Nagycsütörtök misztériumát idén a lelkünkben élhetjük át igazán
Nagycsütörtök liturgiája az egyik legjelentőségteljesebb a nagyheti szertartások tekintetében. Ezen az estén Jézus nekünk ajándékozza önmagát a kenyér és a bor színében, azaz az Oltáriszentségben, és ezzel lelkünk táplálékát biztosítja örök időkön át. Emellett az apostolok közösségében elköltött utolsó vacsorán megalapította a papság szentségét is; az alázat legnagyobb fokáról tett tanúságot, amikor megmosta tanítványai lábát, majd az Olajfák hegyén küzdelmekkel teli imában fordult Atyjához, tudván, hogy mi vár rá. Idén nagycsütörtökön Jézus otthonainkban keres meg bennünket, és hív az ima által közösségre.
„Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.”
Disda Jenő: Nagycsütörtök (részlet)
Dsida Jenő sorai ismerősen és az idei állapotok közt mégis új értelmezésben csenghetnek szívünkben. Szeretnénk közösségben megünnepelni az Oltáriszentség, a papság alapítását, de helyette saját otthonunk falai közt, magányunkban vagy családunk körében van arra mód, hogy a nekünk adott szentségekről megemlékezzünk. Most eljött annak az ideje, hogy a lelkünk mélyén ünnepeljünk, és hagyjuk, hogy a legbensőbb szobánkba térjen be Jézus.
Most nem az oltárokat csupaszítják le, hanem a templomaink padjai kongnak az ürességtől. Most fizikai értelemben nem vehetjük magunkhoz Krisztus legszentebb testét és vérét, hanem a lelki áldozásban élhetjük meg annak mélységét. A mostani hiányból fakadó fájdalom előrevetítheti számunkra azt az örömet, amelyet akkor élünk meg, amikor a járványveszély végével újra szentáldozáshoz járulhatunk. Lehet, hogy a mostani egy olyan kegyelmi idő, melynek most nehézségeit és fájdalmait látjuk elsőre, de megtanít bennünket a reményben való megújulásra, és megsejtet egy, a fizikain túlmutató közösségi erőt és összefogást az ima által.
A papok fájdalma még nagyobb lehet most, hiszen az idén a hívek nélkül kell ünnepeljék a kereszténység legnagyobb ünnepét. Emellett az az örömöt, mely az évente nagycsütörtökön a krizmaszentelési mise (azoknak az olajaknak a megszentelése, melyeket kereszteléshez, bérmáláshoz, betegek kenetének kiszolgáltatásához használnak) keretében megújításra kerülő papi fogadalmukkal jár, nem osztható meg a hívekkel. De a fájdalmak közt fel kell ismerni a lehetőségeket: most a hívek még inkább imáikba foglalhatják papjaikat. Most Jézus példáján nem a pap megy oda lábat mosni, hanem lehet éppen nekünk kell odamenni családtagjainkhoz, és ezt a gesztust megtenni. Most Jeremiás siralmait nem a templom megszentelt falai közt, hanem otthonunk templomában kell a családtagjainkkal felolvassuk. Most nem az oltárokat fosztják meg a terítőktől – jelképezve ezzel Jézus megaláztatását –, hanem a közösséget fosztja meg a kialakult helyzet az együtt megélt emlékezéstől. De ez nem jelenti azt, hogy keseregnünk kell. Ezekben az időkben a feladatunk, hogy felismerjük: a kétezer éves hagyományt nem törheti meg sem háború, sem járvány! Megállíthat egy pillanatra, de mi döntjük el, hogy bent, a lelkünkben a fényt éltetjük!
A számos hiány és kellemetlenség közepette rajtunk áll, hogy megragadunk abban, amit elvettek tőlünk, vagy felelősségteljesen otthonainkban emlékezve, s majd húsvét napján ünnepelve átgondoljuk és egyben felértékeljük mindazt, ami eddig természetes volt: hogy minden évben megadatott ezidáig, hogy a szent három nap alatt templomaink és egyházi közösségeink körében készültünk kereszténységünk legnagyobb ünnepére. Egyházi és népi hagyományaink ezidáig segítettek az ünnep mélyebb megélésében, a Krisztus szenvedésével való egyesülésben. De idén, ha egy másik szemüvegen át tekintjük a nagyböjtöt és a nagyhetet, rájövünk, hogy életünk egy óriási lehetősége előtt állunk. Lehetséges, hogy a bezártság szüli meg, hogy igazán érteni és érezni tudjuk nagyhét számunkra tartogatott üzenetét. A döntés a kezünkben van, de nem szabad elfelednünk: Jézus kétezer éve nekünk adta önmagát, és velünk van minden nap.
Kiemelt képünk forrása: youtube.com
