Milyen az élet pap nélkül?
Ebéd után – vasárnap lévén – az asztal mellett szóba került a szentmise és minden ezzel kapcsolatos téma. Mindig jó hallani, hogyan élik meg az emberek a hitüket más tájakon, milyen lehetőségük van rá, vannak-e közösségek és egyébként is, a vidéki papság életformája annyira eltérő attól, mint amit a fővárosban megszokhat az ember, hogy szívesen hallgattunk történeteket a helybéli eseményekről. Ami viszont ez után következett, azt nem köszöntük meg.
A kis faluban egy ideje már nincs minden héten mise, a paphiány miatt a püspökség nem tudja kisakkozni, hogy az egyébként is csak pár száz fős falu pár tíz fős közössége számára minden hétre ki tudjon rendelni egy papot a szentmiseáldozat bemutatására. Évekkel korábban még az is rontott a helybéliek helyzetén, hogy a kinevezett plébánosok egész sora értékelhetetlen módon és minőségben végezte el papi teendőit.
Meséltek egy atya igénytelenségéről, a személyi higiéniájának teljes hiányáról, ami továbbgyűrűzve később a megpimpósodott miseborban is testet öltött,
és számtalan olyan esetről, mikor már a helyzet orvoslására nem volt más megoldás, minthogy a püspöktől személyesen kérjenek intézkedést falujuk érdekében.
A szóban forgó település bár nem nagy, de azért szép számban élnek arrafelé tehetősebb emberek, akiknek a szempontjából nem égető kérdés, hogy van-e a faluban megfelelő papi szolgálat vagy nincs, hiszen autóval a közeli nagyváros percek alatt elérhető, mint ahogy egy nagyvárosi lakosnak sem okoz gondot a vasárnapi misék egész hosszú listájából kiválasztani egyet. Az idősekre gondolva viszont – akiknek legtöbbször az minden vágyuk, mikor már nincs senkijük, hogy ott legyenek a templomban; akik olyannyira hálásak tudnak lenni a legegyszerűbb lelki programokért is – sokszor kétségbeejtőnek tűnik a helyzet.
Érdemes megjegyezni a száraz statisztika intő jeleit is, melyek világosan rávilágítanak arra a romló tendenciára, amelyről egy – a magam nevében is beszélve – a fővárosban, lelki élet szempontjából elkényelmesedett és a végletekig kiszolgált keresztény ember nagyon könnyen el tud felejtkezni.
A világban élő összes katolikust nézve 1980 és 2012 között az egy papra eső hívek száma majdnem megduplázódott: 1895-ről 3126-ra emelkedett.
Az Annuarium Statisticum Ecclesiae adatai szerint 2015-ben Magyarországon csupán 2110 pap szolgált. Átlagéletkoruk 60 év feletti. Ezzel szemben a 38 milliós Lengyelországban a papság összlétszáma 25 000. Ez arányait tekintve hozzávetőleg háromszor nagyobb szám.
Országunk némely plébániáján megtartják azt a jó szokást, hogy – az Eucharisztikus Kongresszusért való imádságon túl – a szentmise végén imádkoznak a papi és szerzetesi hivatásokért. Az ima szövegében külön kiemelésre kerül, hogy „Jézusunk, adj nekünk a te szíved szerinti papi és szerzetesi hivatásokat!”
Imádkozzunk ma a pap testvérekért, hogy valóban a mennyországi élet példájával elöl járva mutathassák az utat az Isten országa felé!
Jézusunk, lelkek örök pásztora, tekints irgalmas szemmel szeretett nyájadra!
Urunk, mint árvák sírunk előtted!
Kérünk téged, a Boldogságos Szűzanya a Magyarok Nagyasszonya közbenjárására,
adj nekünk papi és szerzetesi hivatásokat!
Jézusunk adj nekünk a te szíved szerinti papi és szerzetesi hivatásokat!
Varga Gergő Zoltán
Kép forrása: Talita