényre juttatását és a minden embert megillető élethez való jog biztosítását.

Az életellenes lobbi azt próbálja elérni, hogy egyfajta visszavonulót fújjon a lengyel kormán, és ne hirdesse ki az alkotmánybíróság ítéletét, ami enélkül nem léphet hatályba. Ez alkotmányellenes lenne, mivel a lengyel alkotmány szerint a kormánynak azonnal ki kell hirdetnie a bírósági ítéletet. A liberálisok fenti alkotmányellenes forgatókönyv megvalósítására irányuló nyomásgyakorlása azt bizonyítja, hogy csak akkor fontosak számukra az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság, ha ezek az ő céljaikat segíti elő, egyébként fittyet hánynak rájuk.

A fentiekből kifolyóan arra kérjük tisztelettel a lengyel kormányt, hogy ne engedjenek az agresszív abortuszpárti lobbinak, ne hagyják cserben a legvédtelenebb gyermekeket, hanem az alkotmányuknak megfelelően hirdessék ki az alkotmánybíróság ítéletét!

A rendkívüli és percről percre változó helyzet következtében a petíció aláíróinak listáját a napokban tervezzük átadni a magyarországi Lengyel Nagykövetségen, ezért minél hamarabb számítunk a támogatására.

Álljunk Lengyelország népe és vezetői mellé az ártatlan, kiszolgáltatott életek és a családok védelmében!

Az összegyűlt aláírásokat Lengyelország budapesti nagykövetének adjuk át.

Közös nyilatkozatunkhoz az alábbi linken keresztül Ön is csatlakozhat:

Írja alá Ön is, támogassa Lengyelországot és a lengyel életvédőket!

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk: 

Testükkel védik a templomokat – újabb életellenes vonulás zajlik Varsóban

'Fel a tetejéhez' gomb