Bármelyik útra hív az Isten, megadja hozzá a kellő lelki erőt – Lábánné Hollai Katalin a Vasárnapnak
– Manapság nagyon szeretünk elzárkózni a nehéz témák, így például a meddőség, a gyász, a szenvedés súlyos kérdései elől. Mi késztetett rá, hogy egy tabutémáról: a meddőségről írj könyvet?
– Elsősorban a személyes érintettség miatt kezdem bele a könyv megírásába. Öt éve vagyunk házasok – és bár évek óta szeretnénk, eddig még nem született gyermekünk. Kerestük a válaszokat a Szentírásban, az imában. Egyszer csak rádöbbentem, mennyi meddő asszony jelenik meg a bibliai történetekben. Ahogy aztán megismerkedtem ezekkel a példaértékű és tanulságos esetekkel, úgy erősödött bennem a késztetés, hogy ne hallgassam el, amit a meddőséggel kapcsolatban a saját utamat járva megértettem.
A meddőségről kevés szó esik – ugyanakkor folyamatosan növekszik a meddő párok száma. Ráadásul egyre többen gondolják, hogy egyedül vannak a problémájukkal, illetve érzik úgy, hogy senki nem érti őket. Mivel mi magunk is végigmentünk a meddőségel járó nehézségeken, úgy éreztem, erről beszélni, pontosabban írni kell. Hiszen elképzelhető, hogy egy ilyen írás segítséget jelenthet a hasonló problémákkal küzdők számára.
– Nagyon személyes hangon szólalsz meg a könyvedben. Nem volt fájdalmas a nyilvánosság előtt így megnyílni?
– A könyvírás nagyon furcsa műfaj, hiszen se az olvasókat nem látom, amikor írok, se a visszajelzések nem érkeznek meg olyan gyorsan, mint egy blogbejegyzés esetében, ahol a megjelenés után rögtön lehet látni a kommenteket. Ez a műfaj a kommunikáció egy nagyon más vonala. Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam – de tény, hogy egy kicsit furcsa érzés volt belegondolni, hogy teljesen ismeretlenek is olvashatnak a legbensőbb dolgaimról.
Valahogy most éreztem elérkezettnek az időt arra, hogy leírjam a tapasztalataimat. Már korábban is volt bennem a késztetés a könyvírásra, de akkor még nem tudtam, miről kellene írnom.
– A férjed hogy fogadta a könyv megírásának ötletét?
– Természetesen mindent jóelőre megbeszéltünk, szóval nem titokban zajlott a folyamat (mosolyog). Illetve egy-egy blogbejegyzés formájában már a könyv megírása előtt is beszéltem a küzdelmünkről – így aztán nem érte túl nagy meglepetésként az ötletem; szerinte is fontos erről a témáról írni, beszélni. Ő volt a könyvem első olvasója – egyben legnagyobb rajongója és kritikusa is.
– Hogyan segítheti egymás férj és feleség a meddőséggel folytatott küzdelem során?
– Bizonyos értelemben megfoghatatlan a folyamat. Nincs állandó recept. Ami biztos, hogy nagyon ritkán voltunk egyszerre a padlón – és ezt hihetetlenül nagy kegyelemnek éltük meg. Amikor az egyikünk mélypontra került, a másikunk fel tudta emelni – beszélgetés, vagy ima által. Nagyon sokat számított, hogy mindig át tudtuk beszélni, milyen érzések kavarognak bennünk. Jól ismerjük egymás érzékeny pontjait, igyekszünk a másikat óvni a fájdalmaktól, ezzel is könnyítve a terhein.
Az évek során nagyon jól megismertük egymást; igyekszünk naprakészek lenni a szeretet gyakorlásában.
– Milyen lelki hozzáállásra van leginkább szüksége a meddő pároknak?
– Nagyon fontos, hogy a remény soha ne hunyjon ki bennünk. Ezen a ponton valószínűleg jól össze is lehetne kapni más meddő párokkal, mert sokan azt gondolják, nem adunk esélyt arra, hogy elfogadva a helyzetet, végre más utakra is nyitottak legyünk (például az örökbefogadásra). Sokan azt mondják: tudni kell elengedni. Én viszont úgy látom, hogy az igazság valahol a kettő közt van.
Meg kell tudni kérdezni Istent, aztán meg kell hallani a válaszát, amelyben elmondja, milyen útra hív bennünket.
Van, akinek az örökbefogadás az útja – másoknak a töretlen bizalom abban, hogy valamikor, a maga idejében saját gyermekük születik majd.
Bármelyik útra hívja a házaspárt az Isten, hiszem, hogy megadja a hozzá szükséges lelki erőt – legyen szó a gyermek utáni vágy elengedéséről, vagy a reményben való rendíthetetlen kitartásról.
– A Szentírás meddő asszonyait is bemutatod a könyvedben. Kivel tudsz közülük a leginkább azonosulni?
– Leginkább Hanna személyisége fogott meg. Úgy érzem, az ő élete hasonlít az enyémhez leginkább: családban van, pörgés jellemzi a mindennapjait, zajlik az élete. Eközben sokan bántó szavakkal illetik, megszólják, amiért nincsen még gyermeke. Fantasztikus, ahogy ő ezt kezeli – és ahogy Isten lelkileg gyógyítja, erősíti. Óriási lelki béke jellemzi őt, mielőtt megfoganna a gyermeke, Sámuel. Irigylésre méltó a lelki folyamat, amin Hanna átmegy. A fogantatás előtti élethelyzetével maximálisan tudok azonosulni – a fogantatást, a gyermekáldást pedig teljes szívvel várom, és bízom benne, hogy majd átélhetem.
A másik személy, akit ki szoktam emelni, a vérfolyásos asszony. A hit abban, hogy a gyógyuláshoz elegendő csupán Jézus ruháját megérintenie, lenyűgöző. Vágyom rá, hogy az én hitem is ilyen szilárd legyen. Amikor a könyv írása közben ennél a szentírási résznél jártam, egy másik művet is olvastam: Jackie Mize Gyermekszületés természetfeletti módon című könyvét – melyet ajánlani tudok minden gyermekre vágyó és gyermeket váró nőnek. Ez a kettős hatás nagyon mély benyomást tett rám.
– A hit folytonosan jelen van az életedben – hitvallás minden írásod, ami a 777blogon megjelenik. Hogyan ad erőt ez a mindennapokhoz?
– Hit nélkül szinte semmit sem tudnék tenni. Közhelyesen hangzik, de így van: mi nemcsak a nagy horderejű kérdésekről, hanem az apróságokról sem döntünk ima nélkül. Igaz, sokat teszek-veszek – de az ima ezzel együtt átszövi az életemet. Az már nehezebb, hogy meghalljam Isten szavát, felismerjem az akaratát. Viszont a hit erejével felvértezve könnyebb értelmet találni a kihívások és megpróbáltatások között.
– A könyved számos család számára adhat reményt. A te lelked is gyógyult a könyv írása közben?
– Sok kérdés tisztázódott bennem. Felismertem, hogy számos esetben lényegtelen kérdéseken rágódom. Az, hogy a bibliai asszonyon hogyan álltak a hasonló helyzetekhez, és hogy Isten mi mindent tett az életükben, rengeteg új szempontot tárt fel előttem. Ezeken keresztül aztán rengeteget gyógyultam – sok negatívumtól (aggodalmas, önmarcangolás) meg tudtam szabadulni.
Nem mellékes az sem, hogy
ahhoz, hogy azt tudjam átadni, amit az Isten a történetem által az embereknek szán, át kellett imádkozni az egyes helyzeteket, sőt – magát a könyvet is.
Ez a folyamat észrevétlenül gyógyított engem, adott egy belső békét. Ennek mentén el tudtam engedni fölösleges dolgokat.
– Milyen tanulságokkal gazdagodva tekintesz a jövőbe most, a munkád gyümölcsét kézben tartva?
– Biztosan több lettem a könyv írása által: a hitem mélyült, a házasságunk erősödött. Az elmúlt évek során nagyon sok mindent tanultunk; rengeteg gyümölcsöt termettek a mögöttünk lévő felfedezések, beszélgetések, utak. Jobban megismertük egymást a férjemmel.
Az elmúlt évek során szerzett élmények komoly muníciót fognak jelenteni számunkra, amikor majd éjszakázni kell a gyerekekkel…
Nagyon jó tapasztalni, hogy kicsit a környezetünkben élők isérzékenyebbekké váltak a téma iránt, és akár imáikba foglalnak bennünket. Esetleg a saját életükre is másként tekintenek ezután, és talán tisztábban felismerik, hogy milyen áldásokban részesültek – úgymond alanyi jogon. Ami addig természetes és magától értetődő volt számukra, az most értékesebb lett a szemükben.
Jó megtapasztalni, hogy az ember élete Isten eszközévé tud válni, és ezáltal mások életére is pozitív hatással lehet.
Ehhez nem kell valakinek híressé lennie – elegendő, ha egyszerű hitvallással éli az életét a maga kis környezetében.
Gyöngy-Pethő Krisztina
Kiemelt képünkön Lábánné Hollai Katalin Fotó: Hegedűs Márton/ 777blog.hu