Románia megtámadása csak magyar blöff volt, de kieszközölte Észak-Erdély visszatérését
– Mi vezetett a második bécsi döntésig? Milyen külpolitikai tényezők voltak azok, amelyek kedveztek a magyar, revíziós politikai akarat kibontakozásának?
– A második bécsi döntésről sokan azt gondolják, hogy a németek és az olaszok kegyéből Magyarország visszakapott 43 ezer km2-t Erdélyből, ennél azonban jóval árnyaltabb a kép, főleg, ami a németek jóindulatát illeti. Németország alapvetően nem akart semmiféle konfliktust az érdekszférájába tartozó országok – így Magyarország és Románia – között, hiszen 1940 tavaszán belekezdett a nyugati hadjáratba.
A folyamatokat egyébként a Szovjetunió gyorsította fel, amely magának követelte Besszarábiát, majd be is vonult a területre, ezzel megszűnt az első világháború után összetákolt Nagy-Románia területi integritása.
Az a magyar fél, amelynek 1920 óta a legfőbb célja az volt, hogy valamilyen módon felülírja a trianoni békediktátumot, és az első nagyobb sikereit az első bécsi döntéssel és a kárpátaljai bevonulással már elérte, nem hagyhatott ki egy ilyen kínálkozó lehetőséget. Ne feledjük, hogy ekkor több mint kétmillió magyar élt Románia területén, akiket alapvető jogaikban korlátoztak, illetve a revízió nemcsak politikai akarat volt, hanem a teljes magyar társadalom támogatta. 
– Magyarország valóban megtámadta volna Romániát 1940 szeptemberében?
– Teleki Pál miniszterelnök felismerte a lehetőséget és ez alapján lépett.
A háború belengetése magyar részről azonban csak blöff volt, de ez a németeket választás elé állította.
1940 májusában megindult a nyugati hadjárat, és bár a német csapatok sikert sikerre halmozva nyomultak előre Franciaországban, rendkívül kellemetlen volt Hitler számára a magyar-román konfliktus, mivel a román olajra nagy szüksége volt. Két lehetőség maradt: Magyarország megszállása vagy a döntőbíráskodás. Végül Hitler az utóbbi mellett döntött, de hogy ez mennyire nem volt biztos, azt az is mutatja, hogy Franz Halder tábornok, a Wehrmacht vezérkari főnöke hadinaplójában számos alkalommal kifejtette, hogy sem a németeknek, sem az olaszoknak nem áll érdekében egy újabb döntőbíráskodás, 1940. május 26-án, 16 nappal a Franciaország elleni hadjárat megindítása után pedig ezt írta:
„Ha Magyarország nem áll be a sorba, protektorátusi státuszt fog kapni”.
Ez jól mutatja, hogy valójában milyen volt a viszony a két „szövetséges” között. 
Így került végül sor 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntésre, amelyet a németek és olaszok véglegesnek tekintettek, a britek nem fogadtak el, a magyar és a román fél pedig egyaránt elégedetlenkedett. A 2,4 millió visszatérő lakosnak 54%-a volt magyar, miközben több mint egymillió magyar maradt román területeken. Az etnikai revízió elvét valló Teleki – aki egyébként tisztában volt azzal, hogy a németek elveszítik a háborút – nem is akarta aláírni a döntés eredményét, hazatértekor pedig az őt ünneplő tömegnek állítólag az mondta:
„Csitt! Nincs okunk örvendezésre!”
– Románia hogyan viselte a veszteségeket, milyen „kárpótlást” kívántak neki nyújtani Észak-Erdélyért?
– Romániát sokként érte a bécsi döntés, Manoilescu külügyminiszter elájult, amikor a Belvedere palotában kihirdették az új határvonalat. Innentől kezdve a román fél folyamatosan azon fáradozott, hogy valahogy visszaszerezze a területet, és ez végül sikerült is neki. Nem véletlen, hogy az 1944-es átállás után a román csapatok a szovjetekkel együtt nagy számban törtek Magyarország területére, és minden követ megmozgattak azért, hogy a Vörös Hadseregen belül ne jöhessen létre egy ütőképes magyar alakulat.
Így sokkal könnyebb volt terjeszteni és elhitetni azt a hazugságot, hogy a „fasiszta” Magyarország az „utolsó csatlós”.
Ugyanezt a toposzt erősítette a többi környező állam, amelyek szintén vissza akarták szerezni azokat a területeket, amelyeket Trianonban szereztek, de a két világháború között – többségében békés úton – visszakerültek Magyarországhoz.
– Magyarország hogyan kezdett a visszakapott területek „belakásához”, melyek voltak a legfontosabb lépések, melyeket az állam végrehajtott? – Ilyen esetben az első lépés a katonai bevonulás. Jól ismertek azok a felvételek, amelyeken a magyar haderő Horthy Miklós kormányzó vezetése alatt megérkezik a visszatért városokba és több tízezres ünneplő tömeg fogadja. Gondoljunk bele, milyen lélektani ereje lehetett annak a pillanatnak, amikor valaki két évtized után először szólalhatott meg nyilvánosan magyar nyelven anélkül, hogy tartania kellett volna bármilyen következménytől vagy először találkozhatott a határok miatt elszakított rokonával, barátjával. Persze, ez nem vigasztalta a visszatért területeken élő románokat és a román területeken maradt magyarokat, akik közül sokan át is költöztek az anyaországuk territóriumára.
A következő lépés a katonai közigazgatás, majd a polgári közigazgatás kiépítése volt.
Voltak ugyan románok ellen elkövetett atrocitások, de többségében békés volt az átmenet. A magyar parlamentbe képviselőket hívtak be a területről, akik között románok és szászok is voltak. Egy Teleki Pál miniszterelnökségének idejéből származó, titkos miniszterelnökségi tanulmány a következőképpen foglalta össze a legfontosabb célokat:
„1. Határainkon belül élő kisebbségeinknek meg kell adnunk a szabad kulturális fejlődés lehetőségét. 2. Erőszakos eszközökkel nem szabad magyarosításra törekednünk. Mindig szem előtt kell tartani azt az elvet, hogy az erőszakkal magyarrá tett idegenajkú nem lesz lelkében magyar.”
Bár az alapelveket nem sikerült maradéktalanul betartani, és Magyarország háborúba lépése után nem volt mód a célként kitűzött legszélesebb körű nemzetiségi autonómia biztosítására, kijelenthető, hogy a békés területi revíziókkal visszatért területek kisebbségei sokkal szélesebb jogokkal rendelkeztek, mint az elcsatolt területek magyar ajkú lakossága 1920 után.
Konfliktusokat inkább az okozott, hogy a hivatali pozíciókat a legtöbb esetben az anyaországból kiküldött tisztviselőkkel töltötték fel, nem a helyi lakossággal, de az úgynevezett „ejtőernyősök” érkezése ugyanúgy érintette a magyarságot is.
– Mi lehet a második bécsi döntés öröksége? – A második bécsi döntés elsősorban arról tanúskodik, hogy a magyar nemzet Trianon után sem adta fel a reményt, és mindent megtett azért, hogy valamilyen módon felülírja a békediktátumot. A magyarság erejét jól mutatja, hogy a román elnyomás ellenére virágozni tudott a magyar kultúra, olyan irodalmi műhelyekkel, mint például az Erdélyi Szépmíves Céh.
Bár a területek a második világháborút követően újból elvesztek, ennek az összetartó erőnek köszönhetően a magyarság a mai napig nem asszimilálódott és túlélte a kommunista diktatúra évtizedeit is.
Ma már – amennyiben egy világjárvány nem korlátozza – szabadon lehet átlépni az országhatárokat, tehát ilyen fajta megosztottság kevésbé van jelen, de még sokat kell dolgozni azért, hogy az erdélyi és partiumi magyarság kulturális fejlődése előtt ne legyenek akadályok.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: Kézdivásárhely, Gábor Áron tér a magyar csapatok bevonulása idején, 1940. szeptember 13. (Fortepan.hu)
